Időszerű gyümölcsösben

Augusztus elején a gyümölcsfák öntözése az egyik legfontosabb feladat. Napjainkban már többen is a csöpögtető öntözést alkalmazzák. A kajszi és őszibarack fák lombját azonban még ebben az esetben is ajánlott permetezésszerűen megöntözni. Az öntözés ilyenkor még a termőrügyek kialakulását segíti, de később szeptemberben már ne öntözzünk, mert hátráltatjuk vele a hajtások beérését.

Az idős cseresznye- és meggyfákat most ifjítsuk meg, és az ágak lefűrészelése során keletkezett sebeket gondosan zárjuk le faseb kátránnyal vagy fémmentes olajfestékkel. Egyben a tősarjak eltávolítását is elvégezhetjük.

Az almában is a lisztharmat okozza a legtöbb gondot. A Jonathan fajta különösen fogékony a lisztharmattal szemben. Akkor is kell védekezni, ha a termés a vegetációs időszak első felében elfagyott, és nem lesz mit betakarítani. Ebben az esetben a levél- és ágfertőzés csökkentésével a következő évi termésünk biztosítása a feladatunk. Ahol szükséges a varasodás elleni védekezést is el kell végezni.

A kertekben szinte valamennyi fának komoly ellensége az amerikai fehér szövőlepke, amelynek megjelenésére minden nyáron számítani lehet. Figyeljük meg a magasabb fákra rakott hernyófészkeket is, s még mielőtt a kikelt hernyók szétszélednének, szedjük le, és semmisítsük meg őket.

A szőlőben növényvédelmi szempontból az egyik legérzékenyebb időszak az augusztus. A hónap elején általában a lisztharmatfertőzés fenyeget az állományokban. Ellene kontakt hatású kéntartalmú szerekkel célszerű védekezni. A fürtök érlelődésével csökken a savtartalmuk, és egyre nő a botritisz-fertőzés veszélye is. A zárópermetezéskor mindenképpen gondoljunk erre.

Ugyancsak a zárópermetezés a legjobb időszak a szőlő-levélatkák számának gyérítésére, a következő tavaszi fertőzési nyomás csökkentésére. Az atkák szaporodása már erre az időszakra lezárul, és az egyedek a szőlőhajtások felső, fiatalabb levelei felé igyekeznek, majd innen a vesszők rügypikkejei alá bújva várják ki a tavaszt.

A homoki szőlőben jelöljük meg a bőtermő tőkéket, amelyeket továbbszaporításra, dugványozásra vagy bujtatásra szánunk. A csemegeszőlő szedését megkezdhetjük, ha a szemek héja elvékonyodik és áttetsző lesz. Csak éretten szedjük, mert nem utóérő. A szőlőfürtökből érdemes kivágni a szürkerothadásos vagy fakórothadásos részeket. A fürtök érését azzal is segíthetjük, ha a takaró, árnyékoló leveleket leszedjük. Túl sok levelet azonban ne szedjünk le, mert lecsökkentheti az asszimilációt, ezért főleg a már sárguló leveleket távolítsuk el.

Az augusztusi forróságban, a szőlőben és a gyümölcsösben is jelentősen csökkenthetjük a madarak és a darazsak okozta kárt, ha a kert több részébe is nyitott konzervdobozba vagy vályúba vizet helyezünk el. A darazsak ellen csapdát is készíthetünk. Felesleges befőttes üvegbe szirupos vizet öntünk, celofánnal lezárjuk, majd a tetején vékony nyílást ütünk, hogy a darazsak bemászhassanak a csapdába. A méheket azzal tarthatjuk távol a csapdától, ha a szirupos lébe pár csepp ecetet is öntünk.

Augusztus közepére fejezzük be a szamóca telepítését, mert a később ültetett palánták a következő év tavaszán még alig hoznak termést. A szamóca ágyásokat többször is öntözzük meg, hogy a hajtások legyökeresedését és megerősödését segítsük. Az állományt tartsuk gyommentesen, mert ez is előfeltétele a megfelelő terméshozamoknak. (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

Folyékony szerves trágya

PR CIKK Mindenki tudja, hogy a szerves trágyák sokkal többet érnek, mint a szilárd műtrágyák. …