A szőlő lisztharmata és az ellene való biológiai alapú védekezés

A szőlő egyik legveszedelmesebb betegsége, minden zöld növényi részt károsít, a leveleken, hajtásokon, bogyókon és a fürtkocsányokon is megjelenhet.

A fehéres hamuszerű bevonat a levelek színét, fonákát is ellepheti. Meleg nyári időszakban, harmatos éjszakák után a betegség gyorsan terjed, a fertőzött bogyók felrepednek, „sérvesek” lesznek, majd elrohadnak, vagy kiszáradnak. A beteg hajtásokon lilás foltok jelennek meg. A betegség a fertőzött rügyekben és a tőkén telel át, és májusban láthatóvá válik a fiatal hajtásokon, leveleken a lisztes bevonat. Újabban érezhető, hogy számos vegyszer ellen már rezisztenciával bír, mit lehet tenni, hogyan védekezzünk ellene?

Alakítsunk ki metszéssel laza, jól szellőző tőkeformát. A beteg vesszőket távolítsuk el, a kihajtó beteg hajtásokat vágjuk le. Azaz a zöldmunka a lényeg! Erős fertőzést követő években permetezzük szőlőnket megelőző jelleggel. Rügypattanástól a fürtvirágzat megnyúlásáig alkalmazzunk Aquvavitrin® (0,4-0,5 ml/10 l vízhez), amit keverni lehet kénes készítményel is, mint a Thovit Jet®  (20-40 g/10 l víz). A védekezés legkritikusabb szakasza a virágzás. Virágzás előtt kezeljük Alginure® (5-10 ml/10 liter víz), amit mindenképpen keverjünk Kocideval (0,6-0,9 g/10 liter víz), vagy egy új készítménnyel, ami cukorsavban elrejtett rezet tartalmaz, így nagyon kevés réz is kiváltja a várt eredményt. A neve CuproTonic (0,2-0,3 dl/10 liter víz). Ezt a keveréket virágzás után is ki kell juttatni az egészséges szőlő érdekében, azaz a peronoszpóra, illetve botritisz elleni prevenció miatt. Esetleg ha az időjárás túl csapadékos, kivételesen a virágzás alatt is hasznos ez a kezelés, csak kevesebb Kocide® (3 ml/10 liter víz)kell bele, de az Alginure® (5-10 ml/10 liter víz) marad. A virágzás után a fürtmegnyúlástól fürtzáródásig tartó időszakban szinte mindig a lisztharmaté a főszerep. Ekkor alkalmazzuk a Vital K25® (8-10 ml/10 l víz) keverékét BorOil® (4-5 ml/10 l víz) készítménnyel. Igen hasznos a Biomit® (50-100 ml/10 l víz) levéltrágyát használni, ugyanis ez a kombináció lemoshatatlan, s egyúttal nagyon jól felvehető a növények számára.

A bogyónövekedéstől érésig tartó időszakban törekedjünk arra, hogy a lombozaton a kórokozó ne szaporodjon fel, ezért alkalmazzuk a Vital K25® (8-10 ml/10 l víz) keverve BorOil® (4-5 ml/10 l víz) és a Biomit® (50-100 ml/10 l víz) levéltrágya kombinációját. Ezzel jelentősen csökkentjük nemcsak az ez évi, de a következő évi lisztharmatfertőzés veszélyét is! Előnye, hogy a Vital K25® (8-10 ml/10 l víz) keverve BorOil® (4-5 ml/10 l víz) és a  Biomit® (50-100 ml/10 l víz) levéltrágya a botritisz ellen is megvédi a szőlőnket. Jobb lesz a veszők beérése is, de leginkább a magasabb cukorfok lesz a hasznos.

Ha az említett készítményeket sikeresen alkalmazzuk, télvíz idején szermaradványoktól mentes borocskát ihatunk és kínálhatunk barátainknak! (tam)

 

grape007.jpg
Lisztharmat
cleistoecia
Cleistoecia

IMG_0995 IMG_1080

About jogazda.com

Cikkajánló

A közvetlen kifizetések feltételei

Az uniós jogrend alapján az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is május közepéig kapnak lehetőséget …