Az érett dinnye

A dinnyefélék az egyik legkedveltebb nyári ínyencségek közé tartoznak, fogyasztásuk elsősorban megfelelő érettségben nyújt kellemes ízélményt. Az egyes fajták adott tenyészidejük alapján megfelelő környezeti feltételek között érnek szedhető és fogyasztható állapotba. Az alábbiakban ezek jegyeit foglaltuk össze.

GÖRÖGDINNYE

A helyre vethető és a hajtatható görögdinnye-hibridek tenyészideje általában 70-85 nap. Az oltott dinnye tenyészideje néhány nappal hosszabb. Az első termések szedésére a virág megtermékenyülése után, időjárástól függően, 30-35 nap múlva számíthatunk. A görögdinnye szedésének időzítése igen nagy szakmai ismeretet és gyakorlatot igényel, mert a különböző fajták érettségét eltérő jelek mutatják.

A görögdinnye nem utóérő, ha korán szedjük le, íztelen marad, ha pedig későn, veszít az értékéből. A fajtára jellemző íz csak a teljesen érett termésben alakul ki. A dinnyék szedését különböző külső jellemzők segítik: a kocsányon lévő szőrök, a termés melletti kacsok leszáradnak, a héj sötétebb és fényesebb, mint a nem eléggé érett dinnyéké. A dinnye talajjal érintkező része élénksárga és tenyérrel ütögetve érezhető a termés rengése. A termést késsel kell levágni az indáról, 2-3 cm hosszú kocsánnyal együtt. A kellően érett dinnye kocsánya a vágás felületén vörösesbarna nedvet bocsát ki. A leszedett dinnyét kupacokba rakjuk, szállításig a tűző naptól takarással védjük.

SÁRGADINNYE

A sárgadinnye termése utóérő, ezért 80-85%-os érettségnél már megkezdhető a szedés, mert a szállítás és a tárolás ideje alatt beérik. A vékony héjú sárgadinnyét szedés után ajánlatos 10 oC-on tárolni, ezzel csökkenthető a légzés mértéke és a cukortartalom vesztesége. Ha a hőmérsékletet fokozatosan 4-5 oC-ra csökkentjük és 95%-os légnedvességet tartunk a hűtőtárolóban, a sárgadinnye 4-10 napig is tárolható. Fogyasztás előtt alakítja ki a fajtára jellemző ízét, ha 1-2 napig melegebb körülmények között tartjuk.

A sárgadinnye szedése akkor kezdődhet, amikor a virágok megtermékenyülése után már eltelt 30-35 nap. Több jel segíti a kertészt a termés megfelelő időben való szedéséhez. Érettségre utal, ha a termés kellemes illatú, a héja világosabbá válik, egyes fajtáknál zöldesfehérből sárgásfehérre változik, viaszos bevonat is képződhet rajta, és a bibepont felöli vége megpuhul. Néhány fajta kocsánya önmagától le is válik.

A fajták ugyanakkor nem mindig mutatják e külső jeleket, ilyenkor a termés érettségének megállapítása nagyobb szakértelmet kíván. A sárgadinnye szedési időpontjának megfelelő megválasztása nagyon befolyásolja a piacra kerülő termés ízét, zamatát. A szedés gyakorisága 3-5 nap. A terméseket 10-15 mm-es szárrésszel vágjuk le az indáról és védjük az ütődéstől. (sz)

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …