Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

[dropcaps]Az időszerű havi tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda decemberi számában az olvasók már az elkövetkező termesztési szezonra való előkészületek jegyében olvashatnak információkat. Többek között a paprikapalánták termesztési feltételeiről, a magvetés megfelelő idejének meghatározásáról, a magvetés utáni majd a később szükséges hőmérsékleti feltételekről. [/dropcaps] Összefoglalja a lap a palántanevelésre alkalmas tápföldek fajtáit és a palántaföldek dúsításának lehetőségeit is. A fátyolfólia alkalmazásának előnyeit szintén számba veszi, egyúttal újabb szempontot közöl a saját, háztáji feltételek között termesztett zöldségfélék előnyeiről, amelyek között a költségmegtakarítás helyett egyre inkább az kerül előtérbe, hogy a saját zöldségünkről tudjuk, mikor s mivel permeteztük. A fokhagyma intenzív illata néha kellemetlenül hat, de mindezt kiegyenlíti, sőt meg is haladja a fogyasztásából származó számtalan kedvező hatás, erről is számot ad a lap decemberi száma.

A gyümölcstermesztők a szőlő takarása és szaporítása, valamint a gyümölcsfák téli átültetésének feltételei mellett az időszerű tennivalók keretében a fákat és bokrokat veszélyeztető ónos eső és az ágakra ráfagyott csapadék következményei elleni védekezés fontosságáról is olvashatnak összefoglalót.

A hagyományos növényvédelmi rovatban a gyümölcsfélék idei károsítóinak előfordulását veszi számba a lap szakírója, az ellenük való védekezésre kihasználható készítmények jegyzékével kiegészítve.  A biológiai védelem hívei a szermaradványok nélküli környezetkímélő termesztéstechnológiával ismerkedhetnek. Folytatódik a képes gyomszótár, ebben a részben a legismertebb áttelelő kora tavaszi gyomokat mutatja be a lap képeken is. A szántóföldi növénytermesztési rovat keretében idei kukoricatermesztési tapasztalataikat osztják meg az olvasókkal egyes mezőgazdasági termelővállalatok szakemberei. Az agrártárca vezetésének fontos lépéseiről szintén beszámol a lap, egyúttal a januárban megrendezésre kerülő budapesti agrárgépkiállítás előzeteséből a seregszemlével kapcsolatos legfontosabb információkat is összefoglalja.

A kertépítők a tuják kártevőivel, a virágkedvelők az amarilisszel, a gyógynövények hívei a fagyöngy kedvező hatásaival ismerkedhetnek.

Információkat a lap előfizetésének lehetőségeiről itt talál.

About jogazda.com

Cikkajánló

Folyékony szerves trágya

PR CIKK Mindenki tudja, hogy a szerves trágyák sokkal többet érnek, mint a szilárd műtrágyák. …