Moldova

Csemegeszőlők 1.

Rezisztens – ellenálló – fajták

Hadd osszam meg Önökkel néhány kedvenc csemegeszőlőfajtám tulajdonságait a teljesség igénye nélkül. Az alábbi fajtákra jellemző, hogy gombabetegségeknek és nagyobb fagyoknak kitűnően ellenállnak. Átlagos évben 3−4, „gombás” esztendőben 4−5 permetezéssel meg lehet őket termelni. Fontos a virágzás előtti és utáni megelőző permetezés gombák ellen, s utána még néhány.

Valjok – Szuper korai, gyönyörű gyümölcsű fajta, tájainkon már augusztus elején szüretelhető. Fürtje a 2 kg-ot is elérheti. A legfinomabb szőlők közé tartozik. Bogyói kemények, édesek, muskotályos hangsúllyal, amelyben egy kis körteízt is érezni lehet. Tömegük 12–18 gramm.

Jubilej Novočerkasska – Egy igazi óriásbogyójú különlegesség. Oroszországban nemesítették a Talisman és Rizomat fajtákból. Szintén korai, már augusztus elején szedhető. Laza, de kiegyensúlyozott fürtjei nem ritkán 2,5 kg-nál is nehezebbek. Hosszúkás, zöldes-narancs színű édes bogyói ropogósak, húsosak. 16–18 g tömegűek. Cukorfoka 16–19 %. Magja apró, nem zavaró. A bogyó nem reped. Erős növekedésű, bőtermő.

Alvika – Talán a most ismert legnagyobb bogyójú csemegeszőlő. Ukrajnában nemesítették két nagybogyójú fajtából, a Talisman és a Velika szőlőből. Óriási bogyói átlagosan 20 g tömegűek, de nem ritkák a 30 g-os gyümölcsök sem. Ennek ellenére nem repednek. Héja vékony, húsa kellemesen, dzsemhez hasonlóan olvadó, harmonikus ízű. Cukortartalma 17–20 %. Fürtje 800–1500 g tömegű, laza szerkezetű. Nagyon erős növekedésű, rendszeresen, bőven terem. Ahhoz, hogy ilyen nagyok legyenek a bogyói és a fürtjei, érdemes 6–8 rügyre metszeni.

Ruslan – Az egyik legmegbízhatóbb és legnagyobb gyümölcsű korai kékszőlő. Augusztus első hetében érnek ovális, harmonikusan kellemes ízű bogyói, amelyek könnyen meghaladják a 20 g-ot is. Íze kicsit a finom, érett szilvára emlékeztet. Minden évben gazdagon terem. Gyakran hoz termést az oldalhajtásokon is. Buja növekedésű. Az új nemesítések közül az egyik legkeresettebb csemegeszőlő.

Ruslan

Vostorg – Kiváló korai nagybogyójú és nagyfürtű csemegeszőlő. Augusztus első felében már szüretelhető. Oroszországban nemesítették. Bogyói 24×27 mm nagyságúak, 8–12 gr tömegűek. Húsa lédús, ropogós, nagyon édes. Cukortartalma 19–26 % (!). Termelők elmondása szerint nagyon megbízható fajta, rendszeresen terem. Sokáig a tőkén tartható károsodás nélkül.

Vostorg

Bogatyr – Egy különleges újdonság. Bőséges hozamok, magas piaci érték, finom gyümölcs jellemzi. Erős növekedési erélye van. Fürtje a 1,5–2 kg-ot is eléri. Bogyói 30 g körüliek. Húsa ropogós, lédús, kevés maggal.

Bogatyr

Moldova – Szeptember végén, október elején érő kékszőlő. Ahogy a neve is mutatja, Moldáviában nemesítették. Fürtmérete közepes, 350–500 gr, bogyója 24×21 mm nagyságú, 7–9 gr tömegű. Húsa lédús, ropogós, édes. Cukorfoka 17–19%. Sokáig, egészen novemberig a tőkén tartható. Bogyóit darazsak nem bántják, esőtől nem reped, mivel vastaghéjú.

Moldova

Faeton – Gyönyörű sötétrózsaszín bogyójú szőlőkülönlegesség. Augusztus közepétől szedhető. Fürtjei nem ritkán az 1 kg-ot is meghaladják. Bogyói 20–25 g körüliek, ropogósak, nagyon édesek. Erős növekedésű. Gyümölcse sokáig ízromlás nélkül a tőkén tartható.

Faeton

Pölöskei muskotály – Magyarországon nemesítették 1967-ben. Régi fajta, de ma is megállja a helyét. Több Párkány környéki termelő szerint is vegyszer nélkül, vagy minimális permetezéssel lehet termeszteni. Bogyói közepes méretűek, ropogósak, kellemesen muskotályos ízűek. Szeptember derekán érik.

Pölöskei muskotály

Angyal József, Agrocentrum, Nyárasd

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …