Intenzív búzatermesztési technológiák alkalmazásával lényegesen mérsékelhető a környezeti tényezők (pl. aszály) termésre gyakorolt negatív hatása. Ilyenkor jobban oda kell figyelni a tápanyag-utánpótlásra és a növényvédelemre is. A búza harmonikus makro- (N, P, K), mezo- (Ca, Mg) és mikroelem (főként Cu) utánpótlást igényel. Vigyázat, nem a túltáplálásról beszélünk, hanem az optimális, talajból folyamatosan adagolt tápanyag-ellátásról, amit csakis az élő talaj tud biztosítani, akárhogy is küzdünk ellene. Tudatosítani kell azt is, hogy noha a nitrogén döntően fontos, de nem az, amelyik a levegőbe elillan, sem az, amelyik a talajban mélyre leszivárog!
Őszi vetésű növényeink termésbiztonságának megalapozását, a nagy termést és a jó minőséget csak harmonikus, a termesztési célt és a fajta igényeit figyelembevevő NPK ellátás mellett lehet elérni. Ezt optimalizálni baktérium készítményekkel lehet, mint pl. a Novaferm Multi, amelyek segítenek a növénynek a talajból kivonni, ill. hozzáférhetőbbé tenni a tápanyagokat, hiszen a baktériumok és a gombák elengedhetetlen elemei a sikeres növénytermesztésnek.
Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt hol az enyhe ősz, hol a kemény tél teszi próbára növényeinket. Amennyiben hosszantartó, enyhe és csapadékos ősz következik, a repce már az ősz folyamán szárba indulhat, ami a kifagyás esélyét ugrásszerűen megnöveli. A repce biztonságos átteleléséhez szükséges a 8–10 leveles tőlevélrózsás állapot, a 25–30 centiméteres gyökérhosszúság és az 1 centiméteres gyökérnyak vastagság. Az állomány szárba indulásának szabályozása ezért a többi technológiai elem mellett szintén kulcskérdés.
A repce alá kihelyezett Trifender® a növekedésszabályozásban is besegít, hatására nemcsak a télállóság javul, hanem tavasszal több oldalhajtás is képződik. Az oldalhajtások számának növekedésével növekszik a becőszám, így a termés mennyisége is emelkedik. Mivel gombaölő hatással is rendelkezik, egyben az őszi repce gombabetegségei ellen is védekeztünk.
A műtrágya már bevált tápanyagpótló, de sajnos nem olcsó mulatság. Nyilvánvaló, hogy a növények számára nélkülözhetetlen. Viszont nem mindegy, hogy mit adagolunk és mennyiért. Sőt, azzal is jár, hogy minél nagyobb mennyiségben töltjük a műtrágyát a talajba, annál kisebb a lesz a humusztartalma földjeinknek. El kellene gondolkodni ezen, nem kell-e segíteni a talajon, hisz ha az rendben van, akkor nincs olyan gond sem a szárazsággal sem a teleléssel.
Nézzünk egy összehasonlítást. Vegyük alapul a 34%-os nitrogén műtrágyát. Ez azt jelenti, hogy 100 kg-ból 34 kg nitrogént tartalmaz. Ebből a legjobb esetben is, optimális talajélet esetén max. az 50%, tehát 17 kg hasznosul. Ezzel szemben a Novaferm Multi 10 l/ha mennyiségben, nem optimális talajélet esetén is min. 40 kg hatóanyagot, optimális talajélet esetén, akár a 200 kg hatóanyagot is biztosít. Átlagban tehát100 kg-mal számolhatunk. 100 kg nitrogén műtrágya, és 10 liter Novaferm Multi, közel azonos árban van, ugyanakkor az egyik 17 kg nitrogén hatóanyagot ad le, míg a másik 100 kg nitrogén hatóanyagot.
Vagy nézzük a 3 x 15-ös komplex műtrágyát. 100 kg-ban van 15 kg foszfor, 15 kg kálium, és 15 kg nitrogén. Kutatások és kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy a foszfornak csak max. 20%-a, vagyis mindössze 3 kg hasznosul. Ugyanez vonatkozik a káliumra is.
Ezzel szemben a Novaferm Multi 10 l/ha mennyiségben, optimális esetben akár 30-40 kg/ha foszfor, kálium hatóanyagot tár fel a talajból.
A 3 x 15-ös műtrágya másfélszer annyiba kerül, mint 10 l Novaferm Multi. Az egyikért 3 kg hatóanyagot, míg a másikért 40 kg-ot kapunk. Felmerül a kérdés, akkor az melyik olcsóbb?!
A termény eladásánál az egyik legégetőbb probléma, hogy milyen áron tudják értékesíteni azt a termelők. Mindenki szeretne jobb árat, minél több pénzt kapni a terményéért – hiszen ezért dolgozik, ebből kell megélnie, eltartani a családját, alkalmazottait, ezért a tonnánkénti eladási ár mellett, fontos tényező, a hektáronkénti termés mennyisége. Ahhoz, hogy minél több termés legyen, annál többet kell ráfordítani (több műtrágya, több növényvédő szer stb.). Ez jelentős többletköltséget jelent, és nem biztos, hogy a végén realizálódik a költség és eladási ár viszonyában. Itt mentőöv lehet a Novaferm Multi baktériumtrágya használata, és a Trifender® gombakészítmény, mert a hektáronkénti költsége kisebb, mint a műtrágyáké, és jelentős termés többletet eredményeznek. Megfigyelések szerint – különböző növénykultúráknál – 10-40% közötti ez a többlet. Fontos tényező még, hogy a Novaferm Multi által kezelt növények hamarabb beérnek, egészségesebbek (kevesebb növényvédő szer szükséges) és alacsonyabb a nedvességtartalmuk.
A Trifender gombaölő mellékhatású, termésnövelő mikrobiológiai készítmény. Trifender® WP a Trichoderma asperellum a földjeinkben természetesen is fellelhető antagonista gomba, amely a talajból fertőző összes veszélyes gombafélét (pl.: FUSARIUM, PHYTOPHTORA, PYTHIUM, VERTICILLIUM, PYRENOCHAETA, RISOCTONIA, SCLEROTINIA, stb.) parazitálja, ráadásul speciális működése révén a kultúrnövény gyökérzete számára optimális talajállapotot alakít ki, aminek jelentős termésnövelő hatása is van. Karöltve a nitrogént fixálló baktériumokkal komoly különbséget mutatnak a termelés során pl:
– Erőteljes (akár kétszeres) gyökérnövekedést indukál, ezzel növeli a növény produkcióját.
– A nagyobb gyökérzóna jobb tápanyag-hasznosulást eredményez, ezzel jelentősen csökkenti a tápanyagok kimosódásának esélyét.
– A cellulózbontó hatása révén a Trifender emeli a talaj humusztartalmát, valamint a növény számára esszenciális mikroelemek feltárását is elősegíti.
– A Trichoderma gombafonalai a gyökérzet környékén kolonizálnak, ezzel kedvezőtlen mikrobiológiai környezetet alakítanak ki a növényt támadó gombák ellen. A Trifender® a növény hormonrendszerére is hatással bír, stimulálva ezzel a szerzett rezisztencia kialakulását.
– Sok kultúrában felhasználható, szántóföldön, zöldség és dísznövényekben.
– Gyomirtással egy menetben kijuttatható.
– Integrált és biotermesztésben is használható hozamfokozó anyag.
– Az új formuláció képes négyszeres hatóanyag tartalommal bírni
Legtöbb kérdés a felhasználásnál merül fel pedig egyszerű.
– A ez a formuláció 1 kg/ha a szántóföldi kultúrákban, míg 1–2 kg/ha a kertészeti kultúrákban, hajtatásban.
– Legfeljebb 1%-os töménységű vizes szuszpenzióban javasolt talajkezelésre, illetve az öntözési technikától függően a kívánt vízmennyiséggel 1–2 kg/ha dózisban beöntözésre
– A bedolgozás, bemosás javítja a termékek hatékonyságát, hiszen a készítmények ott fejtik ki hatásukat!
– Gombaölő szerekkel nem keverhetőek, mindig ügyeljünk a permetezőgépek tisztaságára!
– A gyorsabb eredmények elérése érdekében célszerű a magasabb dózisok alkalmazása, hiszen a hatékony működésükhöz az állomány felszaporodása szükséges, ami magasabb dózis esetén hamarabb megtörténik.
Bármely növénykultúrában felhasználható. A készítményből felhasználáskor vizes szuszpenziót kell készíteni, melyet a talajfelszínre kell kipermetezni, és lehetőség szerint bedolgozni, vagy az elvetett magokat, ill. az elültetett palánták, csemeték gyökerét kell a készítmény vizes szuszpenziójával beöntözni.
Hogyan is működik a Trifender®? Elsősorban a növények gyökérzetének egészséges fejlődését segíti elő, és ezen keresztül fejti ki kedvező hatását. Egyrészt hat a talaj mikrobiológiai összetételére, másrészt közvetlenül a növényre. Fokozza a növények növekedését, valamint javítja azok stressztűrő képességét. Hatásmechanizmusuk több tényezőből áll össze: antibiotikus hatású anyagok termelése más (kórokozó) mikro-organizmusok ellen. Más gombák (köztük kórokozók) gombafonalának közvetlen parazitálása. Az élettér kolonizálása más (kórokozó) gombák elől. Növényi növekedést serkentő anyagok termelése. Cellulózbontás, bizonyos mikroelemek felvehetővé tétele a növények számára. A gyökérrendszer környezetében lévő (más mikrobák által termelt) kedvezőtlen tulajdonságú anyagok közömbösítése, lebontása. Nem specifikus immunválasz kiváltása növényekben még a kórokozók támadása előtt.
Valójában itt az idő elgondolkodni, „hogy tovább rontjuk-e talajainkat,”, vagy megpróbáljuk ezt az állapotot visszafordítani, és elkezdjük a talaj igényeit is figyelembe véve a környezetkímélő készítményeket alkalmazni, amelyek ma már olcsóbbak is! (tam)