[dropcaps]Az Agra Biztosító július 9-én újra több tucat kárbejelentést vett nyilvántartásba kelet-szlovákiai ügyfeleitől, miközben a biztosító kárfelmérést végző munkatársainak csoportja alig fejezte be azon károk felmérését, amelyeket az előző szerdai jégeső okozott Nagymihály környékén.[/dropcaps] Csak három nappal a Nagymihályi (Michalovce) és Szobránci (Sobrance) járásokban hatalmas károkat okozó jégeső után, egy újabb tomboló vihar heves jégeső kíséretében újra megszakította a keleti országrész egy másik járásában a gabona és a repce már javában folyó aratását. Ezúttal Nagyszalánctól (Slanec) Újhelyig (Slovenské Nové Mesto) mutatta meg az erejét a természet. Az előzetes becslések alapján a károk összege eléri a 2 millió eurót, és a vihar által súlyosan károsított területek nagysága a szakemberek szerint mintegy 5 ezer hektárt tesz ki.
Dalibor Bán, az Agra Biztosító (Agrapoisťovňa) igazgatója szerint az idén június végén és július elején keletkezett vihar okozta károk mértéke súlyosabb a tavalyi év hasonló időszakához képest, amikor zivatarok, jégeső és viharok szinte ugyanebben az időben érték el a keleti országrészt.
Ezekből a kalászokból már nem sokat csépel majd ki a gazda, mutatja a jégeső következményeit Dalibor Bán az Agra Biztosító igazgatója. Foto: agp-arch