Szántóföldi bemutató a Limagrain kukorica hibridjeinek kínálatából

Kiváló beltartalmi értékek, stabil és magas hozamok

Mindent egybevetve alapvetően kedvező évet tudhatnak maguk mögött a hazai kukoricatermesztők, noha a szezon és a nyár elején tapasztalt kedvezőtlen körülmények miatt az elején még nem tűnt túl rózsásnak a kép. A szezon második felében viszont főképp a csapadékviszonyok kedvező alakulása miatt jól fejlődtek és szép hozamokkal kecsegtetnek a parcellák, állapította meg bevezetőjében Mayer Szilvia, a Limagrain illetékes területi képviselője a nádszegi Agrimpex szövetkezet kísérleti célokra kijelölt parcelláján tartott kukorica hibridek bemutatóján. Ondrej Takáč, a Limagrain szlovákiai képviseletének vezetője a hagyományos szakmai nap résztvevőinek nemcsak az itt bemutatott új kukorica hibrideket ajánlotta a figyelmükbe, hanem a már véget ért repce-szezont is értékelte, amely a nemesítő cég szlovákiai jelenlétének legjobb eredményeit produkálta. Az új repcehibridek (LG Architect és az LG Ambassador) eredményeikkel bizonyították, hogy méltó utódai az LG korábbi repcefajtáinak (Ontario, Ladoga, Artoga).

Az elkövetkező szezonra ajánlott kukorica hibridek választékát az LG termékmenedzsere Jiří Matouš, mutatta be a résztvevőknek. A felvonultatott siló- és szemes hibridek itt ugyan egymást váltogatva kerültek elvetésre, de a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a siló- és a szemes kukoricákat önállóan csoportosítva mutatjuk be.

Jiří Matouš

A silóhibridek sorát a jól ismert és a termelők körében kedvelt Shannon (FAO 420) hibriddel kezdte, amelyek LG Animal Nutrition (LG AN) védjegye is jelzi, hogy a fejőstehenek etetésében kiváló minőségi tulajdonságokkal rendelkező siló készíthető belőle. Keményítő-tartalma és jól emészthető szárazanyag-tartalma biztosítja számukra a szükséges és optimális mértékben kihasználható energiát, ami a tejhozamokban is kimutatható.  Szélesebb térségünkben (beleértve Morvaországot és Magyarországot is) a legelterjedtebb silóhibridek közé tartozik, szárazságtűrése a gyengébb termesztési feltételek közötti sikeres termesztésre is alkalmassá teszi. Az LG 31.558 AN (FAO 550) silóhibrid tavalyi újdonság, ugyancsak magas szintű keményítő-tartalmával és kiválóan emészthető rostanyagával biztosítja a belőle készült szilázs minőségét, és a tejhozamok növekedésében kihasználható szerepét. Érésideje alapján a leghosszabb ideig tart a vegetációja. A biogáz üzemek alapanyagaként is kihasználható.  Az LG 31.479 AN (FAO 400) középkései érésidejű, magas növésű, minőségi beltartalmi értékekkel rendelkező silóhibrid, amely valójában a Shannon javított változataként is minősíthető, jól tűri a száraz és hidegebb időjárási viszonyokat is. Betakarításakor fontos, hogy az optimális szárazanyag-tartalom alapján (32 %), kerüljön a tárolókba, hogy a keményítő- és emészthető rosttartalma megőrizze kedvező tulajdonságait. Az LG 31.383 AN (FAO 370) a korábbi érésidejű hibridek csoportjába tartozik, kiváló beltartalmi értékei emellett hosszabb ideig zöldszáron érik, így a betakarítási ablaka jól variálható. Az Aapotheoz (FAO 500) szintén LG AN minősítéssel rendelkezik, ebben a térségben már bizonyította teljesítőképességét és minőségi beltartalmi értékeinek hatékony kihasználását tejtermelésben.

Amint a bemutatón is elhangzott, a csehországi állattenyésztési kutatóintézet által elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy az optimális keményítőtartalom mellett az emészthető rostanyag mennyiségének is fontos szerepe van a tejtermelés hatékonyságában. Az elfogyasztott takarmány mennyiségéből már 1 százalékos rostanyag-kihasználás növelésével is jelentős tejhozam- és bevétel-növekedés érhető el. A Limagrain silóhibridek termesztéséhez és betakarításához új digitális platform kihasználását is felkínálja az LG hibridek termesztőinek a nemesítő cég, amely mesterséges intelligencia segítségével, a digitális és űrtechnika vívmányainak kihasználásával szolgál naprakész információkkal az elvetett kukorica állományok állapotáról, egyúttal annak vegetációs állapota alapján jelzi az optimális betakarítás időpontját is, tájékoztatott az alkalmazás kihasználási lehetőségeiről Milena Mařáková az LG marketing menedzsere.

Milena Mařáková

A szemeskukorica hibridek felvonultatott kínálatából az LG 31.455 (FAO 410) az LG 30.500-as utódjának is tekinthető, termesztését egyértelműen az intenzív technológia és a kedvezőbb termesztési feltételek ajánlják, itt tudja a legjobban érvényesíteni a benne rejlő potenciális lehetőségeket. Az LG 30.369 (FAO 360) Limanova az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb hibridek közé tartozik a termelők körében, amit a különböző feltételek között is stabil hozamképességével vívott ki magának. Emellett stressztűrő képessége főleg az aszályos években, kiváló termőképessége pedig a kedvező évjáratokban érvényesül. Az LG 31.390 (FAO 390) tavalyi újdonság, külsőleg átlagosnak néz ki, ugyanakkor hozamképesség tekintetében eddig a kísérletekben még mindig meghaladta a kontroll hibridek átlagát. Nagyon jó vízleadó képessége a szárazabb, homokos talajon is, stabil hozamképessége pedig gyengébb termesztési feltételek között is jól érvényül, ezt a tulajdonságát nemcsak nálunk, hanem a környező országokban elvégzett mérések is igazolják. Az LG 31.377 (FAO 370) az LG 31.369-cel ellentétben kifejezetten intenzív feltételek közé, magas szintű termesztéstechnológiába ajánlott. Az LG 31.415 (FAO 410) Invador a középkései érésidejű hibridek között gyakorlatilag az összes termesztési körzetben az adott feltétlenek megfelelően teljesít. A nemesítő cég reményei szerint azon hibridek egyike, amelyikre szép jövő vár az elkövetkező években. Eddigi eredményei alapján ezzel joggal számolhatnak.

A rendezvényen a nemesítő cég kalászos gabonafélékből összeállított kínálatával is megismerkedhettek a résztvevők. Martin Štrba, a Limagrain Cereals új képviselője az őszi búzák közül a legismertebb Avernau, Airbus és LG Absolon fajtákat emelte ki a bőséges választékból. Az Archeon és a Mokka ún. kekszbúzák, speciális élelmiszerek előállításához használják őket. Az őszi árpafajták közül a Casanova és a Marysel a Heineken által elfogadott fajták listáján is rajta vannak. Az LG Triumph takarmányárpaként termeszthető. Az ismert és bevált tavaszi árpafajtákat (Overture, Tosca, Tango, Kangoo Mals) pedig nem kell külön bemutatni a termelőknek.

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …