Így lesz meseszép a ciklámen!

A ciklámen fűtött, meleg szobában nem érzi jól magát, az egész növény díszét veszti. Hűvös szobában, üveges verandán, télikertben, vagy a két ablak között hosszú ideig gyönyörködhetünk benne.

Ezt a növényt az 1600-as években hozták be Európába. Mesterséges körülmények között kevés és kicsi virágot hozott, ezért a 19. században az angolok és a franciák kezdtek foglalkozni a nemesítésével. Elsődleges cél a tiszta színű és nagy virágú fajták előállítása volt. A nemesítés iránya később a mindenkori divat szerint változott. Napjainkban a rendkívül zömök, hosszú élettartamú, felálló szirmú és sok virágú hibridek a kedveltek.

Gondozása

A növény optimális hőmérséklete 14-16 C-fok. Ideális körülmények között mérsékelten öntözzük. A levelek és a bimbók közé víz ne kerüljön, hanem a cserép pereménél közvetlenül a földjét locsoljuk. A sárgult leveleket, az elnyílt virágokat ne késsel vagy ollóval vágjuk le, hanem tőből szakítsuk ki, mert a visszamaradó csonkok könnyen rothadásnak indulnak, és a pusztulás átterjedhet a gumóra is.

Teleltetése

Elvirágzás után a ciklámennek pihenési időszakra van szüksége. Fokozatosan csökkentsük az öntözések számát és a víz mennyiségét, hogy a levelek mind leszáradjanak. A gumót május végéig hagyjuk a cserépben. Ezután világos, de nem túl napos helyre állítsuk, és mérsékelten kezdjük öntözni. Amikor az első levelek megjelennek, a gumót vegyük ki a régi földből, és ültessük át. Az átültetéskor az elhalt gyökereket távolítsuk el, és a gumót úgy helyezzük a cserépbe, hogy a felső egyharmada kiálljon a földből. A mély ültetést a növény nem tűri. Kezdetben kevesebb vizet igényel, később fokozatosan többet. Tíznaponta tápoldatozzuk. A gondosan nevelt, idős ciklámen sok virágot hoz.

Betegségei

Főleg a szürkepenész, vagyis a botritisz előfordulásával számolhatunk. A leveleken és a virágbimbókon a tripszek és levéltetvek szívogatása okozhat károsodást.

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …