Megjelent a Jó Gazda 2017-es januári száma

A Jó Gazda 2017-es januári számában a tavaszi idényre való előkészületek jegyében a hagyományokhoz híven többek között a kerti munkákhoz szükséges információkkal találkozhatnak a lap olvasói. A zöldségtermesztés hívei számára a hónapos retek és a cékla termesztésével kapcsolatos ismeretek mellett a háztáji vetésforgó alapelvei kínálnak megfontolásra és alkalmazásra ajánlott információkat. A gyümölcstermesztők a téli metszések előnyeivel és hátrányaival, valamint a gyümölcsfák gyökereinek téli védelmével, illetve annak fontosságával ismerkedhetnek, egyúttal a középkorai érésidejű szilvafajták kínálatát és a füge itteni termesztésének titkait is bemutatja a lap.

A növényvédelmi rovatban a dísznövények elmúlt esztendőben tapasztalt károsítóit és kártételüket veszi számba a lap szakírója, a környezetbarát biológiai növényvédelem hívei a színcsapdák alkalmazási lehetőségeiről olvashatnak.

Az év végi idényzáró szakmai rendezvényekről és az ott elhangzott új szakmai információkról is részletes összefoglalókat közöl a lap. Többek között olvashatnak rendhagyó Luca napi  növényvédelmi konferenciáról, a tavaszi idényre előkészített gazdag vetőmagkínálatról és az új fajtákról, komplex termesztéstechnológiai megoldásokról valamint a  mezőgazdasági vállalkozások profi szintű irányításának titkairól is.

A kertépítők a családi ház díszkertjébe telepíthető évelő, hagymás  és gyöktörzses dísznövényekről kapnak áttekintést, a virágkedvelők a fekete hunyor, a gyógynövények kedvelői pedig a gyömbér termesztéséhez kapnak tanácsokat. Az állattartók a nyulak háztáji takarmányozási elveiről olvashatnak. A hagyományokhoz híven a januári számban a 2017-es naptár is megtalálható.

Információkat a lap előfizetésének lehetőségeiről itt talál.

About jogazda.com

Cikkajánló

Folyékony szerves trágya

PR CIKK Mindenki tudja, hogy a szerves trágyák sokkal többet érnek, mint a szilárd műtrágyák. …