A szántással vagy az ásással együtt végezzük a talaj alapvető tápanyagpótlását is. Ilyenkor érett trágyát és szükség szerint műtrágyákat is forgatunk a talajba. Ez elsősorban a foszfor- és káliumtrágyákra vonatkozik, amelyek meglehetősen lassan mozognak a talajban, ezért hatékonyságuk érdekében a gyökérzónába kell bedolgoznunk őket. Az őszi alaptrágyázáskor nitrogén kijuttatása nem ajánlott, mivel ez gyorsan mozog a talajban, így a tél folyamán könnyen kimosódik, illetve túlságosan mély rétegekbe jut.A foszfor utánpótlására a legismertebb és leggyakrabban alkalmazott műtrágya a szemcsés szuperfoszfát, amelyet elsősorban a foszforigényes növények, pl. borsó, bab, paprika, paradicsom, uborka, dinnye igényelnek. Gyakorlatilag minden évben lehet belőle kijuttatni a talajba, a szükséges mennyiség nagyobb részét ilyenkor lehet kiszórni, ami négyzetméterenként akár az 5–7 dkg-ot is kiteheti.
Jóval bonyolultabb a káliumtrágyák pótlása és adagolása. A kifejezetten káliumigényes növények alá – paradicsom, dinnye, káposzta, gyökérzöldség – akár 6–8 dkg-ot is kiszórhatunk négyzetméterenként. A káliumtrágyákat azonban meg kell különböztetni attól függően is, hogy a káliumot milyen vegyület formájában tartalmazzák: a forgalmazott készítmények ezt az alaptrágyát klorid, szulfát, és nitrát formában is tartalmazzák. A klór a legtöbb zöldségfélére meglehetősen káros, ezért a kloridtartalmú kálium műtrágya használata a vegetációs időszakban többnyire nem ajánlott, csak az őszi alaptrágyázáshoz. A szulfát alapú káliumtrágya az egyik legjobbnak minősített tápanyag, a növények számára további fontos kén is van benne. A kálium-nitrát is megfelelő műtrágya, de elsősorban fejtrágyázásra ajánlott, mivel jelentős mennyiségű nitrogént is tartalmaz, és nagyon gyorsan kimosódik a talajból. Vízben tökéletesen oldódik, ezért főleg tápoldatok készítéséhez használják.
A különböző kötésben levő káliumtartalmú műtrágyák árai között is különbség van, ez a felhasználásukat is befolyásolja. A legolcsóbb a klorid-tartalmú kálisó, amelyet elsősorban őszi alaptrágyaként kell kijuttatni, a növények közvetlen trágyázására nem ajánlott. Ettől drágábbak a szulfát-tartalmú káliumtrágyák, amelyek közé a kénsavas káli, a patent káli tartozik. A kénsavas kálinak 50% K2O-tartalma van, a patent káli 30 % K2O-t és 10% MgO-t is tartalmaz. Elsősorban alap- és indítótrágyának alkalmas, de fejtrágyázásra is megfelel. A legdrágább a vízben tökéletesen oldódó káliumnitrát. (sz – kk)