Csaknem harminc mezőgépeket és berendezéseket forgalmazó cég több mint negyven gépkapcsolást mutatott be működés közben idén Sókszelőcén a hagyományosan megtartott kukoricatermesztési szakmai napon, amelyet a helyi Agro Divízia Kft.-vel közösen a mezőgépeket forgalmazó vállalatokat tömörítő Agrion társulás szervezett. A rendezvényen a kukoricatermesztéssel kapcsolatos talajművelési és technológiai folyamatok bemutatása mellett a vetőmagot fogalmazó vállalatok is bemutatkoztak.
Az egész napos rendezvényt Juraj Huba az Agrion titkárságának vezetője nyitotta meg és vezette. A meghívott vendégek közül Jozef Artim, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara központi igazgatója az idei termesztési szezont értékelve megállapította, hogy a szárazság alaposan rányomta a bélyegét a kukorica terméshozamaira, az előjelek szerint átlagosan 30–40 százalékkal alacsonyabb hozamokkal kell számolniuk a termelőknek. Tájékoztatott az idei agrártámogatások kifizetésének várható menetéről is, amint elmondta az előzetes megbeszélések szerint az Agrárkifizetési Ügynökség decemberben megkezdi az esedékes területalapú támogatások folyósítását, és ebben a hónapban a keret 90-át várhatóan eljuttatja a jogosultaknak. Mészáros József az Agro Divízia Kft. igazgatója a várható terméshozamok szempontjából az egyik leggyengébb szezonnak minősítette az ideit, ugyanakkor kifejezte azt a meggyőződését, hogy az ilyen szakmai napokon közzétett információk jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelők új módszerek és technológiák megismerésével és alkalmazásával minimalizálni tudják a bizonytalan környezeti feltételekből adódó hozamcsökkenések kockázatát. A rendezvény résztvevőit, akik között mezőgazdasági szakiskolák tanulói is szép számban jelen voltak, Martin Sedláček, a társszervező Roľnícke noviny kiadója és Ján Jech, az Agrion elnöke is üdvözölte.
A gyakorlati bemutató a kísérleti parcellán még álló kukorica betakarításával kezdődött, amelyet John Deere (forgalmazó – Agroservis) és Massey Fergusson (Agrovok) kombájnok végeztek. A hozzájuk tartozó gépkapcsolások sorát a betakarított termés elszállítására alkalmas Annaburger (Ematech) tartálykocsik követték. A learatott kukorica talajának megfelelő művelésében az első menetben a szárzúzóknak van nagyon fontos szerepük. A bemutatón több cég több változatban is felvonultatta ezeket a gépeket, amelyek minőségi munkájától nagyban függ a szármaradványok talajba való bedolgozhatósága és lebomlása. A teljesség igénye nélkül többek között a Farmer 670 és a Falc S Alce (Ematech), valamint a Kuhn RM 610 szárzúzóit láthatták az érdeklődők. A sekély talajmozgatásban a Fendt – Horsch tárcsás művelők (Hriadeľ) Kuhn Discovery XM2 és Bednár Atlas (Agroservis), valamint a Farmet Discont és Diger 3 (ASV Agronova) és a Lemken Rubin 12 munkájával ismerkedhettek. A mélylazításban a Köckerling Vector Trio 300, az Agrisem Disc-O-Mulch (Unimarco), He-va Sub-Tiler (Ematech) valamint a Fendt-Horsch (Hriadeľ) gépkapcsolás is bemutatkozott. Rajtuk kívül többfajta ekét (Lemken, Rabe, Kuhn), vetőgépet (Horsch Maestro 12 SW, Bednár Omega,Compact – Solitair) is felvonultattak a bemutatón. Őket az elvetett állományok kezelésében és vegyszeres növényvédelmében alkalmazható berendezések követték. Közöttük az Agrifrac, Albatros és Mazotti permetező berendezések, valamint Demmler trágyaszóró is bemutatkozott.
A hosszantartó szárazság miatt az idei bemutató idejére a kukoricák zöme már túlérett állapotba került, így a felvonuló cégek (Monsanto, Pioneer, Sempol, Limagrain, Szegedi Gabonakutató, Candor Trading, Sumiagro, Euralis, KWS, Novosev, Rapool, Saatbau) képviselői elsősorban szóban és szakmai eszmecserék keretében tájékoztatták az érdeklődőket fajtáik és hibridjeik tulajdonságairól. Mivel lapunk idén már számtalan vetőmagforgalmazó cég rendezvényéről tudósított, s ebben a számban is olvashatnak ilyen beszámolókat, ezért a Sókszelőcén felvonultatott kínálatból a még nem ismertetett új fajtákról adunk összefoglalót.
A Pioneer kukorica hibrid kínálatából Író István a cég területi képviselője a P9241 (FAO 350) hibriddel kezdte a térségbe ajánlott hibridek bemutatását. Érésidejével a középkorai éréscsoportba tartozik, de terméspotenciálja révén a középkései érésidejű hibridekkel is versenyképes, és már az elmúlt esztendőben is a legkeresettebb hibridek közé tartozott. Nagyon gyors és erős kezdeti növekedési erélye a korai vetésekre is alkalmassá teszi. Jól tűri a magas hőmérsékletet az intenzív növekedés fázisától a virágzáson át a szemképződés időszakáig. Hozamképessége és a klimatikus feltételekhez való alkalmazkodó képessége alapján a Pioneer által felállított Optimum és Aquamax minősítést is megkapta. A P9486 AQ szemes hibridet (FAO 360) tavaly regisztrálták. Termőképesség tekintetében felveszi a versenyt a legjobbakkal. Elsősorban a melegebb répa- és kukoricatermesztő körzetekbe ajánlott. Kiváló szárazságtűrő képessége mellett jól tűri a nagy meleget a virágzás és a szemképződés időszakában is. Nagyon jó vízleadó képességgel és betegség ellenállósággal rendelkezik. A P9903 AQ (FAO 400) kategóriájában a legmagasabb hozamképességgel rendelkező hibridek közé tartozik, amit a fajtakísérletekben elért eredményei egyértelműen bizonyítanak. Kiváló szárazságtűrő képességgel rendelkezik, korai virágzás és kiváló vízleadás jellemzi, a kínálat egyik legígéretesebb hibridjének számít. A P9911 (FAO 450) újdonságtól is sokat várnak. A hibrid látványosan erős magas növésű, szára, gyökere is erős. Terméspotenciálja nagyon magas, zöld száron érő, kiváló szárazságtűréssel rendelkező hibrid, amely a hozamképességét mind száraz, mind pedig normális viszonyok között bizonyította, ennek alapján kapta meg az Optimum és Aquamax minősítést. A P0023 AQ (FAO 410) hibrid újdonságként szintén a vizsgálatokban elért terméseredményeivel hívta fel magára a figyelmet. Hozamképessége meghaladja a régebbi 400-as éréscsoport hibridjeinek átlagát, ugyanakkor vízleadás tekintetében a 300-as éréscsoportba tartozó hibridek tulajdonságait hordozza. A virágzás és a szemképződés időszakában jól tűri a magas hőmérsékletet, ellenálló képessége a különböző betegségekkel szemben jó. A P9074 (FAO 310) szintén a következő szezonra tervezett újdonság, és tulajdonságai alapján joggal számíthat a gazdák érdeklődésére. A kombinált hasznosítású (szemes és/vagy siló) hibridek között a P0017 (FAO 410) említhető, amely ebben a térségben a különböző termesztési igényeket képes kielégíteni.
A Sumiagro szlovákiai képviselete szerb eredetű kukorica hibrideket mutatott be Sókszelőcén. A Zenon Pole nemesítő cég széles kínálatából Elena Benkovská és Stella Waldnerová, a Sumiagro területi képviselői elsősorban azokra a hibridekre hívták fel a figyelmet, amelyek a melegebb dél-szlovákiai termesztői térségekbe ajánlottak. Közülük a Dalmac (FAO 420) kétvonalas középkései érésidejű hibrid, amely ebben a térségben elsősorban szemtermésre ajánlott, de silónak is kihasználható. Az EU katalógusban regisztrált hibridnek magas terméspotenciálja van (14 t/ha), és nagyon fontos tulajdonsága az extrém szárazságtűrő képessége. Hozamképességét 20–22 cm hosszú csövek és a rajtuk levő 14–16 sor biztosítják. Tavalyi újdonság a ZP 427 (FAO 400) háromvonalas középkései hibrid, amely elsősorban silónak ajánlott, de a déli térségekben szemesnek is sikeresen termeszthető. Hozamképességét magyarországi és romániai eredmények is igazolták. Magasabb növésű hibrid, nagyméretű, 14–16 soros csövekkel rendelkezik, amelyeken a szemek is nagyok. Nagyon jó a szárazságtűrése, gyors kezdeti növekedése van, a vegetáció végén pedig nagyon jó a vízleadó képessége.
A ZP 305 (FAO 380) csúcsminőségű hibrid, amelynek kiváló az ellenálló képessége a különböző stresszes feltételekkel szemben, ezért gyengébb termőhelyi feltételek között is sikerrel termeszthető. Stabilan magas hozamokat ad, nagyon jó kelési eréllyel rendelkezik, hosszú ideig zöld száron érik (stay-green efekt), ugyanakkor a vegetáció végén nagyon jó a vízleadó képessége.
A Dekalb kukoricahibridek közül Csidey Ferenc a forgalmazó Monsanto képviselője a kiemelkedő terméspotenciállal és termésminőséggel valamint fokozott stressztűrő képességgel rendelkező a DKC 5031 (FAO 460) szemes hibrid-újdonságra hívta fel a figyelmet, amelynek korai fejlődési erélye jó, szára és gyökere erős. Vízleadása éréscsoportjában igen jó, egyúttal a termés magminősége is kiváló. Jellemzője, hogy magas hozamképességét stresszes körülmények között is megőrzi, versenytársainál jobb hozamokra képes ilyen feltételek között is. Röviden összefoglalva ez a top hibrid top gazdáknak ajánlott.
Az idei újdonságok között található a DKC 4541 (FAO 360), amelynek magas termőpotenciálját a termőhelyi feltételekhez való nagyon jó alkalmazkodóképessége is alátámasztja. A hibrid aszályos feltételek között is nagyon jól gazdálkodik a tápanyagokkal, amit tavalyi terméshozamai is igazolnak. A DKC 3939 (FAO 300) korai érésidejű nagyon jó szárazságtűréssel rendelkező hibrid, amelynek erős gyökere és szára van. Jellemzője, hogy összehangolt virágzása eredményeként csövei teljes hosszúságukban megtermékenyítődnek.
A Candor Trading képviselője Kristína Nagyová az általuk forgalmazott kukorica hibridek széles kínálatából egy újdonságra és egy kifejezetten magas terméspotenciállal rendelkező, a dél-szlovákiai térségbe ajánlott hibridre hívta fel a figyelmet. 2015-ös újdonságként az ES Method az új generációjú ún. Tropical Dent típusú hibridkukoricák közé tartozik, amelynek jellemző tulajdonsága, hogy nagyon jó és gyors a betakarítás előtti vízleadó képessége. Középkései érésidejű, magas és stabil terméshozamokkal rendelkező hibrid. A melegebb répa- és kukoricatermesztő körzetekbe ajánlott, jellemző tulajdonsága, hogy nagyon jól tűri a meleget és a szárazságot, kezdeti növekedése dinamikus, ellenálló a betegségekkel és a ledőléssel szemben. Az ES Flato középkorai szemes hibrid, amelynek kifejezetten magas a terméspotenciálja. Stabilan nagyon magas hozamokra képes, termesztésének gazdaságosságát az alacsony betakarításkori nedvességtartalma is biztosítja. Nagyon gyors kezdeti növekedési eréllyel rendelkezik, szárazságtűrése is kiváló.
A szakmai nap látogatói a kellemes őszi időnek köszönhetően idén is átfogó képet kaptak arról, hogy milyen technikai, technológiai eljárások, milyen gépek és berendezések, illetve milyen fajtakínálat áll a hazai kukoricatermesztők rendelkezésére.
Kép és szöveg: szilvássy
Error: the communication with Picasa Web Albums didn’t go as expected. Here’s what Picasa Web Albums said:
404. That’s an error.
The requested URL /data/feed/api/user/timea.szilvassy/album/TechnologiakatEsFajtakinalatotBemutatosikeresKukoricatermesztesiSzaknap?kind=photo
was not found on this server. That’s all we know.