Ne legyen halottnak a csók

Bár vannak még sokan, akik máig nosztalgiával gondolnak a rendszerváltás előtti időszak kikényszerített „önellátó” élelmiszergazdálkodására, és akkoriban megbotránkoztak a szántókon és legelőkön kialakított golfpályákkal és a korlátlanul behozható élelmiszerekkel kecsegtető koncepción, mára akarva-akaratlanul is be kell ismerni, hogy azóta sok minden megvalósult az említett és kifogásol elképzelésekből a mezőgazdaság szerkezeti és tulajdonjogi átalakítása során. Elég csak a hazai termékek piaci részarányára, vagy az ágazat mára 1,6 milliárdra növekedett külkereskedelmi hiányára utalni, miközben ezeket a makroökonómiai változásokat a kistermelői réteg totális leépülése és a kézimunka-igényes termesztési ágazatok gyakorlatilag teljes felszámolása kísérte. Mára a búza, a kukorica és a repce termelőinek országa lettünk, ezeknek az ágazatoknak minden előnyével és hátrányával együtt. Előnyeit a koncentrált a nagyüzemi gazdaságok, hátrányait a sokszínűséget jelentő kistermelők, illetve megbomlott környezeti és biológiai egyensúly feltételeit elviselni kényszerülő polgárok viselik.

Az elmúlt évtizedekben kidolgozott, de a megvalósítás fázisába soha el nem jutó ágazati fejlesztési koncepciókkal mára akár Dunát is lehetne rekeszteni, bár tagadhatatlan, hogy az unióba való belépésünk után soha nem látott nagyságrendű támogatási forrás áramlott az ágazatba, de az eddig inkább a koncentrált termelést és esetenként parciális célokat követő elképzelések megvalósulását segítette. Nem beszélve arról, hogy maga az állam saját forrásaiból vajmi keveset költött az ágazat lényegi kérdéseinek kezelésére.

Úgy tűnik azonban, hogy végre fordulni látszik a kocka, s a legutóbb bejelentett tervezett támogatási intézkedések mögé végre számottevő saját forrásokat is betervezett a költségvetés. A Zöld gázolaj program keretében kitűzött célok, a raktárkapacitások fejlesztésre kiírt pályázatok támogatása legalábbis arra utal, hogy a tárcavezetés komolyan gondolja a szerkezeti átalakítást.  Most már csak abban reménykedhetünk, hogy ezek nem csak egy halottnak szánt csókként, hanem egy komolyan vett lényegi átalakítás első lépéseiként kerülnek majd  be a köztudatba.

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

A zöldségfélék házi magfogása

A zöldségfélék vetőmagjainak termesztése nagy szakismeretet és hozzáértést igényel,ezért ezt általában kifejezetten erre a célra …