Hogyan lehet csökkenteni a termesztési költségeket a magas nitrogénárak mellett?

Ilyen műtrágyaárak mellett már nem kérdés, hogy használjuk-e a mezőgazdaságban hasznos mikroorganizmusokat. A talaj mikrobiomjának felhasználása trágyaként, biostimulánsként és betegségellenőrzőként:

A világ népességének rohamos növekedése egyre intenzívebb mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazását követeli meg. A fogyasztó azonban elsősorban szermaradék nélkül szeretné a termést. De a termesztő szemszögéből nézve: a kizsákmányoló technológiák hatással vannak a talaj egészségére, és csökkentik a biológiai sokféleséget azáltal, hogy elpusztítják a mikrobiomot. Ez utóbbi önmagában a talaj életének lényegét képviseli, éppen a mikroorganizmusokon alapuló biokészítmények felhasználásával, kijuttatásával tudjuk táplálni, újraindítani, és ezáltal olcsóbbá tenni a termelést.

Biológiailag minél aktívabb a talaj, annál termékenyebb, termőképességének kezelése során nemcsak a kémiai-fizikai komponenst kell figyelembe venni, hanem mindenekelőtt a mikrobiómként emlegetett mikrobiológiai komponenst. A biológiai készítmények alkalmazása újraaktiválja azokat a pozitív kölcsönhatásokat, amelyek szabályozzák a mikroorganizmusok és a növény közötti cseréket (trafficking) és kapcsolatokat, valamint támogatják a rizoszférában koncentrálódó mikrobaforgalmat. A biopreparátumok köre egyre szélesebb, elterjedésük pedig jelentősen megnőtt azoknak a tudományos kutatásoknak köszönhetően, amelyek rámutattak a növények, a talaj és a mikroorganizmusok jótékony kölcsönhatásaira, valamint a mezőgazdasági ökoszisztémában betöltött szerepére, pontosabban a növény, a talaj, a mikroorganizmusok közötti komplex kölcsönhatásokra (szimbiózis, endofiták, mikoparazitizmus, multitrofizmusstb.). Ez a komplexitás megköveteli a mikroorganizmusok helyes alkalmazását. A jelenlegi tudományos megfigyelések fényében a forgalomban levő termékek többsége több komponensű készítmény, néhány van köztük, amiben kifejezetten csak egy organizmus van jelen. A legjobbak különböző összetételűek és egy mikroorganizmusból állnak, biztonságosabbak és funkcionálisabbak, mint a többféle mikroorganizmus keveréke, amelyben az egyik nyer, és felülmúlja a többit, amelyeket együtt alkalmaztak, és így keverve a baktériumkészítmények kiszámíthatatlanná válnak. Az egyedileg kijuttatott mikroorganizmusok előre kiszámíthatók, hiszen a növényeken vagy a földön, illetve a földben képesek szabályozni és/vagy fokozni a termények élettani folyamatait, javítani a hatékonyságot, összességében elpusztítani a baktériumokat és a kórokozó gombákat megelőző és/vagy terápiás módon. Az ilyen típusú termékekre jellemző elem a hasznos mikroorganizmusok (gombák vagy baktériumok) élő spórái által képviselt hatóanyag.

Ezen a csoporton belül kiemelhetjük a Bacillus lichenoformis (BiogeN), Bacillus mojavensis (amazoN) és a Trichoderma asperellum (Trifender) gombát.

A gyakorlatban ezektől a mikroorganizmusoktól elvárhatjuk, hogy a készítményben jelen legyen egyetlen fajként, mint bioaktív molekula, a három fontos, gyakran egyidejű tevékenység, azaz a biostimuláció, a biofertilizáció és a kórokozók elleni védekezés/megelőzés. Mindhárom, egyenként kijuttatott mikrobiális készítmény ezt a három tevékenységet fejti ki a talajban, bár a fajtól függően eltérő mértékben. Ez a tulajdonság növeli azt a hatalmas potenciált, amelyet a mezőgazdaságban a bioinokulánsok jelentenek, és képviselik a mikrobiológiai termékek hozzáadott értékét a nem mikrobiológiai termékekhez képest.

A mikorrhiza gombák bizonyos talajgombák és növények szimbiotikus társulásai, ez a gomba megtelepedik a növény gyökereiben, és endomikorrhizák esetén elágazó hifákat képez, amelyek a két szimbionista közötti táplálkozás cseréjéért felelősek. A növények és a mikorrhiza gombák közötti szimbiotikus jelleg a tápanyagcserén alapul. Az extraradikális micélium hifái, amelyek a gyökéren kívül nőnek a talajban, több négyzetméteren is elterjedhetnek, felszívják az ásványi elemeket és a vizet, amit szénvegyületek, például cukor és lipidek fejében továbbítanak a növénynek. A mikorrhiza növény fő előnye a Trichoderma asperellum (Trifender) gomba által a benőtt gyökereken keresztül kapott foszfát nagyobb felszívódása, amely a növényben szállítódik és szabadul fel. A foszfor mellett a gomba elősegíti a kalcium, a nitrogén, a kálium, a kén és a cink felszívódását. A természetben előforduló mikorrhiza gombák fajtái eltérőek, ezek közül a legelterjedtebbek a mezőgazdasági növények helyett az erdei növényekre jellemző ektomikorrhizák és az endomikorrhizák.

A Trichoderma nemzetség ma a mezőgazdaságban az egyik legtöbbet tanulmányozott és használt gombanemzetség. A Trichoderma asperellum Trifender mikoparazita aktivitással rendelkezik, amely óriási sikert tett lehetővé a „biokontroll” terén. Számos tanulmány és lehetséges alkalmazás létezik a fontos kórokozók ellen, köztük az Alternaria alternata, Botrytis cinerea, Sclerotinia sclerotiorum és Rhizoctonia solani, Phitium aphanidermatum, Fusarium oxysporum. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a Trichoderma asperellum képes kölcsönhatásba lépni egészséges növényekkel, mint opportunista és avirulens szimbioniták, amelyek endofitikusan élnek a gyökerekben. A Trichoderma asperellum a növénnyel kölcsönhatásban elősegíti a gyökér- és szárnövekedést, és jótékony hatással van a biotikus és abiotikus stresszekkel szembeni toleranciára. Ezek a kölcsönhatások kedvezhetnek a növénynek általános „fittségében”, valamint az egészségi állapot megtartásában (ISR), így a növények készek reagálni a káros gombák (fitopatogének) esetleges támadására. Mivel a Trichoderma asperellum az egyik leggyakrabban használt a mezőgazdaságban, használata a növények minden fenológiai fázisában javasolt, hogy megvédje azokat a leggyakoribb talajgombás betegségektől és csökkentse az átültetés okozta stresszt. Tarlón is sikeresen alkalmazzák a tarló lebontásának elindítására (celluláz). Ezenkívül más hasznos mikroorganizmusokkal, köztük baktériumokkal a jó eredmények végett együtt is ajánlott alkalmazni (mint a BiogeN, vagy amazoN).

A Bacillus nemzetség egy olyan baktériumcsoporthoz tartozik, amely nagyban segíti a gazdálkodókat, mivel biotrágyaként, biostimulánsként és bioprotektorként működnek. Ezek a baktériumok segítik a növényeket a különféle fitopatogén gombák által okozott stressz leküzdésében, mind a növényeken (alternaria, botrytis, lisztharmat, bremia, monilia), mind a gyökérrendszerben (pythium, rhizoctonia, fusaria, sclerotinia). Ez a folyamat specifikus lebontó enzimek termelésével megy végbe, magában foglalja a növény önvédelmének serkentését és a helyért valamint a tápanyagokért folyó versenyt a kórokozókkal szemben. Ezen kívül a Bacillus nemzetség fajai fitohormonok és fitohormonális hatású anyagok termelésének köszönhetően támogatják a növények növekedését. A Bacillus mojavensis, a Bacillus licheniformis a mezőgazdaságban leginkább tanulmányozott és használt fajok közé tartozik. A Bacillus mojavensis amazoN baktérium fokozza a nitrogénasszimilációt azáltal, hogy tud szabadon nitrogént fixálni a levélen, ellentétben a Rhizobiummal, amely nitrogénfixáló, de a gyökér göbösödéséhez kapcsolódik.

A Bacillus mojavensis (amazoN) használata lehetőleg levélre való kijuttatásra javasolt, de a gyökérre is kijuttatható. Az alkalmazásoknak 7/10 napos intervallumnakban kell történniük, két 2/3-os alkalmazásból álló ciklusokkal. A spray keverhető más hasznos mikroorganizmusokkal, valamint vegyi anyagokkal, ezért nagyon hasznos a gyakorlatban.

A második baktériumot, a Bacillus licheniformist (BiogeN) gyakrabban használják tarlóbontásra. A cellulózbontó aktivitás nitrogénkötéssel párosul, ami kiegyensúlyozza a C:N állapotot. Ezzel a bontási képességgel aktívan elpusztítja a rengeteg, a tarlón maradt fitopatogén gombát, és ellátja a rendszert számos, a növények számára hasznos anyaggal, például szideroforos mikroelemekkel, vitaminokkal, aminosavakkal és szerves savakkal.

Ez a három ebbe a kategóriába tartozó biopreparátum egyenként vagy más mikroorganizmusokkal keverve akár a termesztési ciklus alatt is alkalmazható. A Bacillus licheniformis (BiogeN) és a Trichoderma asperellum (Trifender) együttes alkalmazása a tarlón a nitrogén lekötését nagyon hozzáférhető stabil, azaz biogén formába történő kötéssel készíti elő a talajban a következő szezonra. A Trichoderma gomba beindítja a celluláz enzimet, és tárolja a jelenlévő nitrogént, kiszorítja a nagy gombákat, mint a fuzárium, a rhizoctonia, a penicillium, azaz fertőtleníti a talajt, és a vetés tiszta és tápdús talajba kerül.

A Bacillus mojavensis (amazoN) amellett, hogy nitrogénnel látja el a növényt, a biológiai védekezés eszköze is, a levélen lisztharmat, alternária, fuzárium, moniliózis ellen hat, és kiválóan képes megtelepedni a leveleken és a rizoszférában is, egyúttal támogatja a gyökérnövekedést.

www.biotomal.sk

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda októberi száma

Az őszi kerti teendők összefoglalója mellett a Jó Gazda októberi száma részletesen ismerteti a rebarbara őszi szaporításának …