Annak ellenére, hogy a Szegedi Gabonakutató vetőmagnemesítő és –forgalmazó vállalat már rendelkezik ún. szuperkorai FAO 100-as éréscsoportba sorolt hibridekkel is, amelyek rövid érésidejüknek köszönhetően egyrészt júniusi vetésidővel másodvetésként szemre, vagy júliusi vetésben akár silónak, illetve nagyon korai vetéssel az aszályos időszak stresszhatásait kivédve is sikerrel termeszthetők, az idén Ekecsen megtartott szántóföldi bemutatón egyelőre még csak a FAO 200-as éréscsoportba tartozó hibridektől kezdődő fajtasorban láthattak magyarországi kukoricafajtákat az irántuk érdeklődő szlovákiai gazdák.
A szakmai napon Vadvári László a cég magyarországi területi képviselője és Barczi Sándor a GK szlovákiai területi képviselője magyarul és szlovákul is tájékoztatták az érdeklődő gazdákat a szlovákiai piacra szánt kukoricahibridek jellemző tulajdonságairól. A rendezvényen részt vettek még Virágné Pintér Gabriella és Széll Sándor az anyavállalat képviselői. Az ismertetők után a Vogel Noot talajművelő gépeivel ismerkedhettek a látogatók. Ennek keretében láthattak Terra gépcsaládba tartozó rövid tárcsát, kultivátort, hengert és mélylazítót is.
A szlovákiai fajtakínálatban a GKT 270 (FAO 270) és a GKT 288 (FAO 290) hibridek nyitották meg a sort. A GKT 270 kiváló kezdeti fejlődésű és termőképességű korai hibrid, amelynek hőstressz- és aszálytűrése átlagon felüli. A szárazabb, gyengébb termőhelyi feltételek között is jól érzi magát, s bár kisebb tömzsi csöveket növeszt, ugyanakkor ezeken a csöveken nem ritka a 20-22 sor sem. A GKT 288 inkább az intenzív, kedvező feltételeket kedveli, vegetatív típusú magasabb szárú állományt fejleszt, csövei is jóval nagyobbak. Ez a habitusa jól kihasználható a május közepi – júniusi eleji silóvetésekre is.
A 300-as éréscsoportban a GKT 376 (FAO 360) és a GKT 372 (FAO 370) hibridek közül a GKT 376-os éréscsoportjában a legjobb terméshozammal rendelkezik. Átlagon felüli termőképesség, gyors vízleadás és erős szár jellemzi, hozamai üzemi feltételek között is elérik a 13-14 t/ha-t. Az előadó szerint az állományon első látásra nem nagyon vehető észre a magas hozam, hiszen a csövei sem túl nagyok. Ugyanakkor ennek a hibridnek a szárazságtűrő tulajdonsága kiváló, így a nyári hőségben sem ég be, egyúttal az állomány hosszú ideg zöld száron érik, így a 14–16 soros csöveken a magok teljesen feltöltődnek, sőt jó feltételek között a száranként megjelenő dupla csövek sem jelentenek különlegességet. Ez a hibrid az intenzív, nagyon jó tápanyag-ellátottságú termőhelyekre ajánlott.
A GKT 372 jellegzetes csöveket nevel, amelynek végei kilógnak a csuhélevelekből, de ez nem hiba, hanem fajtatulajdonság, ami a gyors vízleadást segíti. Ezt a hibridet a gyengébb termőhelyi feltételek közé ajánlott telepíteni, illetve azoknak javallott, akik a termesztéssel járó bemeneti költségeket szeretnék csökkenteni. A tavaly elismert új hibrid hozamképessége a gyengébb feltételek között is kiváló. Korai virágzás, jó vízleadás, erős szár jellemzi.
A GKT 384 (FAO 370) kifejezetten idei újdonság, tavaly került elismerésre. Magas, nagy habitusú erős szárú hibrid, a fajtatulajdonos is kíváncsian várja az üzemi kísérletek eredményeit.
A bemutatón az újdonságok mellett felvonultatták a régebbi hibrideket is, amelyek pár évvel ezelőtt jelentették a csúcsminőséget és –hozamot az éréscsoportjaikban, de vetőmagjaik ma már olcsóbb áron beszerezhetők. A Csanád (FAO 390) például a GKT 376-oshoz hasonló hozamképességgel bír, természetesen szintén elvárja az intenzív feltételeket, az optimális tápanyag-ellátottságot. A másik régebbi hibrid a Kenéz (FAO 410) a gyengébb termőhelyi viszonyok között is megbízhatóan teljesít, ebben kiváló szárazságtűrő képessége és nagyon gyors vízleadása is segíti.
A magasabb éréscsoportba tartozó újabb hibridek között bemutatott GKT 414 (FAO 470–480) tavaly került a köztermesztésbe, elsősorban silókészítésre ajánlott kétvonalas hibrid, amely nagyon jó szem:zöldtömeg arányt biztosít. A Szegedi 475 (FAO 470) és a Szegedi 521 (FAO 560) silóhibridek jellemző tulajdonsága, hogy kiváló beltartalmi értékekkel rendelkező siló készíthető belőlük. A Szegedi 475 jól bírja a szárazságot, a kevésbé intenzív feltételek között is jól teljesít. A Szegedi 521 viszont kifejezetten igényli az intenzív gondoskodást, Magyarországon siló és CCM készítésére is kihasználják.
A Szegedi Gabonakutató Ekecsen felvonultatott hibridjei a gerincét képezik a nemesítő vállalat gazdag kukorica portfóliójának, amellyel a szlovákiai termelői igények is kielégíthetők. Amint azt a cég képviselői is hangoztatták, a GKT hibridek elsősorban a FAO 300-as éréscsoportban erősek, a cég nemesítői is erre az éréscsoportra összpontosítanak. Ezek hozamképessége és gazdaságos betakarítása jó alapot teremt a kukorica hatékony termesztéséhez.
Kép és szöveg: szilvássy