Átfogó kép a kukoricafajták és -hibridek kínálatáról

Tizedik éve szervezi Kamocsán a helyi mezőgazdasági szövetkezet vezetése a szántóföldi növények fajtabemutatóit, nevezetesen a kalászos gabonafélék és az olajosok, illetve a kukoricafajták betakarítás előtti seregszemléjét. Nyárelőn a kalászosok és a repcefajták, ősszel pedig a kukoricafajták ebbe a térségbe ajánlott kínálatát láthatják egész napos rendezvények keretében az érdeklődők. Lukács László, a szövetkezet növénytermesztési ágazatvezetője az elmúlt évtizedre visszatekintve elsősorban a náluk bemutatkozó partnereik együttműködési készségét emelte ki. Kezdetektől fogva nagyon jó viszony alakult ki közöttük, ami máig is tart, és ennek alapján évente 80–100 fajtát és hibridet, köztük számtalan újdonságot vonultatnak fel üzemi termesztési feltételek között az erre a célra kijelölt parcellákon.

Az idei kukorica bemutatóra összesen 110 fajtát és hibridet vetettek el, amelyeket 14 vetőmagnemesítő és -forgalmazó cég bocsátott a rendelkezésre. Annak ellenére, hogy ebben az évben a csapadékviszonyok és a hőmérséklet alakulása nem kifejezetten kedveztek a kukorica optimális fejlődésének, az egyes fajták és hibridek érésidejüktől függően vegetációs idejüknek megfelelő állapotban várták az érdeklődőket, akik átfogó képet kaptak a hazai kukorica-piac fajtakínálatáról.

A Limagrain itt bemutatott egy tucatnyi hibridje közül a FAO 300-as éréscsoportba tartozó LG 30.315, a FAO 370-es LG 30.369 és a FAO 390-es LG 30.389 hibridek számíthatnak ebben a termesztési körzetben a termesztők fokozottabb figyelmére. Adamek Jarmila és Mayer Szilvia területi képviselők is erre a hármasra összpontosítva nyújtottak tájékoztatást az idei kínálatról. Az LG 30.315 (FAO 300) a korai érésidejű szemeskukorica hibridek kategóriájában kiváló terméspotenciállal és nagyon jó vízleadó képességével tűnik ki. A szára nem nő túlságosan magasra, a növény ugyanis az energiáit elsősorban a termésképzésre használja fel. Az intenzív kukorica- és répatermesztési körzetekbe ajánlott, terméspotenciálja révén meghálálja az intenzív gondoskodást. Az LG 30.369 (FAO 370) Limanova fantázianévvel ellátott középkorai érésidejű hibrid kiváló plaszticitása, alkalmazkodóképessége révén különböző termesztési feltételek között is bizonyította hozamstabilitását. Ugyanakkor nagyon jól reagál az intenzív feltételekre, a magasabb szintű gondoskodást magasabb hozamokkal honorálja. Úgyszintén alacsonyabb növésű, ez a hibrid is a termésképzésre fordítja energiáit. Stabilan magas szintű hozamképességét az előző években végzett üzemi kísérletek is egyértelműen bizonyították. Az LG 30.389 (FAO 390) középkései érésidejű, az előzőektől magasabb növekedésű, nagyon jó egészségi állapotú intenzív feltételek közé ajánlott hibrid, amely kiváló vízleadó képessége révén nedvesebb őszi időben is gazdaságos betakarítást biztosít. A Saatbau kínálatából a Milanno (FAO 420), a Prestigio (FAO 390) és a Connexxion (FAO 330) hibrideket emelte ki Mikle  Tibor a cég terület képviselője. A Milanno középkései hibridként várhatóan az eddig bevált Roxxyt válthatja fel a kínálatban, a vizsgálatokban eddig mutatott terméseredményei, terméspotenciálja és plaszticitása alapján joggal bizakodhatnak abban, hogy méltó versenytársa lesz az ebben az éréscsoportban termesztett hibrideknek. A Connexxion a korai-középkorai éréscsoportba tartozik, a tavalyi fajtavizsgálati kísérletekben már bizonyította életképességét. A Prestigio a silókukoricahibridek között elsősorban a biogáztermeléshez szolgáltat magas energiatartalmú alapanyagot. Alacsony FAO száma ellenére is hatalmas tömeget produkál, amely tömegében az 500-as éréscsoportba tartozó hibridekhez hasonlítható.  A hagyományos silókukorica hibridek között a King (FAO 490) és a Faruonixx (FAO 550) is egyre ismertebbé és kedveltté válik a termesztők körében.

A Sempol a középkorai-középkései éréscsoportba tartozó hibrideket mutatott be a seregszemlén. Jana Prešinská a cég területi képviselője közülük két hibridre hívta fel a figyelmet. A Phileaxx (FAO 400) a már ismert Alexxandra (FAO 390) „javított” változata, amit a FAO száma is jelez. Magyarországon az elmúlt években (2010 – 2013) között az ottani kukoricaklub felmérései alapján 9,9 t/ha átlaghozammal az első helyen végzett a 135 térségben vizsgált és értékelt kukoricahibridek között. 3–4 nappal korábban virágzik a vele azonos éréscsoportban levő hibrideknél, alkalmazkodó képessége révén elsősorban a melegebb és szárazabb déli térségekbe ajánlott. Ún. generatív típusú hibrid, amely elsősorban a termésképzésre összpontosít, nem képez nagy szártömeget. A Chapalu (FAO 350) szintén generatív típusú hibrid, elsősorban az intenzív termesztési feltételek közé ajánlott, amely kiváló egészségi állapottal rendelkezik, szárazságtűrése mellett a különböző termesztési feltételekhez való alkalmazkodóképessége emelhető ki.

A Monsanto által itt bemutatott Dekalb kukoricahibridek közül Csidey Ferenc a cég képviselője a FAO 400 feletti éréscsoportba tartozó hibrideket ajánlotta a térség termesztőinek figyelmébe. Közöttük is kiemelkedő terméspotenciállal és termésminőséggel valamint fokozott stressztűrő képességgel rendelkezik a DKC 5031 (FAO 460) szemes hibrid-újdonság, amelynek korai fejlődési erélye jó, szára és gyökere erős. Vízleadása éréscsoportjában igen jó, egyúttal a termés magminősége is kiváló. Jellemzője, hogy magas hozamképességét stresszes körülmények között is megőrzi, versenytársainál jobb hozamokra képes ilyen feltételek között is. A DKC 5007 (FAO 440) hibrid hozamképessége alapján az intenzív dél-szlovákiai termesztési feltételek között kifejezetten magas hozamokra képes, amelynek alapját a robusztus, nagyméretű csövek és a rajtuk található nagy szemek képezik. A hibrid jól alkalmazkodik a változó környezeti feltételekhez, stressz- és szárazságtűrő képessége valamint egészségi állapota is kiváló.

A martonvásári kukoricafajták közül elsősorban az ebbe a térségbe megfelelő éréscsoport képviselőire hívta fel a figyelmet Kiss János, a cég itteni képviselője. Az ismert és bevált MV 343 és MV 350 mellett az Estilla (FAO 350), Kamaria (FAO 370), Mikolt (FAO 410) hibridek nemcsak hozamképességük alapján, hanem termesztésük gazdasági mutatóit is figyelembe véve joggal számíthatnak az itteni gazdák érdeklődésére. Az Estilla közepes magasságú, jó szárszilárdságú és állóképességű, magas kiegyenlítettséget mutató hibrid. Kezdeti fejlődési erélye kiváló. Vízleadása gyors, dinamikus. A Kamaria közepes magasságú, jó szárszilárdságú és állóképességű, különböző évjáratokban is kiegyenlített hozamokat mutató hibrid. Vízleadása gyors, az érés utolsó időszakában a legintenzívebb.  A Mikolt  átlag feletti termésekre képes, kiemelkedő hozamokkal reagál a jó termőhelyi körülményekre. Átlagos magasságú, jó szárszilárdságú és állóképességű hibrid. Középérésű tenyészidőcsoport legelején érik. Vízleadása a biológiai érettség időszakában kifejezetten gyors.

A Syngenta kínálatából az ebbe a térségbe ajánlott FAO 340–420 éréscsoportba tartozó kukorica hibridek közül  az SY Octavius (FAO 390) és az SY Kreon (FAO 420) hibridekre hívta fel a figyelmet Martin Štrba, a cég képviselője.  Az SY Octavius  stabilan magas terméspotenciálját nagyon jó beporzás  és a csövek szemekkel való kitöltése is alátámasztja, ugyanakkor a termésidőszak végén a vízleadása is nagyon jó. Az SY Kreon kétvonalas hibrid intenzív feltételek közé ajánlott. Terméspotenciálját a csöveken kifejlődő 18 sor is biztosítja. Eddigi eredményei alapján joggal várják, hogy az elkövetkező időszak egyik olyan ígéretes hibridje lesz, amely beváltja a hozzá fűzött reményeket.A KWS széles spektrumú 15 hibridet felölelő kínálatából elsősorban az itteni térségbe ajánlott újdonságokra hívta fel a figyelmet Kovács Tamás, a cég területi képviselője. Köztük az egyik leghosszabb érésidejű Konsens (FAO 570) silókukorica kiváló terméspotenciáljának köszönhetően kifejezetten a kukoricatermesztő körzetekbe ajánlott hibrid, amely a takarmányozás mellett a biogáztermelés céljaira is felhasználható alapanyagot biztosít. Magas szárú, gazdag levélzettel és nagyméretű csövekkel jellemezhető kétvonalas hibrid, amelynek emészthetőségi mutatói is kiválóak. A silókukoricák éréscsoportjának második végén található a korai Balasco (FAO 380) silóhibrid, amely hivatalosan biogáz-hibridként van bejegyezve, de az egyik legelterjedtebb kettős hasznosítású, plasztikus, nagyon jó terméspotenciállal rendelkező hibridjük, amely szükség esetén akár szemesként is betakarítható.

A szemeskukorica hibridek között a Konfites (FAO 450) teljesen új genetikával rendelkezik, a legkésőbbi szemesnek számít a kínálatban. Magyarországon és a délebbre fekvő balkáni országokban már vannak vele tapasztalatok, s az eddigi eredményei alapján itt is sokat várnak tőle. Annál is inkább, hogy idén néhány helyen már Szlovákiában is vetettek belőle. Ez a hibrid éréscsoportjában a kiváló hozamok mellett nagyon jó vízleadó képességgel is rendelkezik, így a termesztésének gazdaságossága is figyelemre méltó.A dél-szlovákiai termesztési feltételek között már évek óta bizonyítja versenyképességét a VP Agro által forgalmazott Memoxx (FAO 420) kettős hasznosítású hibrid, amely magasabb növésű, szemesnek és silónak egyaránt alkalmas.  Ladislav Balaščák, a cég képviselője szerint a takarmányozásban való felhasználásának egyik fontos jellemzője a kiváló emészthetősége, amit a szemek és zöldtömegének megfelelő aránya is alátámaszt. A tipikus szemes hibridek közé tartozik a Winxx (FAO 380), amelynek magas hozamképessége mellett az is fontos tulajdonsága, hogy a szára erős, nem törik. Az idei bemutatón friss újdonságokat is felvonultattak, a Mexxange, Luxxida és Exxplicit új hibridektől is szép eredményeket várnak. A Szegedi Gabonakutató fajtakínálatában a már ismert GKT 376 és a GKT 372 mellett két újdonság is szerepet kapott. Barczi Sándor  a cég szlovákiai képviselője szerint mind a GKT 384 (FAO 390), mind pedig a GKT 414 (FAO 410) szemeskukorica hibridek, amelyek hagyományos lófogú szemeket tartalmazó zömök kalászokkal rendelkeznek. Magas terméspotenciáljukat, kiváló stressz- és szárazságtűrő képesség, valamint nagyon jó vízleadás egészíti ki, amelynek a magyarországi kísérletekben a termesztés gazdaságossága szempontjából kiemelten fontos szerepet szánnak.

A Rapool kukoricahibridjei közül  a Superbia  (FAO 400) már ismert a hazai termelők körében, hozamképesség tekintetében éréscsoportjában állja a versenyt, állította Tomáš Upohlav a cég képviselője. A kétvonalas hibrid terméspotenciál tekintetében már bizonyította versenyképességét, kiváló eredményeit az ország több termesztői térségében végzett üzemi kísérlet és gyakorlati tapasztalat is igazolta. Stressz- és szárazságtűrése révén jól alkalmazkodik a változó környezeti feltételekhez, magasabb szára ellenére jó az ellenálló képessége a ledőléssel szemben is.  A Sumbra (FAO 420) univerzális nagy hozamképességű hibrid magas keményítő-tartalma miatt ajánlott a termesztők figyelmébe, a Suras (FAO 440) kettős hasznosítású hibridet főleg a gyors vízleadás jellemzi, így szemesnek és silónak is termeszthető. A Maisadour idei kínálatából Ivan Fabian, a cég képviselője a MAS 40F (FAO 410) hibrid újdonság  mellett a cég egyik legelterjedtebb és jól bevált hibridjét, a MAS 51G-t (FAO 470) ajánlotta az itteni térség termesztőinek figyelmébe. Mindkettő szemes hibrid, a MAS 40F terméspotenciálja alapján kifejezetten intenzív feltételek közé ajánlott, a MAS 51G bár magas FAO-számmal rendelkezik, de még szintén szemesként termeszthető. Köszönheti ezt a rendkívül intenzív és gyors vízleadó képességének az érésidő végén, a tavalyi mérési eredmények alapján például a 400-as éréscsoportba tartozóknak megfelelő nedvességtartalmat produkált a betakarítás idejére. Alkalmazkodó képessége révén különböző termesztési feltételek között is stabil hozamokat produkál.

A francia Caussade kukorica hibridek szlovákiai kínálatából Kamocsán 5 hibridet vonultattak fel. Marcel Fabian, a cég itteni képviselője elmondta, hogy noha a nemesítő cég francia, a közép-európai piacokra olyan hibrideket válogattak a portfólióba, amelyek az itteni feltételek között is megállják a helyüket.  A silóhibridek közül a Sundi (FAO 550) elsősorban hatalmas tömegével, nagyon erős növekedési erélyével tűnik ki. Optimális feltételek esetén 3,5–4 m magas állományokat képes kinevelni, egyúttal a siló beltartalmi értékei is kiválóak. A szemesek közül két hibridet emelt ki. A Pinki CS  (FAO 380) első ránézésre alacsony növésű, kisebb kalászokat növesztő hibridnek tűnik, ugyanakkor a csöveken található szemek nagyok, hektolitersúlyuk magas, ami biztosítja a magas termésátlagot.  Fontos tulajdonsága a kiváló szárazságtűrés, amely ebben a térségben gyakran okoz gondokat a termesztőknek. A másik újdonság a Copernic CS (FAO 400) szintén kiváló szárazságtűréssel rendelkezik, ugyanakkor kalászai már nagyobbak és hosszabbak a Pinkinél, eddigi eredményei alapján sokat várnak tőle ezen a piacon is.

Kép és szöveg: Szilvássy László
Error: the communication with Picasa Web Albums didn’t go as expected. Here’s what Picasa Web Albums said:





Error 404 (Not Found)!!1

404. That’s an error.

The requested URL /data/feed/api/user/timea.szilvassy/album/AtfogoKepAKukoricafajtakEsHibridekKinalatarol?kind=photo was not found on this server. That’s all we know.

About Szilvássy László

Cikkajánló

Folyékony szerves trágya

PR CIKK Mindenki tudja, hogy a szerves trágyák sokkal többet érnek, mint a szilárd műtrágyák. …