Zöldségipar

[dropcaps]A vidéket járva és a modern berendezésekkel, technológiával felszerelt zöldségtermelő gazdaságok telephelyeit látva – amelyekről lapunkban is igyekszünk folyamatosan hírt adni -, első látásra azt hihetnénk, hogy véget ért a szlovákiai zöldségtermesztés két évtizede tartó mélyrepülése. [/dropcaps]Amiről pár éve még csak a vágyakozás szintjén álmodoztak egyes termelők, ma már valóság lett. Jó néhány zöldségtermelő cég, panaszáradat és siránkozás helyett kemény piaci feltételek között a minőségi követelményekre és a fogyasztói igényekre összpontosítva naprakészen tud friss zöldséget szállítani immár a hazai áruházláncokba is. Megtörve a sokáig mantraszerűen ismételt szlogent, mely szerint nekünk, mármint a hazaiaknak, esélyt sem adnak arra, hogy a külföldiekkel versenybe szálljunk, pedig a mi zöldségünk….

Nos, még mielőtt hamis illúziókba ringatnánk magunkat, hogy a hazai ágazat végre kilábalt az évtizedes letargiából, gyorsan le kell szögezni, egyelőre csak néhány sikeres vállalkozás van, amelyek időben felismerték, és meg merték lépni azokat a kockázatosnak tűnő beruházásokat, amivel képesek lettek versenyképes árut előállítani. Az ő példájuk mutatja, hogy a nagyfokú szakosodás, a koncentráció és az ipari szintű termelésszervezés ma már ebben az ágazatban is egyre nagyobb teret nyer, és ennek eredményeként a zöldségtermelés is olyan ipari ágazattá válik, ahol a precizitás, a pontos és tervszerűen végrehajtott gyakran automatizált folyamatok határozzák meg a sikert. Aki erre nem képes, nem rúghat labdába. A kérdés csak az, hogy a zöldségipar térhódítása mellett mi lesz azokkal az elképzelésekkel, amelyek a speciális ágazatoktól, többek között a zöldségtermesztéstől várják az ágazati foglalkoztatottság fellendítését, a vidéken élők és gazdálkodni akarók helyzetbe hozását, s ennek eredményeként a vidéki élet megújítását.

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

Folyékony szerves trágya

PR CIKK Mindenki tudja, hogy a szerves trágyák sokkal többet érnek, mint a szilárd műtrágyák. …