Június végén az erős esőzésekkel kísért viharok az ország több térségében is komoly károkat okoztak. Gömörben a június 23-i esti vihar következtében hirtelen lezúduló esők néhány településen meghaladták a négyzetméterenkénti 100 mm-t, aminek következtében a patakok kiléptek a medreikből és elárasztották nemcsak a településeket, hanem a szántóföldeket is. Egyes helyeken a vihart erős széllökések kísérték és helyenként jégeső is előfordult.
A természeti csapások elleni biztosításokkal foglalkozó Agra Biztosító – amely többek között jégverés, fagyok, szélviharok, áradások és szárazság elleni biztosítások lehetőségét kínálja a mezőgazdászoknak – nyilvántartása szerint az elmúlt időszakban számtalan bejelentés érkezett az említett viharok miatt bekövetkezett káreseményekről. A növényállományokban keletkezett károk összértéke az előzetes felmérések szerint csaknem eléri az 1 millió eurót – tájékoztatott Bán Dalibor, az Agra Biztosító szlovákiai képviseletének igazgatója. A legtöbb kárt a jégesők okozták, de komoly károk keletkeztek az áradások és a szélviharok következtében is. A biztosító társaság igazgatója szerint a munkatársaik már megkezdték a kárt szenvedett növényállományok feltérképezését, noha a nagymértékű esők következtében az elázott talajokon a parcellák megközelítése még mindig problémákat okoz. (sz-AP)
Foto: Agra Bizt.