Biodiverzitás és a méhek

A biodiverzitás kifejezést elég sokszor halljuk rádióban, televízióban. Magyarul biológiai sokféleséget jelent. Ez a kifejezés azért hangzik el annyiszor, mivel az utóbbi években bizony szemmel láthatóan baj van a biodiverzitással.

A mezőgazdaságban a termesztett növényfajok száma annyira lecsökkent, hogy nemcsak a vetésforgót, de szinte a növények váltakozását sem tudják betartani. A legtöbben szinte csak két, esetleg három növényt termesztenek. A növényfajok csökkenése nemcsak a termesztett növényeket érinti, de a vadon élőket is. A terület alapú támogatás azt eredményezte, hogy az utak széleit, pár bokorból álló csalitokat is felszántották. Nincs állattenyésztés, nem kell a takarmány, a lucerna (1. sz. kép), a széna, nincsen legeltetés, tehát rét sem.  Nincs a vadon élő növényeknek, virágoknak már helyük. Ezekkel a virágokkal táplálkozó rovarok száma is nagy mértékben lecsökkent, természetesen a hasznos rovarok száma is.

 

A minap a rádióban a mezőgazdasági termelés támogatásáról, az unióban várható változásokról hallottam beszélgetést. Várható, hogy a támogatások nagysága, formája megváltozik. Várható a támogatások csökkenése, és ez nagyon sok termelő gazdálkodásának végét jelentheti, hisz a mezőgazdaságban jelenleg a termelt haszon alacsonyabb, mint a támogatás nagysága (ez a tény is a rádióban hangzott el), tehát kisebb támogatással a termelés veszteségessé válik. Már most arra ösztönzik a termelőket, hogy olyan befektetéseket tegyenek, amelyekkel piacképesebbekké válnak. Ez számomra azt jelenti, hogy inkább a nagytermelők, az olcsóbban termelők és nagyobb piacokkal rendelkezők tudnak megmaradni. Azért írom mindezt le, mert ha a fenntartható mezőgazdasági termelésről, a természetvédelemről, benne a biotermelésről és a biodiverzitásról beszélünk, akkor ezeknek az alapelvei, ajánlásai nehezen egyeztethetőek a fent leírtakkal. A mezőgazdaság fenntarthatóbbá tételére, a biotermelésben, a biodiverzitás fenntartására a szakértől az alábbi konkrét intézkedéseket javasolják:

• A termőföldeken létesítsenek vadvirágokkal borított sávokat.
• A termelők egész tájakra kiterjedően biztosítsák vagy növeljék a beporzók élőhelyeinek változatosságát, ennek során használják fel a mozaikos jellegű élőhelyeket kialakító, hagyományos mezőgazdálkodási módszereket.
• Csökkentsék a növényvédőszer-használatot: keressenek vegyszermentes módszereket a károk elhárítására, új technológiákkal csökkentsék a vegyszerek szóródását.
• Javítsák a méhtartás körülményeit (ide értendő a kórokozók elleni fellépés és a méhkereskedelem és -tartás hatékonyabb, jobb szabályozása).

Mekkora realitása van ezeknek az intézkedéseknek? Vadvirágokkal borított sávok? Amik voltak az utak mentén, azokat is felszántották! Mozaikos jellegű élőhely kialakítás? A parcellák sarkain, szélein álló egy-egy fát is kigyúrják, tönkre teszik, hogy ne akadályozza a gépeket. Hagyományos mezőgazdálkodási módszerek? Vetésforgó, szántás, istállótrágya, hol van még ilyen? Csökkentsék a növényvédőszer-használatot?  Nemcsak a kártevők, betegségek ellen permeteznek már, de az aratás előtt, hogy a kombájnok szépen sorban arathassanak desszikálják a gabonaféléket, nem várják meg a természetes érést. Folytathatnám a felsorolást, de fölösleges, hisz ezt mindenki látja és tudja. De hogy azért úgy lásson, teszünk valamit, beindult a zöldítés program a „greening”. Ameddig „csak” a vadon élő hasznos rovarok, a kártevők természetes ellenségei pusztultak, nem nagyon figyeltek oda, ezt nem lehetett számosítani. A méhek pusztulása, fogyása már nagyobb figyelmet váltott ki. Az a tény, hogy az utóbbi húsz évben a méhcsaládok száma a felére csökkent Szlovákiában (feltételezem máshol is az Unióban), már komoly, és elgondolkoztató dolog, nemcsak pár méhész és környezetvédő aggályoskodása. Beindult tehát a zöldítés program, valahogy úgy, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Ezzel csak az a probléma, hogy a kecske sem lakik jól, és a káposzta sem marad meg.

A méhészek Včelár nevű szlovákiai szaklapja 2016 decemberi számában Jókay Tibor írt egy cikket, melyben a „greening” program keretén belül a gabonafélék után elvetett köztesnövényekről, a mustárról (2. sz. kép) ír. Míg azok, akik nem értenek a méhészethez, azt hiszik, milyen jó ez a méhek számára, ő megmagyarázza az ellenkezőjét. A szeptember közepétől a fagyokig virágzó növényekről a méhek nagy virágpormennyiséget gyűjtöttek, ami a méhkirálynőt a petézésre serkentette. Mivel azonban a méheket károsító atkák ellen +10 C° alatt nincs mód védekezni, az ilyen késői fiasításokon rengeteg atka telel át, és a szeptember 15. után kikelt egyedek 90 %-a nem éli túl a telet.  Két- három ilyen tél után a méhcsalád legyengül és elpusztul.

A méheknek az egész vegetációs idő alatt szükségük van nektárra és virágporra is. Tavasszal a gyümölcsfák és a repce után következik az akác és a hárs. Ez után sajnos igen szegényesek a méhlegelők azokon a vidékeken, ahol a szántott területek vannak túlsúlyban. A napraforgó következik a méhek számára ott, ahol termesztik. A zöldítés program keretében vetett másodveteményeknek kellene adni a méhlegelőket, és hogy mennyire nem mindegy mikor virágoznak, azt a fent idézett cikkből láthatjuk. A méhek számára a korábban virágzó növényfajok, mint a mézontó fű (3. sz. kép) a hasznosabb, a gazda részére viszont a nagyobb zöldanyagot adó növényfaj. A talaj előkészítéséhez, és a keléshez csapadék szükséges, aminek a hiánya kétségessé teszi ezeknek a növényeknek a sikeres fejlődését.

Az utóbbi 2-3 évben pár helyen találkoztam olyan kezeletlen tarlóval, ahol szinte egyöntetű egynyári tisztesfű (Stachys annua) állomány volt ( 4. sz. kép). A fent említett méhészlap Včelár egyik számában úgy írtak, mint egy már kipusztult növényről, amely az egyik legjobb méhlegelő a nyár folyamán (5. sz. kép). Sajnos a kezeletlen tarlók zömén a parlagfű és a maszlag alkot egyöntetű állományt (6. sz. kép). Nem lehet ezért a gazdákat arra ösztönözni, hogy hagyják a tarlót hántatlanul, pedig egy ilyen tisztesfüves parcella nagyobb érték a zöldítés programban, mint egy másodveteménnyel bevetett, de rosszul és későn kikelt állományú.

Megtalálni a mindenkinek megfelelő módszert azért olyan nehéz, mert mindenki csak a maga szemszögéből nézi a dolgokat. A növénytermesztőknek szükségük van a méhekre, nem csak a méhésznek a méztermelésre. Egy gabonatábla permetezésekor a gabonafehérítő ellen viszont kevés gazdának jut eszébe, hogy nem a piacon található legolcsóbb vegyszert kellene használni, hanem egy drágábbat, mert ez a környezetet, méheket hasznos rovarokat kímélőbb vegyszer. Gyümölcsösökben, zöldségtermesztésben jobban jelen vannak a vegyszermentes technológiák, de főleg azért, mert itt ezek olcsóbbak, és főleg az egészségügyi várakozási idő miatt. Egyértelmű tehát, hogy jelenleg a pénz az, ami a környezetvédelmi tudatot befolyásolja.

Mennyire lesz eredményes a zöldítés program, majd a jövő megmutatja. Csak elgondolkoztam rajta, nem lett volna-e eredményesebb a terület alapú támogatásba bevonni a parcellák melletti füves, fás útszéleket, pár bokorral, fával benőtt csalitokat azzal a feltétellel, hogy a gazda ezeket rendben tarja? Nem szántották volna föl ezeket, és nem kellene visszafüvesíteni sokkal drágábban, ha egyáltalán visszafüvesítik. Persze ez is a pénzről szól, arról a mennyiségről, amennyivel több támogatást kellett volna ezért kifizetni.

Sedliakné György Ilona

A szerző felvételei