Mióta magot vetnek a földbe…

Napjaink háborús helyzetjelentésektől, olajembargótól és szankcióktól, valamint „családbarát”  belpolitikai csatározásoktól hangos válságos időszakában szinte alig vesszük észre, hogy elkezdődött és különösebb felhajtások nélkül folyamatosan zajlik a parasztember életében ősidők óta az egyik legfontosabbnak számító esemény, a mindennapi kenyérnekvaló betakarítása. Mire ezek a sorok megjelennek, az ország déli, délnyugati részében már teljes ütemben zajlik majd az aratás, miközben a legtöbb településen az érintett gazdákon és vállalkozásokon kívül mások ma már alig veszik észre, hogy náluk is folyik a települések közösségi életét valaha alapvetően meghatározó munka. Lévén, hogy az klimatizált kabinokkal és számítógépes vezérléssel ellátott nagyteljesítményű kombájnok szinte falják a parcellákat, s jó időben pár nap alatt végeznek is a munkával.

Idén a gazdák számára felemás érzéseket tartogat ez a nyár. Az állományok átlagos hozamokat ígérnek, s bár a piacokon kialakult hiány és a megnövekedett kereslet miatt a megugró termékárak jó kiindulási alapot jelenthetnének az előző években meglehetősen visszafogott árviszonyok kiegyenlítéséhez, de az egyéb termékek és alapanyagok (vetőmag, vegyszer, műtrágya) árában már korábban jelentkező infláció kapásból törli a pozitív várakozásokat.

Mióta magot vetnek a földbe, az aratás a remény, egy jobb és biztonságosabb életbe vetett bizalom időszaka. Nyilvánvaló, hogy ma már nem ugyanazt jelenti, mint egy fél évszázaddal ezelőtt. De miközben hajlamosak vagyunk arra, hogy elbagatellizáljuk a „kenyércsata” jelentőségét, és bizony már el is felejtettük a kaszások, marokszedők, kévekötők embert próbáló és formáló munkáját, amely minden nehézsége, kínja-keserve ellenére egy-egy közösség életében meghatározó jelentőséggel bírt, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy noha nem térhetünk vissza a kézi kaszák összehangolt suhintásával rendre dűlő gabona marokba szedéséhez, majd kévékbe kötéséhez, és nem gyűjtjük zsákokba zakatoló cséplőgépek csípős porától belepve a mindennapi betevőnk alapját képező magokat, de ha lehunyjuk a szemünket, és rágondolunk, átélhetjük, hogy milyen érzés lehetett a jól megérdemelt munka aranyló búzaszemekbe érett „gyümölcsével” teli zsákba belemarkolni, talán ráérezhetünk arra is, ami évszázadokon át generációról generációra öröklődött, bennünk is ott van, csak már nem vesszük észre…