Még szeptemberben is ékesíti a kertet a mocsári hibiszkusz

Hazája Észak-Amerika mocsaras, lápos vidéke, innen került át Európába, amit hamar meg is hódított.

Régen kedvelt dísznövény volt, majd egy időre más növények kerültek az érdeklődés középpontjába, ezért kissé elfelejtődött. Manapság azonban újra a kertek, az utcafrontok kedvelt éke a mocsári hibiszkusz.

Ez a hatalmasra növő, színpompás, tenyérnyinél is nagyobb virágokat ontó növény a mályvafélék családjába tartozik, fás szárú, évelő, meglepően igénytelen cserjeféle. Az 1-1,5 m magasra megnövő cserje hatalmas, több színű virágai nem pompáznak sokáig. A rózsaszín, mályvaszín, fehér, bordó és lilás virágok 1-2 nap után lehullanak, de helyükre szinte azonnal újabb virág nyílik, nyár közepétől egészen szeptemberig kertünk dísze lehet a cserje.

A mocsári hibiszkusz magról vagy tőosztással szaporítható, kedveli a nyirkos, de nem pangó vizes, tápanyagban gazdag talajt és a napfényt. A kertben olyan helyre érdemes ültetni, ahol elegendő fény éri, de a levelei nem égnek meg. Az állandó öntözést folyamatos virágzással hálálja meg.

Téliesítéséről megoszlanak a vélemények. Az biztos, hogy a növény ősszel tövig elszárad, ekkor érdemes 10 cm magasságig visszavágni. Van, aki állítja, hogy a hibiszkusz áttelel a szabadban, csak le kell takarni, mások szerint nem túl meleg 10–12 fokos helyiségbe kell télre bevinni, öntözni pedig csak nagyon ritkán kell, hogy a növény nyugalmi állapotban maradhasson.

A hibiszkusz viszonylag későn kezd el hajtani, a téli elfagyást követően hajtásai csak májusban bújnak elő. Sokan tavasszal is megmetszik a növényt, ami bőséges virágzással hálálja meg a gondoskodást. A mocsári hibiszkusznak komolyabb kártevője nincs, vagyis elmondható, hogy viszonylag kevés gond van vele, és színpompás foltja lehet a kertnek. (sokszínűvidék)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda júniusi száma

Júniusban a háztáji kertekben már „nagyüzem” van, ebben a hónapban ugyanis a legtöbb zöldségféle az …