Cukorrépa

Az nyárvégi aszályos időszakot megszakító rövid esőzés miatt nem közvetlenül a bemutatóra kijelölt cukorrépa parcellán, hanem a szelőcei szövetkezet egyik gazdasági udvarán felállított sátorban tartották meg évértékelő és szezonnyitó közös rendezvényüket a szlovákiai cukorrépa-termelők és feldolgozók szakmai szervezetei. Az augusztus végén tartott cukorrépa napon rajtuk kívül a cukorrépa termesztésében érdekelt cégek, a Strube, a Ses Vanderlave, a Maribo seed, az Agro Akiance, az AM-Agro és a KWS képviselői is jelen voltak a rendezvényen.

A szlovákiai cukorrépa-termesztés és a cukorgyártás jelenlegi helyzetét értékelve Ján Šedivý a Szlovákiai Cukorgyárak társaság képviseletében köszönetet mondott azoknak a termelőknek, akik máig kitartanak a cukorrépa termelése mellett, ezáltal biztosítják a hazai piac cukorellátását, miközben ugyanúgy érzékelik és kénytelenek elviselni a rendkívüli szárazság következményeit, mint a többi ágazat termelői. A cukorrépa szerencsére rendelkezik bizonyos fokú regenerációs képességgel, így vélhetően ezt az idei aszályt is sikerül kisebb veszteségekkel átvészelni, mint a többi őszi betakarítású növény esetében már most nyilvánvaló károkat. Megerősítette, a hazai piacon lesz elegendő cukor a fogyasztók számára, noha annak árát a mostani folyamatok minden bizonnyal alakítani fogják. Utalt az energiaválságra, amelynek kezelésére a szakminisztériumokkal együttműködve megtették a szükséges lépéseket, bíznak benne, hogy az idei kampányban – amely szeptember közepén kezdődik – lesz elegendő gáz.

Ivan Janíček az energiahatékonyság javítására tett lépéseket ismertette az új kazánok és lepárlók üzembe helyezése és további energiatakarékossági intézkedésekre összesen 3,2 millió eurót költenek. Mária Piešťanská, a mezőgazdasági minisztérium képviselője arról tájékoztatott, hogy a kompenzálási lehetőségeket is beleértve az ágazat vezetése kidolgozta azokat az intézkedéseket, amelyek a következő időszakban irányt szabnak a támogatásoknak.

Kovács Róbert, a cukorrépa-termelők szövetségének vezetője az idevonatkozó támogatási sémákat ismertette. Megerősítette, hogy a stratégiai tervbe foglalt bizonyos változások ellenére továbbra is 590-600 eurós támogatással számolhatnak a cukorrépa-termelők az elkövetkező szezonban is. Kitért a cukorrépa felvásárlási árának alakulására, amelyet adott képlet alapján határoznak meg, eredetileg a tonnánkénti 39-40 euró közötti árral számoltak, de az inflációs nyomás miatt ma már inkább az 50 euró felé halad.  Szlovákiában az előző években 22 ezer hektár területen termesztettek cukorrépát, idén a terület 19,5 ezer hektárra csökkent. A szövetség képviselői szeretnék, ha a termőterület újra növekedne, ehhez hatékony célirányos támogatást szeretnének elérni, amelynek kiszámításához az idei tapasztalatok alapján már az inflációs rátát is beleszámolják. A rendezvény végén a szövetség tagszervezetei elismerő okleveleket kaptak tevékenységük elismeréseként.

A találkozón a cukorrépa termesztésében közvetve érdekelt cégek képviselői is részt vettek. A fehér aranynak nevezett igényes szántóföldi növény termesztésében meghatározó szerepet játszik a megbízható és hatékony növényvédelmi technológia. A cukorrépa termesztésére az AM-AGRO Kft.-nek már évek óta kidolgozott programja van, ami néha ugyan változott egy-egy hatóanyag kiesése (pl. a dezmedipham betiltása), vagy éppen új hatóanyag megjelenése miatt, tájékoztatott Morovics Attila a cég képviselője. A rendelkezésünkre álló hatóanyagokból azonban mindig sikerült olyan programot összeállítani, amivel hatékonyan és elfogadható áron meg lehet oldani a cukorrépa növényvédelmét. Ezek a készítmények nemcsak hatóanyagban, hanem hatásmechanizmusban is különböznek egymástól, egyúttal kölcsönösen erősítik egymás hatását.

A cukorrépa gyomirtásában az alapot mindig a BETASANA SC (phenmedipham) képezi, ami kizárólag kontakt hatású szer. Ezt egészítik ki a részben kontakt, részben  talajhatású szerek mint pl. a BETTIX 700 SC (metamitron), az OBLIX (ethofumesate), a GROMETA PRO (dimethenamid-P és quinmerac), vagy a LENA 500 SC (lenacil). Ezek a készítmények kellő talajnedvességet igényelnek a maximális hatás eléréséhez.

Az előforduló speciális gyomok ellen pl. a fűfélék ellen az ALIGRAM (propaquizafop), a mezei aszat ellen a CLIPHAR 600 SL (clopyralid), míg a selyemmályva ellen a GRANDO (triflusulfuron-metyl) nevű szereket ajánlunk.

Tavasszal a cukorrépa különböző stresszhatásoknak van kitéve. A kisebb fagyok, jégeső, vagy az erős szél alaposan megtépázhatja az apró növényt. A minél korábbi regenerációt a már jól ismert ASAHI SL növekedés-stimulátorral lehet elérni. A  fejlődés során további negatív hatások is jelentkeznek. Ilyen például a szárazság okozta stressz és/vagy tápanyaghiány, amit legjobban a levélen keresztül tudunk pótolni. Ennek támogatására az AM-AGRO szolgáltatásai közé tartozik a levélminta ingyenes elemzése, kiértékelése és javaslattétel a hiányzó tápanyag utánpótlására magas tápanyagtartalmú levéltrágyákkal. Ilyenek pl. a FOSTAR – 500 g/l foszfor, a KALPRIM – 400 g/l kálium, a MIKROVIT BÓR – 150 g/l bór, a SULVIT – 760 g/l kén, vagy az univerzális, mikroelemeket is tartalmazó SAMPPI és a PLONVIT ACTIVE.

Nyáron és ősz elején nagyon fontos az egészséges levélfelület megőrzése a lisztharmat és cerkospóra fertőzés ellen. Ellenük a SIMPLIA, a BAGANI és a BETAFIT fungicidekkel tudjuk felvenni a harcot mindig CUPROMIX (300 g/l réz) hozzáadásával. (sz)

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …