Igénytelen, ám erős gyógyhatása van a céklának

[dropcaps]A céklát ősidők óta ismerik és fogyasztják, tápértéke és számos pozitív egészségügyi hatása miatt fontos helyet foglal el étkezésünkben. Már az ókori görögök is fogyasztották, idővel Európában és a Földközi-tenger vidékén is őshonos lett. Leginkább a gyökerét fogyasztják, de gyógyászati szempontból az egész növény hasznos.[/dropcaps]

Meleget kedvelő, fagyra érzékeny növény, amelynek gyökere legjobban 19 °C-on fejlődik. Csírázása 5-6 °C-on indul meg. Gyengébb fényviszonyok mellett is jól fejlődik. 30-40 cm-es sortávolságra és megközelítően 10-15 cm-es tőtávolságra kell vetni, de április közepénél korábban nem ajánlott. Minimális ápolást igényel, gyakorlatilag csak gyomlálni és kapálni kell. Az igazán jól tárolható céklát szeptember-októberben a fagyok előtt takarítjuk be. Hűvös pincében, veremben, 4-5 °C-on és 85-90% relatív nedvességtartalom mellett tavaszig is tárolható.

Igaz, hogy a céklának van vastartalma, de az nem magasabb más növényekénél, viszont a cékla az a zöldség, amelyből az emberi szervezet a legjobban fel tudja hasznosítani a vasat. Gazdag rostokban és mivel nagyon kevés kalóriát tartalmaz,  a diétázók is bátran fogyaszthatják.

Hasznos tulajdonságai

Csökkenti a vérnyomást: Néhány óra alatt a céklalé leviszi a túl magas vérnyomást. Egy tanulmány alapján kimutatták, hogy egy pohár céklalé 4-5 értékkel viszi le a szisztolés vérnyomást. Ez a tulajdonsága természetes nitráttartalmának köszönhető, mely a szervezetbe kerülve nitritté, majd nitrogén-monoxiddá alakul át, és így tágítja az ereket.

Növeli az állóképességet: Ha energiára van szükségünk, fogyasszunk céklalevet. Tanulmányok szerint az edzés előtt ivott egy pohár céklalé akár 16 százalékkal is növeli a teljesítményt.

Gyulladáscsökkentő: A céklában található betain megvédi a sejteket, az enzimeket és a fehérjéket a környezeti stressztől. Nagy szerepe van a gyulladások leküzdésében, és magas antioxidáns hatással rendelkezik.

Rákellenes: Azok a vegyületek, melyek a cékla mélyvörös színét adják, erős rákellenes hatással rendelkeznek. Kutatások szerint a céklakivonat állatokba fecskendezve csökkentette a rákos sejtek kialakulásának kockázatát. A cékla vagy céklalé rendszeres fogyasztása által jó eredmények érhetőek el a hasnyálmirigy-, mell- és prosztatarákos betegeknél.

Magas a rost- és ásványianyag-tartalma: Kiemelkedő C-vitamin-tartalma miatt erősíti az immunrendszert, magas B-vitamin- és folsavtartalma miatt pedig biztosítja a magzat egészséges fejlődését. A benne található kálium erősíti az idegrendszert és az izmokat, a mangán pedig a májat, vesét és a hasnyálmirigyet.

Segíti a méregtelenítést: Betaintartalmának köszönhetően a cékla hatására sokkal hamarabb kiürülnek a szervezetből a méreganyagok. Tisztítja a vért és a májat is.

Ne dobjuk ki a cékla levelét!

A cékla egyik legegészségesebb része a levele, fogyasszuk el azt is. Fehérjét, foszfort, cinket, B-6 vitamint, magnéziumot, rezet, mangánt, káliumot tartalmaz.

  • segítségével megelőzhetjük a csontritkulást
  • csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét
  • erősíti az immunrendszert, serkenti az antitestek és a fehér
    vérsejtek termelődését
  • készíthetünk belőle finom és tápláló főzeléket akárcsak a spenótból

Változatosan felhasználható

A céklagyökér- és levél nagy népszerűségnek örvend a nők és a terhesek körében. Fogyasszuk a leveleket és a céklát főzve vagy párolva, ízesítsük hagymával és fokhagymával, grillezzük rozmaringgal, reszelve egészítsük ki a salátatálat vele. Apróra vágva keverjük össze burgonyapürével vagy pirítsuk meg.

Próbáljuk ki!

  • keverjük más zöldségekhez a reszelt céklát
  • keverjük össze a reszelt céklát málnaecettel vagy reszelt narancshéjjal és narancslével, köretként is megállja a helyét
  • a reszelt cékla remekül ízesíti a hamburgert

Főtt cékla

Ha céklát vásárolunk, akkor azon általában a levelek és a szár is rajta van. Amikor a céklát megfőzzük, ne vágjuk le teljesen a szárát, mert így nem veszíti el értékes festék- és tápanyagait.

A céklát megpárolhatjuk, de meg is főzhetjük. Tegyük meleg vízbe a gumókat, majd a forrástól számítva 20-50 percig főzzük, nagyságtól függően. Egy kis nyárs vagy villa segítségével győződjünk meg arról, hogy elég puha-e, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük le víz segítségével, mert így könnyebb lesz eltávolítani a héját.

A főtt céklát fogyaszthatjuk:

  • melegen, zöldséges ételek kísérőjeként, vagy
  • hagyjuk kihűlni és felszeletelve ízesítheti az otthon készült hamburgert

Vágjuk kockára a megfőtt céklát, a párolt burgonyát, a tököt és kevergetve pirítsuk meg. Adjunk hozzá egy kevés fokhagymát és kockára vágott hagymát. Az így kapott finom főzeléket fogyaszthatjuk önmagában, de húsételek mellé is kiváló.

Nyersen ér a legtöbbet

A cékla nyersen a legegészségesebb. Csak hámozzuk meg, és máris használható. Friss ízt ad a salátáknak, a szendvicseknek (próbáljuk meg sajttal), vagy lehet más zöldségfélék kísérője is. Gyümölcs-zöldség turmixba is rejthetünk egy-egy céklagumót, sőt sütemények tésztáját is gazdagíthatja.

 

 

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Folyékony szerves trágya

PR CIKK Mindenki tudja, hogy a szerves trágyák sokkal többet érnek, mint a szilárd műtrágyák. …