Az őszibarack katlan koronaformája

Az őszibarack egyik legelterjedtebb koronaformája a katlankorona, a háztáji kertekben gyakran így nevelik. Ezeknek a fáknak kifejlett korukban az átlagos törzsmagassága 40–60 cm, a teljes magasságuk 2–2,5 m. Jellemtő vonásuk, hogy sudaruk nincs, helyette 3–4 db egyszer vagy kétszer elágaztatott vázágakból álló, egyszintes nyitott koronaformájuk van. A vázágak szögállása 30–35 fok. Előnye, hogy könnyen kezelhető, a rajta fejlődött gyümölcs jó minőségű. Hátránya, hogy viszonylag lassan fordul termőre és kevesebbet terem. Kinevelése hosszabb ideig tart, általában négy-öt év alatt céltudatos metszés eredményeként alakítható ki.

A katlan formájú korona megalapozásához három, esetleg négy koronavesszőre van szükség. A suháng törzse általában hüvelyknyi vastag, ezen rendszerint csak gyenge másodrendű vesszők vannak. Ha ilyet vásároltunk, akkor az ültetés után tavasszal a kívánt törzsmagasság (50–70 cm) fölötti részt távolítsuk el, a gyenge vesszőket pedig vágjuk rövidre (1–2 rügyre). A visszavágott vesszők tövében lévő rügyek erőteljes hajtásokat hoznak. A nyár folyamán kiválasztjuk a négy legerősebbet és legjobb állásút, a többit visszacsípjük. A következő esztendő tavaszán e fácskát már koronás oltványnak tekintjük és úgy is metsszük.

Ha fejlett koronás oltvány vásárolunk – amelyiken legalább három ceruzavastagságú 40–50 cm hosszú vessző van – ez jó alapja a leendő koronának. A koronás oltvány metszésekor legelőször a vesszők között válogatunk. Ezekből lesznek majd a leendő vázágak. Kiválasztjuk a négy legerősebbet a törzsmagasság fölött, amelyek felülnézetben kör alakban helyezkednek el. Fontos, hogy ezek a vesszők ne azonos magasságban álljanak a törzsön, hanem egymás fölött és alatt.

Az így kiválasztott vesszőket metsszük vissza fele hosszúra kifelé és fölfelé álló rügyre. Ha gyengébb is van köztük, azt erősebben, 3–4 rügyre vágjuk vissza. A többi vesszőt – köztük, ha van a sudarat is – tőből távolítsuk el.

A következő évben a kiválasztott oldalvezér vesszőket (vagy ágvezér vesszőket), ha jól fejlettek (50–60 cm hosszúak) kétharmadukra, ha ennél gyengébbek, akkor fele hosszúra metsszük vissza. Konkurenseiket tőből eltávolítjuk. A koronában fejlődött oldalvesszők (nem vezérvesszők) közül az erősebbeket metsszük vissza legfeljebb 6–8 rügyig, a gyengébbeket hagyjuk metszetlenül.

A következő szezonra erőteljes, 60–80 cm-es vesszők fejlődnek a koronában. Ezeken nagyszámú és elég erős másodrendű vessző is van. A tavalyi négy vezérvessző csúcsán fejlődött erős vesszőkből kiválasztjuk a legkedvezőbb irányúakat. Ezeket – erősségüktől függően – felükre vagy kétharmadukra vágjuk vissza. A közvetlen környezetben fejlődő, velük versengő erőteljes vesszőket (konkurenseket) tőből távolítsuk el.  Ebben az időszakban azonban már most is, akárcsak az alakítás további éveiben, mérsékelt nyári zöldmetszéssel korlátozzuk a korona belsejében fejlődő hajtások megerősödését.

A negyedik esztendőben gondot jelenthet a vezérág kívánatos szögben való nevelése. (A vezérvesszők növekedési iránya ugyanis – a fajtától függően – különböző lehet). Ahhoz, hogy a fa termőkorára a 45 fokos vázág-hajlásszög kialakuljon, ennél meredekebb, 50–60 fokos szögben kell kinevelnünk a vázágakat az alakításkor.

Ha a kiválasztott vezérvessző megfelelő szögben áll, akkor olyan rügyre metsszünk, amelyből az előtörő hajtás (vessző) remélhetőleg tartja az ideális szögállást. A visszametszett vezérvessző közepe táján található másodrendű vesszők közül egy-két kifelé irányulót hagyjunk meg, a többit tőből távolítsuk el. A A korona alakításának negyedik évében a vázágak már megerősödtek, a közöttük lévő távolság is nagyobb lett. Ha a vázág végén két azonos erősségű vezérvesszőt hagyunk (Y formában), akkor két egyenlő értékű vázág folytatását alapozzuk meg. Ügyeljünk arra, hogy az elágaztatás ne közös alapú ikerrügyből induljon, mert abból könnyen hasadó villás elágazódás lesz. Az elágazások céljára kinevelt vesszőket középerősen, legfeljebb hosszuk felére vágjuk vissza. A cél az, hogy minél több rügy kihajtson rajtuk, és erős vesszőket hozzanak, mert azok már a következő évben a termés alapjait, a termőrészeket adják. A megfelelő szögállású vázágak nevelését az előző évihez hasonló módon folytatjuk. A kiválasztott vezérvesszőkön és a térkitöltő oldalelágazások alapjául szolgáló vesszőkön kívül ilyenkor már igen nagyszámú egyéb vesszőt is találunk az őszibarackfán. A többnyire középhosszú, középerős vesszők feladata, hogy asszimilációs felületükkel növeljék a fa erőnlétét. A jól fejlett fa koronájában a befelé növő és erőteljesen fölfelé törő vesszőket megritkítjuk, illetve kétharmadukra visszavágjuk. A koronában található gyenge (10 cm-nél rövidebb) vesszőkkel nem foglalkozunk, a nyár közepére rendszerint elszáradnak.

Az ötödik évre alapjában véve kialakul a tervezett koronaforma, innentől kezdve már a termőgallyazat kinevelése igényel nagyobb figyelmet, mert a következő esztendőben rendszerint megjelenik az első komolyabb termés. Ezért arra törekedjünk, hogy a korona külső és belső felületén arányosan elosztott, elegendő számú termővessző legyen a fán.

A vázágak magasságbeli növekedését két méterre célszerű korlátoznunk, mert akkor a földön állva metszhetünk, és a szedést, a növényvédelmet és a gyümölcsritkítást is kényelmesen elvégezhetjük. A vezérvesszőt ezért gyenge másodrendű vesszőre vágjuk vissza. Ha ezzel nem érünk célt (a vázág ennél magasabbra nyúlik vagy túlságosan oldalra terül), akkor a vázág csúcsát vágjuk vissza az ágalaphoz közeli, kedvező helyzetű és magasságú elágazásra.( balt-arch)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda júliusi száma

A Jó Gazda áprilisi száma az időszerű kerti tennivalók taglalása keretében összefoglalja a legmelegebb nyári hónapban esedékes …