BASF idénynyitó konferencia

Jelentős változások, új készítmények, bővülő portfólió

 

Az elkövetkező időszakban jelentős mértékű változások várhatók a növényvédelmi technológiákban és azok alapvető elemeiben, többek között a növényvédő szerek területén is, jelentették be a BASF nemzetközi vegyszerforgalmazó cég csehországi és szlovákiai képviseletének Nyitrán tartott idénynyitó szakmai konferenciáján. Összefoglalónkban az újdonságokra összpontosítva  tájékoztatunk a rendezvényről.

Johannes Weimer a képviselet kereskedelmi igazgatója bevezetőjében felhívta a figyelmet a hatóanyagok egyre nagyobb mértékű forgalomból való kivonására, illetve ennek következményeire, amely a BASF számára is új helyzetet teremtett, ugyanakkor továbbra is elsőrendű célként fogalmazta meg a kutatásba és fejlesztésbe való beruházások fenntartását, amelyek eredményeként új, innovatív hatóanyapokat és technológiákat tudnak bevezetni a növényvédelembe. Az újdonságok közt említette a Kinto Plus csávázószert, amely már az idei szezon kezdetétől a rendelkezésre áll. Tájékoztatott a cég portfóliójának kibővítéséről is, amelynek keretében immár vetőmagokat is forgalmazni fognak. Sőt, az ágazat digitalizációja keretében egy új szoftwer alkalmazását is bejelentette.

A gombaölőszeres kezelések mintegy fél évszázados történetének fontosabb állomásaival Marián Čeleš ismertette meg a hallgatóságot, a különböző hatóanyagcsoportok jellemző tulajdonságainak és alkalmazási területeinek bemutatásával. Megállapította, hogy a növényvédelmi készítmények alkalmazásának elterjedésével a termelőknek és a gyártóknak is szembe kellett nézniük a rezisztencia fokozatos térhódításának következményeivel. Ez a válasz arra is, hogy a gombaölőszerek nemzetközi jegyzékében nyilvántartott több mint 243 hatóanyag közül napjainkban már csak alig pár használatos. Az újonnan kifejlesztett hatóanyagok között napjainkban az egyik leggyakrabban emlegetett és használt szerek az SDHI hatóanyagcsoportba tartozó készítményeket tartalmazzák, amelyek a sejtek légzését befolyásolva hatnak a káros szervezetekre. Ezek közül a BASF újdonsága a fluxopyroxad, amely a pyraclostrobinnal kombinációban az idei újdonságnak számító Priaxor hatóanyagait is képezi az árpa gombaölőszeres védelmére ajánlott készítményben. A további új hatóanyagokat tartalmazó szerek közül a szőlő lisztharmata ellen bevethető metrafenon hatóanyagú Vivando készítményt említette, amely a következő évben esedékes engedélyeztetés után várhatóan már a gabonafélékben is alkalmazható lesz. Ugyancsak a szőlőben való védekezésre javasolt a Revysol nevű készítményük is, amely ugyan 2019-ben már engedélyezésre került, a szlovákiai piacon azonban csak 2021-ben várható a megjelenése.

A növényvédelmi készítmények széleskörű választéka keretében a BASF készítmények a szántóföldi növénytermesztés lényeges területeit lefedik a kínálatukkal. A  Systiva-ban alkalmazott Xemium (SDHI – fluxapiroxad) hatóanyag kedvező tulajdonságait kihasználva hozták létre a Kinto Plus csávázószert, amely három hatóanyaga, a fluxapyroxad, a triticonazole és a fludioxinil révén nemcsak hatékonyan védi a kezelt vetőmagot, hanem kedvező környezetet biztosít a növény korai fejlődési szakaszában az erősebb gyökérrendszer kialakulásához, a biomassza képzéséhez és a patogénekkel szembeni ellenálló képesség fokozásához. Mindezeket Olf Hartwig, a BASF illetékes szakembere ismertette, aki a Kinto Plus németországi tapasztalataira hivatkozva állította, hogy a készítmény csaknem az összes vetőmag és talaj által átvihető betegség ellen képes kifejteni a hatását, miközben a legtöbb kalászos gabonaféle vetőmagjának csávázására ki lehet használni. Jelentősége elsősorban a fuzáriumos fertőzések megakadályozásában játszik fontos szerepet, de hatékony a hópenész és a különböző üszögfertőzések ellen is. Preventív és kuratív tulajdonsága is van, korlátozza a gombaspórák csírázását és azok sporulációját. A készítmény beleillik az antirezisztens növényvédelmi stratégiába is.

A németországi vizsgálatokban a készítmény alkalmazásával a megfelelő minőségű és egészségi állapotú termés mellett átlagosan 6 százalékos hozamnövekedést is kimutattak. Sőt, az eredményeket nemcsak a kisparcellás kísérletek, hanem szántóföldi vizsgálatok is igazolták.

A gabonafélék termesztésében a patogén gombák elleni hatékony és sikeres védelem az egyik legnagyobb kihívás a termelők számára. Ennek érdekében a növényvédelmi készítményeket gyártó és forgalmazó cégek is jelentős kutatási és fejlesztési erőfeszítéseket tesznek. A BASF az ismert és bevált gombaölőszeres készítmények mellett ebben a kategóriájában szintén új szintet lépve jelentette be egy új, gabonafélékbe ajánlott fungicid szlovákiai bevezetését, amelyről Stanislav Malík a cég műszaki osztályának munkatársa két éves csehországi vizsgálatok eredményei alapján tájékoztatott.

A Priaxor EC névre keresztelt szisztémikus hatású gombaölő szer két hatóanyaga a pyraclostrobin és a fluxapyroxad, amelyet Xemium néven is ismernek már a termelők. A készítmény gyors felszívódása, megfelelő elterjedése a növényben és hosszú távú hatása a kezelt állományokban biztosítja a búza szeptóriás fertőzése, a levélrozsda, a ramuláriás foltossága és a helmintoszóriumos fertőzése, valamint az árpa barnafoltossága és  rinchospórás foltossága elleni hatékony védelmet. Elhangzott, noha a lisztharmat ellen megelőző, preventív hatása is van, ez ellen a betegség ellen inkább a jól ismert és bevált Systiva alkalmazását javasolják. A kalászok fuzáriumos fertőzését pedig az Osiris Top készítménnyel ajánlott kezelni.

A Priaxor EC az őszi búza mellett elsősorban a tavaszi árpa megelőző kezelésére és védelmére javasolt. A preventív jelleg hatékonyságát a fertőzés elleni minél korábbi védekezés csak fokozza, egyúttal a hatástartamát is kitolja.Szisztémikus hatásának következtében az új növényi részek, hajtások is védettek a fertőzés terjedésével szemben.

A csehországi és nemzetközi vizsgálatok eredményei megerősítették hogy a sörárpa termesztésében a rinchospórás foltosság elleni védekezés során a Systiva és a Priaxor kombinációjával végzett kezelések mutatták a legjobb  hatékonyságot, a megfelelő minőségi paraméterek megtartása mellett többek között 14 százalékos hozamnövekedést is elértek.

A hatóanyagkivonások és az új hatóanyagok megjelenése a a növényvédelemben is új helyzet elé állította a termelőket, egyelőre úgy tűnik, hogy a védekezési technológiákban is új trendek kezdenek érvényesülni. Többek között az állományok, illetve azok leveleire kipermetezett készítmények mellett fokozatosan nagyobb szerephez jutnak a vetőmagok kezelésére  alkalmazott készítmények, amelyek immár hosszabb távonn is képersek biztosítani a kikelt állomány problémamentes fejlődését.

Erre a célra szolgál a BASF gombaölő készítménye a Systiva is, amely mind a vetőmag, mind pedig a kiklet növényállomány leveleinek a védelmére kihasználható. Amint az Miroslav Demo, a cég munkatársa elmondta, a Systiva új irányt mutat az árpa és a búza gombák elleni védekezésében. A vetőmagra a csávázószerrel együtt kerül fel, ugyanakkor a hatását az árpa levélbetegségeivel szemben például a BBCH 37-39 fejlődési fázisig megtartja. Eme tulajdonsága az őszi búzában is fontos szerepet tölt be, főleg a meleg őszi időjárási viszonyok között kialakuló betegségekkel szemben. Hatóanyaga, a Xemium üzleti néven ismertté vált SDHI karboxamid hatóanyagcsoportba tartozó fluxapyroxad magas szintűmobilitási képességgel rendelkezik, így gyorsan eljut a különböző növényi sejtekbe, a zöld részekbe is. Hatása csökkenti a kedvezőtlen környezeti hatások okozta stresszt, javítja a víz és a tápanyagok felvételét a taljaból.

Csehországi vizsgálati eredményekfe hivatkozva Miroslav Demo arról tájékoztatott, hogy 2018-ban 5,1 %, 2019-ben 4,2 százalékos hozamtöbbletet értek el a készítménnyel kezelt árpa állományokban. Szlovákiai vizsgálatok Pőstyénben zajlottak, itt az Osiris Top-pal közös alkalmazásban 8 százalékos hozamnövekedést regisztráltak. A tapasztalatok egyértelműen a minél korábbi megelőző védekezések hatékonyságát igazolták.

A kalászos gabonafélék gyomirtószeres kezelésére javasolt készítmények közül Simonka István a BASF munkatársa a Bithlon 4D herbicidet emelte ki, amely elsősorban a kétszikű gyomnövények – beleértve a ragadós galajt és a mezei aszatot – ellen nyújt megoldást. A készítmény előnye, hogy széles alkalmazási idősávot biztosít a permetezésre a harmadik levéltől a zászlóslevélig, ugyanakkor már alac sony hőmérsékleten is (5 oC) alkalmazható.

A gabonaállományok gombaölőszeres kezelésére a fentiekben bemutatott Systiva és Priaxor mellett két ismert készítményt, a Capallo és az Osiris Top fungicideket ajánlotta a termelőknek. A kétszeri permetezésre alapozott technológiában az első megelőző kezelésre a három hatóanyagot tartalmazó Capallo a javasolt megoldás, ami a legtöbb gombás betegség ellen védi az állományt. Második kezelésre, a zászlóslevélre és a kalászba az Osiris Top kijuttatása javasolt a virágzás végéig. Az Osiris Top elsősorban a kalászfuzáriumok elleni  védekezésben jeleskedik, megelőző és kuratív hatása is van.

A növényállomány ledőléssel szembeni ellenálló kéépességének fokozására és a szár megerősítésére a Medax Top kijuttatása javasolt.

A szakmai fórumon a növényvédő szerek mellett bemutatták a BASF vetőmagkínálatának újdonságait is, nevezetesen az őszi repce és a napraforgók hibrideket. Vetőmag-nemesítéssel és forgalmazással a cég két éve kezdett el foglalkozni, ennek keretében az őszi repce hibrideket közös In Vigor védjeggyel fémjelzett termékcsoportban és elnevezéssel kerülnek forgalmazásra. Roman Sýkora idei újdonságkánt mutatta be az INV 1188 középkorai érésidejű repcehibridet, amely hozamképessége és vitalitása mellett többek között a fómás megbetegedés ellen is védett. Megemlítette a tavalyi újdonságot, az INV 1165 hibridet is, amely kiemelkedő terméspotenciállal, verticíliumos fertőzéssel szembeni és a becők felrepedéseével szembeni ellenálló képességgel is rendelkezik. Az ún. Clierfield hibridek kategóriájában két hibrid, az INV 1166 CL és az INV 1266 CL került az idei újdonságok közé, kiváló terméspotenciáljuk mellett az INV 1266 CL kifejezetten  magas olajtartalmával számít a termelők figyelmére. A napraforgó hibridekkínálatában az Acordis CLP és a Coloris CL hibridek kerültek röviden bemutatásra. Rajtuk kívül az előadó egy új biológiai alapú csávázószert (Integral Pro) is bemutatott, amely a fómás megbetegedés és a verticiliumos hervadás elleni védekezésben segíti a növények kelését, vitalitását, egyúttal rovarűző repellens hatással is rendelkezik. Kép és szöveg: szilvássy

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …