Időszerű a házikertben

Még augusztusban is vethető a spenót, de a megfelelő termés elérése érdekében rendszeresen öntözni és trágyázni kell. Az ilyenkor vetett magot ajánlott meglehetősen ritkán kiszórni. A sortávolság 15 cm, a vetési mélység 1,5–2 cm, egy négyzetméterre cca 5 g vetőmag szükséges.

Az előző hónapban elültetett céklát a jó termés érdekében ebben a hónapban is rendszeresen öntözni és tápoldatozni kell. Az oldatot legjobb hetente egy alkalommal kijuttatni.

A sütőtökön tövenként legfeljebb 2–3 termést hagyjunk meg, így a termések szép nagyra nőhetnek. A feleslegesnek ítélt terméseket akkor távolítsuk el, amikor azok ököl nagyságúak, egyúttal a hajtásukat is vágjuk vissza úgy, hogy a meghagyott termés fölött még két levél maradjon.

Hogy a póréhagymának jó vastag szára legyen, ebben az időszakban is rendszeresen tápoldatozni, és főleg kapálni kell. Mivel a gyökere a talajban mélyebben helyezkedik el, gondoskodni kell arról, hogy a talaj megfelelően szellőzzön, ezért minden esőzés, illetve öntözés után kapáljuk be, ne hagyjuk, hogy a talaj felszíne megcserepesedjen.

A szabadföldi paradicsom hajtásainak csúcsát augusztus elején csípjük vissza, mert az ezután bekötött bogyók már úgysem érnének be. A visszacsípést a legfelső jól fejlett virágzat fölött egy levelet meghagyva végezzük el. A növényen képződő oldalhajtásokat továbbra is rendszeresen távolítsuk el.

A vöröshagyma augusztusra már eléri a megfelelő nagyságú méretet, és közvetlen felhasználásra folyamatosan szedhető, de a tárolásra szánt hagymákat csak akkor szedjük fel, ha a lombjuk teljesen leszáradt. Ha az állomány elérte ezt az érettségi állapotot, akkor viszont haladéktalanul szedjük fel, mivel ha a hagyma éretten tovább marad a földben, romlik a tárolhatósága, könnyen rothadni kezd. A felszedés után a fejeket friss levegőn, árnyékos helyen terítsük szét és szárítsuk meg. Utána távolítsuk el róluk a földet és a külső burokleveleket. A hagymát hűvös szellős, fagymentes helyen tároljuk.

A fokhagymát szintén csak akkor szedjük fel, ha a szára már teljesen elszáradt, mivel a hagymák csak teljesen beérve állnak el télen. Szárítás, tisztítás és válogatás után szellős, hűvös helyen, füzérbe fonva tároljuk.

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …