A szőlőfajták különböző időpontokban érik el a teljes érés állapotát. Vannak fajták, amelyeket már július végén szedhetők, ezek általában étkezésre való csemegeszőlők, a kifejezetten borszőlők szüretideje többnyire októberben van.
A szőlő termésének minőségét és értékét elsősorban a cukortartalom szintje szabja meg, ezért mindig akkor szüreteljünk, amikor a szőlő már teljesen megérett, cukortartalma már nem nő, savtartalma megfelelően lecsökkent, a gyümölcse nem savanyú. A teljes érésre fejlődnek ki azok az illat- és zamatanyagok is, amelyek a szőlő jó ízét és a bor jellegét megadják.
Amikor a szőlő elérte a teljes érést a bogyók a fajtának megfelelő színeződésűek – kék, aranysárga, zöldessárga, stb. – puhák, héjuk áttetsző, a kocsányok fásodni, barnulni kezdenek. A bogyók leve sűrű, édes, ragadós, és a magvak könnyen elválnak a húsos résztől. Leghamarabb a fürt vállán és legkésőbb a fürt csúcsán levő bogyók érnek be.
Étkezésre legkedveltebbek a kimondottan csemegeszőlő fajták, mert tetszetősebbek, bogyójuk húsos és ropogós, kellemes zamatuk van, jól szállíthatók és rövidebb-hosszabb ideig eltarthatók. Bort is készíthetünk belőlük, de a húsos bogyókban kevesebb a lé, és rendszerint a cukor is, mint a borszőlőfajtákban. A csemegeszőlő-fajták azért tűnnek mégis édesebbnek, mint a borszőlőfajták, mert csekély a savtartalmuk.
A borszőlők közül étkezésre azokat szedjük, amelyek savban szegények és ezért édes ízűek, fürtjük laza, és jól szállíthatók. A szőlőt mindig szárazon szedjük, a harmat vagy az eső felszikkasztása után. Csak a fürtkocsányt fogjuk meg, a bogyókat ne fogdossuk össze, hogy megtartsák hamvasságukat. A fürtökről ollóval szedjük le a hibás bogyókat. A csemegeszőlőt ne vödörbe, kosarakba, hanem mindig gyümölcsrekeszbe szedjük, hogy ne törődjön.