Komplexitás és komplexusok

Az idei Nyitrai Agrokomplex nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás szakmai programjában jelentős látogatói érdeklődés mellett zajlott a 2021-2027 közötti Közös Agrárpolitikáról szóló vitafórum, amelyen a tárcavezető miniszterasszony mellett mindkét agrárérdekvédelmi szervezet vezetője, valamint az uniós szakmai szervezetek képviselői is elmondták véleményüket az elkövetkező uniós agrárpolitika és a nemzeti stratégiák összehangolása kapcsán.

Az eddigi hangvételhez képest meglepő volt, hogy már nem az egyes tagországoknak folyósított dotációk szintje volt a kiindulási pont, hanem a most képződő nemzeti agrárstratégia kialakításának szempontjai, amelynek keretében olyan eddig „eretneknek” tartott gondolatok is megfogalmazódtak, hogy az előző időszakban 2. pillérből az elsőbe átcsoportosított támogatási források helyett inkább ellenkező irányú folyamatokat kell elindítani, amelyekkel az ágazat hosszabb távú fejlődését lehet és kell kellő forrásokkal biztosítani. Sőt a tárcavezető kimondta: bizony az új agrárpolitika sokaknak fájni is fog.  Mindenesetre kedvező előjel, hogy a szakmai közvélemény végre nem dogmák és vélt sérelmek alapján, hanem a lehetőségek reális értékelésére alapozott jövőképet próbál meg felvázolni.

Ugyanakkor az idei kiállítás látogatói az előző évekhez hasonlóan újra és még szembetűnőbben szembesülhettek azzal, hogy a hazai agrárágazat egészét és komplexitását bemutatni hivatott legnagyobbnak vélt seregszemle hogyan válik az alkalmi árusok és a legkülönbözőbb fogyasztói igények felvonultatásának és kielégítésének helyszínévé. Félő, hogy a valaha országos aratóünnepélyként indult rendezvény csaknem fél évszázados történetének ilyetén alakulása nem az agrárágazat komplexitását, hanem inkább a benne szereplők komplexusait fogja felerősíteni.

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda októberi száma

Az őszi kerti teendők összefoglalója mellett a Jó Gazda októberi száma részletesen ismerteti a rebarbara őszi szaporításának …