Induláskor két fontos célt tűztek ki: egyrészt a tárcavezetés számára részletes elemzésekkel feltárni az agrárpolitikai elképzelések megvalósítására eddig felhasznált pénzforrások hatékonyságát, egyúttal alternatív megoldások kidolgozásával rámutatni, hogyan lehetne, illetve lehetett volna a kitűzött elképzeléseket hatékonyabban megvalósítani. A másik fontos célkitűzés a Közös Agrárpolitika 2020 utáni működtetésében várható irányok feltárása, illetve a mi lehetőségeinknek és céljainknak megfelelő álláspontok kialakítása és összehangolása, illetve érdekeink érvényesítéséhez alkalmas stratégia kidolgozása. Az ígéret szerint az elemzések nemcsak a szakemberek számára, hanem a szakmai és laikus közvélemény számára is elérhetők lesznek. Kíváncsian várjuk, hogy az elemzések eredményei alapján vajon milyen következtetésekre jutnak a szakemberek a Közös Agrárpolitika eddigi megvalósításának hatékonyságával és a hazai ágazat versenyképességével összefüggésben. Reméljük nem az eddig ismételt önámító, negatív megkülönböztetésünkre utaló indokokat ismétlik majd meg.
Nem voltunk és nem vagyunk hívei az adminisztratív, bürokratikus rendszerek céltalan bővítésének, ahova többnyire politikai kegyet gyakorolva ültetnek be arra „érdemesült” megfelelően elkötelezett híveket. S habár az intézet tevékenységét csak később, a kibocsátott elemzések szakmai minősége alapján lehet majd érdemben elbírálni, egyelőre csak bízni akarunk abban, hogy az alakuló szakembergárda ad annyit magára és szakmai tisztességére, hogy nemcsak azt szajkózza majd, amit megbízóik vagy a politikusok elvárnak tőlük. Ennek az előlegezett bizalomnak a jegyében kívánunk minden kedves olvasónknak békés, szeretetteljes és őszinte ádventi hangulatot.
Szilvássy László