Idén ősszel is több helyszínen láthatta az érdeklődő szakmai közönség a Limagrain kukoricahibridek hagyományos szántóföldi bemutatóin a vetőmagforgalmazó cég következő szezonra szánt kínálatát. Nádszegen, az Agrimpex szövetkezet bemutató parcelláján a dél-nyugat szlovákiai térségbe ajánlott hibridekkel ismerkedhettek a szakmai nap látogatói.
Milena Mařáková, a Limagrain képviselője bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a bemutatókon is nem a túlzott széles választékra, hanem inkább a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő hibridekre összpontosítanak, így a 2017-es portfóliójukból is főleg néhány szemes- és silóhibridre irányította a figyelmet, amelyeket Juraj Drgoňa termékmenedzser és Mayer Szilvia területi képviselő mutattak be az érdeklődőknek. Előttük Nagy Boldizsár az Agrimpex nevében az állományok agrotechnikai kezeléséről tartott rövid tájékoztatót.
A bemutatott fajtasorban szereplő hibridek közül az LG 30.315 (FAO 300) korai érésidejű szemes hibridet nagyfokú állandóság, termésstabilitás és kiváló beltartalmi értékek jellemzik. Ebben a térségben ugyan nem a legelterjedtebb, de a közép-szlovákiai térségben már egyre többen termesztik. Egyik előnye, hogy korai érésideje alapján a búza is elvethető utána. Termésbiztonságát korai virágzása és kiváló alkalmazkodó képessége biztosítja. A Shannon (FAO 420) olyan silóhibrid, amely kettős hasznosítású, tehát szilázsnak, illetve szemesnek is betakarítható. Silókukoricaként való termesztését elsősorban magas emészthető rost tartalma miatt javasolják az állattartó gazdaságoknak, ugyanakkor szemesként betakarítva is nagy hozamokra képes, megfelelő nedvességtartalom mellett.
Az LG 30.369 Limanova (FAO 360-370) szemes hibrid már jól ismert a termesztők körében, és az utóbbi években a Limagrain zászlóshajójának számít, lévén, hogy az ország bármelyik kukorica termesztésére alkalmas térségében biztonsággal és hozamgaranciával termeszthető. Alacsonyabb növekedésű, ami ebben az esetben annyit jelent, hogy az energiáit a termésképzésre összpontosítja. Stabil és megbízható hozamot biztosít különböző termőhelyi viszonyok között, jól elviseli a szárazság okozta stresszt, ugyanakkor az intenzív termesztés által biztosított kedvezőbb feltételeket kiváló, az átlagot jóval meghaladó hozamokkal hálálja meg.
Az állomány kezelésében két demonstrációs kísérletet is elvégeztek a Limagrainnal együttműködő növényvédelemre szakosodott cégek. Miroslav Demo a BASF képviseletében az állomány gyomkezelésére használt Akris nevű készítményük jellemzőit ismertetve elmondta, és azt a látottak is megerősítették, hogy a 3 l/ha adagban preemergensen adagolt két hatóanyagú készítmény valóban szépen tisztán tartotta az állományt. Hozzátette, az Akris korai post- és postemergens alkalmazásra való regisztrációval is rendelkezik.
„A megfelelően használt környezetbarát biológiai alapú növényvédelmi készítmények megbízható hatásfokáról ma már egyre több gyakorlati eredmény tanúskodik. Ezen a parcellán a kukoricabogár elleni biológiai védekezés lehetőségeit igyekeztek bemutatni a fűri Biotomal képviselői. Tamasek Zoltán elmondta, és azt a bemutató résztvevői is láthatták, hogy a kukoricabogár elleni védekezésre nemcsak az utóbbi időkben egyre gyakrabban betiltott vegyszerek, hanem a károsító ellen ható természetes ellenségeik is sikerrel bevethetők. A környezetkímélő eljárásokat előtérbe helyezők számára olyan készítmények állnak a rendelkezésre, mint pl. a NovaStart Basic, amely mikrogranulátumként adagolva a vetéssel egyetemben kijuttatva megvédi a vetőmagot a külső károsítóktól, egyúttal a kukorica csírázását és kelését támadó kártevők ellen is hatékonyak. Jövőre a hatékonyságukat már szélesebb körben is kipróbálhatják a gazdák, hisz Szlovákiában is kínálatban lesz.
Az idei újdonságok sorában az LG.30.500 (FAO 350) kifejezetten a déli termesztési körzetekbe ajánlott szemes hibrid. Olyan térségekben is kiválóan teljesít, ahol a 400-as éréscsoportba tartozó hibridek dominálnak. Jól reagál az intenzív termesztési feltételekre, a jó adottságú termőhelyeken és megfelelő tápanyagellátás esetén magas hozamot biztosít, ezért elsősorban ilyen helyekre ajánlott, de a gyengébb adottságú, pl. a csallóközi száraz, kavicsos termőhelyeken is nagyon jól teljesít. Ebben a térségben az elkövetkező időszakban sokat várnak tőle.

Az Aapotheoz (FAO 510) silóhibrid a Shannonnál hosszabb érésidejű kiváló terméspotenciállal rendelkező hibrid, amely kifejezetten silótermelésre összeállított fajtasorban a Shannon párja lehet, s így folyamatos betakarítást tesz lehetővé. A Limagrain silóhibrideket elsősorban a magasszintű rost emészthetőség, valamint megfelelő energiatartalom jellemzik. Az LG Animal Nutrition védjegyű hibridjeiből készült szilázs vizsgálati és elemzési eredményei egyértelműen mutatják, hogy valóban minőségi tömegtakarmányt lehet belőlük készíteni, amely az állattenyésztés hatékonyságát, például a tejhozamokat jelentős mértékben befolyásolják.
Milena Mařáková rövid észrevételében is a tejtermelés hatékonyságára és gazdaságosságára összpontosítva elemezte az utóbbi időszakban komoly válságba került ágazat gazdasági eredményeit. Amint megtudhattuk, az európai tejtermelő gazdaságok eredményeiből kitűnik, hogy a jelenlegi alacsony tejár ellenére is vannak olyan termelők, akiknél a folyamat nyereséges, és a részletesebb eredményekből az is kiolvasható, hogy a hatékonysági mutatók között a takarmány-költségek azok, amelyek ezt a mutatók leginkább befolyásolják, ugyanis a termelési költségeknek mintegy felét teszik ki. Így az ezen a területen elért hatékonysági javulás a tejtermelés gazdaságosságán is jelentős mértékben javíthat. A Limagrain silóhibridek magas szintű emészthetősége az egyik fontos eleme a takarmányadagban szereplő szilázs minőségének, amellyel a tejtermelés gazdaságosságát és hatékonyságát javítani lehet. A témáról a közeljövőben szakmai konferencián is részletes tájékoztatást adnak. (Szilvássy)