Az idei és a következő termelési szezonra összeállított kalászos gabonafélékből álló fajtakínálatát prezentálta június közepén az RWA cégcsoportba tartozó Sempol vetőmagforgalmazó vállalat Vásárúton a helyi mezőgazdasági szövetkezet erre a célra kialakított kísérleti parcelláin. A bemutató hagyományaihoz híven a gabonafélék mellett a látogatók megismerkedhettek a kalászosok egyéb termesztéstechnológiai elemeivel, amelyeket többek között az Adama és a Bayer CropScience növényvédő cégek alkalmaztak a parcellák vegyszeres növényvédelmében. Megtekinthették a PRP cég tápanyagpótlási és talajéletet felújító technológiáját, rövid összefoglalót kaptak a Heineken által felvásárolt sörárpa fajtákkal szembeni követelményekről, a mezőgazdasági biztosításokról és megismerkedhettek a repülőgépes növényvédelmi kezelések lehetőségeivel.
Mózes Árpád a vásárúti szövetkezet elnökének, valamint Andreas Jirkovwsky a Sempol ügyvezetőjének bevezetője és a fent említett cégek képviselőinek rövid ismertetői után Jana Garaiová a Sempol kalászosokkal foglalkozó termékmenedzsere kalauzolta végig az érdeklődőket a kísérleti parcellákon, ahol csaknem félszáz búza-, árpa-, rozs- és zabfajtával ismerkedhettek. Előbb azonban Németh József a helyi szövetkezet agronómusa ismertette a kísérleti parcellákon alkalmazott termesztéstechnológia legfontosabb elemeit, majd Józan Gáspár a Bayer CropScience által itt alkalmazott gombaölőszeres kezeléseket ismertette, amelyekben a Hutton, Delaro és Prosaro nevű készítményeik játszották a főszerepet. Az Adama cég, amely az egykori Agrovita „utódjaként” is szerepel a hazai köztudatban, újdonságot is felvonultatott a növényvédelemben. Dušan Javor a cég képviselője a Mirador Forte tebukonazol hatóanyagú készítményét ajánlotta a termesztők figyelmébe. Mellette az Optimum növekedésszabályozóként, a Zamir gmbaölőszerként, a Leander pedig hangsúlyozottan a lisztharmat elleni készítményként szerepel a kínálatukban. Oziris-szal való kombinációban a lisztharmat ellen valóban hatékonyan védi az állományt.A bemutatón főleg az újdonságokra helyezték a hangsúlyt, lévén, hogy ezen a területen is egyre keményebb piaci követelményeknek és folyamatosan változó feldolgozói valamint fogyasztói igényeknek kell megfelelniük a gabonafajtáknak is, legyen szó élelmiszeripari minőségről vagy takarmánygabonáról. A Sempol az idei és a következő szezonra előkészített új fajtákkal azt célozza, hogy a termelői piacon is helyettesítse és felváltsa a köztermesztésben eddig bevált termékeket. A hoszszú ideig kiválóan teljesítő és a termelők körében is kedvelt elfogadott fajták már túljutottak a zenitjükön, és ebben a rendszeres megújulási folyamatban eljött az idő a fokozatos kivezetésükre, cseréjükre. A kínálatban megjelenő új fajták tulajdonságai már az újabb piaci követelményeknek is megfelelnek.
Az újdonságok sorát az őszi árpák között a SY Tepee kétsoros korai árpafajta kezdte, amelyet két éve soroltak be a fajtakísérletekbe nálunk és Ausztriában. Minőségi paraméterei alapján joggal számíthat a termesztők érdeklődésére, lévén, hogy malátafeldolgozók is komoly érdeklődést mutatnak iránta. Az őszi árpák között felvonultatott Kasper nem kifejezetten újdonság, de az elkövetkező időszakban a hatsoros Jup fajtát válthatja a köztermesztésben. A rozsok között a Bono nevű hibrid a Gonello váltója lehet.
Az új őszi búzafajták kínálatba való besorolása során a magas minőség és a hozamképesség mellett elsősorban az adott fajta egészségi állapota és betegségellenállósága volt a meghatározó szempont. E szempontok alapján került az újdonságai közé a Julie elit minőségű korai nagyon termékeny fajta is, amely a Selgen nemesítő cég újdonsága. Kiváló minősége és egészségi állapota mellett hozamképesség tekintetében csehországi kísérletek alapján az A minőségű nagyhozamú fajtákkal is felveszi a versenyt. Az IS Laudis a sósszigeti nemesítők munkájának legújabb eredménye, amelynél a kiváló minőség mellett elsősorban a különböző levélbetegségekkel szembeni magas fokú ellenállóképesség jelent további hozzáadott értéket. Csémy Tibor a nemesítő cég képviselője ismertetőjéből kiderült, hogy idén került be a fajtajegyzékbe, s amellett, hogy középkorai érésidővel és kiváló télállósággal rendelkezik, az összes termesztési körzetben kiegyensúlyozott és magas szintű terméshozamokat produkált. A nemesítők reményei szerint az elkövetkező években valóban szép jövő előtt áll. A következő újdonság az Emilio, amely edelhofi (osztrák) nemesítés. Ernst Fradinger az osztrák nemesítők képviseletében elmondta, hogy kiváló plaszticitása, magas szintű alkalmazkodó képessége révén a gyengébb termesztési feltételekkel rendelkező termesztési körzetekben is magas hozamokra és minőségre képes. Korai érésidejű, szálkás búza, kiváló télálló képesség jellemzi. A Spontan német nemesítésű búzafajtát egyelőre csak vizsgálják, hogy ebben a térségben hogyan teljesít, az előrejelzések szerint a Pegassos váltótársa lehet. Az Edelrun nagyon korai érésideje alapján a speciális termelői igények kielégítésére szolgál, ugyanakkor a ledőléssel szembeni ellenállóképesség tekintetében vannak hiányosságai. Az Element, Estevan Energo fajták már ismertek a termesztők körében, és a különböző szempontok szerinti termesztői igényekre kínálnak megoldásokat. Az Energo például jelenleg az egyik legelterjedtebb fajta a szálkás búzafajták között. Az intenzív fajták termesztésében egyre hangsúlyozottabban kerül előtérbe a vetési sűrűség kérdése. A kísérleti parcellán szintén 250, illetve 150 kg hektáronkénti vetési egységgel elvetve prezentálták néhány fajta erre vonatkozó tulajdonságait. Bokrosodási képességük ismeretében a szakemberek azt ajánlják, hogy alacsonyabb vetési sűrűséggel is elérhetők a kívánt hozamok. Emellett nem elhanyagolható szempont a kevesebb vetőmag árán elérhető megtakarítás sem. A Sempolban az elkövetkező idényre ajánlott új fajták közül egyértelműen Bernsteinhez fűzik a legnagyobb reményeket. Jana Garaiová szerint ez a fajta lehet a zászlóshajójuk, amely kiváló tulajdonságai alapján az elkövetkező években hozamképesség és minőség tekintetében a termelők egyik kedvencévé válhat. A nemesítése során kifejezetten erre a két tulajdonságra összpontosítottak, lévén, hogy e két jellemző összehangolása az egyik legbonyolultabb nemesítői célkitűzés. A német nemesítésű búza E minőségű magot produkál, ugyanakkor a hozamképessége is kiváló. A szálka nélküli kései fajta magasabb növekedésű, ugyanakkor a ledőléssel szemben is nagyon jó az ellenálló képessége. A Bernstein kompenzációs képessége és intenzív tavaszi növekedése alapján az esetleges későbbi vetések után is behozza a lemaradását. A kiváló minőségi tulajdonságait a stabil tömegsúly, a fehérjék magas szintje, a nedves sikértartalom valamint a farinográfos és alveográfos vizsgálatok eredményei is igazolják. Az előrejelzések szerint idén már elegendő vetőmag áll majd a hazai termelők rendelkezésére is.
A fajtakínálatban még szereplő búzafajták közül láthatók voltak a bemutatón a JB Asano, a Norenos, Ludwig, Pegassos, Kerubino, Astardo fajták. A sósszigetiek közül az IS Escoria, az IS Corvinus és az IS Conditor szerepelt a kínálatban. Közülük az utóbbi kifejezetten a kekszgyártóknak ajánlott, ugyanakkor 14 tonna feletti terméshozama is elismerésre méltó. A Banquet , Bekend és Barryton szintén látható volt a bemutatón. Kifejezetten takarmánybúza újdonságként került bele a kínálatba a Hewitt, amely a későbbiekben a Manhattan utóda lehet, erre 10–11 tonna feletti átlagos hozamai is predesztinálják. A Xerxes elsősorban a napjainkban gyakorta hangoztatott P/L érték (a tészták rugalmassága és szakítószilárdsága) miatt valamint az olaszországi kereslet élénkülése következtében ajánlott a termesztők figyelmébe. Az ún. járóbúzák között, amelyek ősszel és/vagy tavasszal s vethetők, a Xenos és a Lennox alkották a kínálatot. A kemény durumbúzák között a Wintergold mellett a Doridur számít újdonságnak, amelynek főleg a fuzáriummal szembeni ellenálló képessége emelhető ki.
Vásárúton négy tavaszi árpafajtát is láthattak az érdeklődők. A Signore, Sunshine, Celente, Olympic négyesből a Signore és az újdonságnak számító Olympic tulajdonságaira hívta fel a termesztők figyelmét Tomáš Ševčík a Heineken képviselője. A Signore jelenleg a náluk felvásárolt sörárpa 10 százalékát teszi ki, az 1 éve fajtavizsgálati kísérletek alatt álló Olympic szintén perspektivikusnak tűnik a malátagyártás szempontjából.
A bemutatón látható rozs- és zabfajták közül a Gregor újdonságként szerepelt. Korai, alacsonyabb növésű fajta, amely emberi fogyasztásra is alkalmas termést ad. A Raven hangsúlyozottan a lovak takarmányozására alkalmas ún. fekete zabot érlel, rajtuk kívül említést érdemel még a Saul, amely csupasz (pelyva nélküli) zabot terem.
Kép és szöveg: szilvássy