Köszméte szaporítása

A köszméte (egres) a kevésbé igényes gyümölcsfajok közé tartozik. A hűvös, jó vízelvezetésű, termékeny talajokat kedveli. A fénnyel szemben nincsenek különleges elvárásai, ezért gyümölcsfák közé is telepíthető, de az állandó árnyékot nem szereti. A kemény téli hidegeket jól tűri, a nagy meleget viszont nem kedveli. Legjobban jó a vízellátású, és bőséges tápanyag tartalmú talajon terem. A könnyen kiszáradó, vékony termőrétegű területeken nyaranta többször is alaposan meg kell a bokrokat öntözni, talaját mulccsal, fenyőkéreggel érdemes takarni.

A köszméte bokornak tüskés, ívelő ágai vannak. Magassága eléri az 1-1,5 métert. Virágbimbói az egy éves oldalágakon, valamint az idősebb vesszők rövid nyúlványain nyílnak. A virágok önmegtermékenyítők, porzásukat a szél és a rovarok végzik.

A bokrokat 120-160 centiméter távolságra ültessük egymástól. A pontos távolság a növény fajtájának életerejétől, valamint a talaj termékenységétől függ. Ne ültessük a bokrokat sövényszerűen, közel egymáshoz, különben az oldaltörzsek ívelő és tüskés ágai összegubancolódnak és megnehezítik a metszését, valamint a szüretet. Mivel a köszméte levelei már kora tavasszal hajtanak, ezért a csupasz gyökerű palántákat vagy ősszel, vagy nagyon kora tavasszal kell elültetni. Az ősszel ültetett növény minden ágát tavasszal metsszük vissza 3-4 rügyre, hogy megerősödjön a gyökérzete, és a töve. Mivel az egy-két és hároméves gallyak hozzák a legszebb gyümölcsöket, ezért később arra kell törekedni, hogy levegős elrendezésben minél több ilyen termőrész legyen a fácskán. Az ennél idősebb ágakat rövidre vágjuk.

Szaporítása

A köszméte szaporítása többféle módszerrel történhet. A bujtás az egyik legmegbízhatóbb szaporítási módszer a házi kertben. Lényege, hogy a lehajló ágak a földre kerülve könnyen meggyökeresednek. Erre a célra válasszunk ki a bokor szélén lévő kb. 40 cm-es hajtást, ássuk alatta egy 20 cm-es árkot, majd hajtsuk bele a kiválasztott hajtást, esetleg kampóval rögzítsük és takarjuk be. Ezzel a módszerrel már őszre meggyökeresedik a vessző. A felszedés előtt metszőollóval válasszuk le az anyanövényről a meggyökeresedett vesszőt, majd ásóval emeljük ki és ültessük át.

Dugványozással történő szaporításhoz ősszel, vágunk félfás dugványokat. A dugványokat akkor kell levágni, még mielőtt az összes levél lehullana. A levelek jelenléte, a kiszáradás elkerülése végett szükséges, már néhány levél jelenléte is kedvezően hat a gyökeresedésre. A dugványokat vágjuk körülbelül 30 centiméter hosszúra, de ezt a méretet a fejlődő vessző csúcsa nélkül számítsuk.

Ha törzses fácskákat akarunk nevelni, távolítsuk el az összes rügyet, kivéve az ág végén található négy-ötöt, hogy az ebből származó bokrokon, mellettük vagy a talajból, ne növekedjenek új hajtások. Ugyanakkor a rügyek jelenléte növeli a gyökéreresztés esélyeit, ezért ajánlatos az összes rügyet rajta hagyni a dugványon. Később, amikor kiemeljük a növényt az átültetéshez, húzzuk (ne vágjuk) le az összes alsó hajtást és rügyet.  A megeredt növények gondozásakor ügyelni kell arra, hogy a törzset a kapával ne sértsük meg, mert az az egész növény idő előtti pusztulását okozhatja. A viszonylag vékony törzsű fácskákat, főleg, ha bőséges termést adnak, karózni kell és legalább 2 helyen a karóhoz kell rögzíteni.

Ültetés előtt néhány órára áztassuk be a csemetéket. Ültetés közben ügyeljünk a helyes mélységre és arra, hogy a rügyek épek maradjanak. A telepítéshez 40×40 cm alapterületű és 60 cm mélységű gödröt kell ásni.  A gödör aljára érett istállótrágyát tegyünk, ezt takarjuk le porhanyós földdel, hogy a gyökérzettel közvetlenül ne érintkezzen. Állítsuk bele az oltványt, és a gödröt félig töltsük fel porhanyós földdel, majd bő vízzel locsoljuk be (iszapolás). Ezután talajszintig töltsük vissza a kiásott földet, és tömörítsük. Alakítsunk ki az oltvány töve körül egy kis lapos mélyedést (tányért) és újra locsoljuk meg bőségesen. (sz)