Sajnos, egyre kevesebb köztük a hazai. Miközben hangos kampányok zajlanak annak érdekében, hogy a hazai fogyasztó lehetőleg hazai terméket vásároljon, azt vegye és egye, ami helyben, esetleg tágabb környezetében készül, a nemesítésben, amely egy-egy fajtakörben a hazai kultúrnövények génállományának letéteményese, egymás után szűnnek meg, lehetetlenülnek el az új fajták előállításával foglalkozó műhelyek, vállalkozások, illetve számolják fel a nemesítéssel foglalkozó programjaikat. Tetszik – nem tetszik, de ezzel az évtizedek alatt megszerzett idevonatkozó szakmai ismereteket és tudást is a sutba vetik, nem beszélve arról, hogy a szlovákiai fajták zömének génállománya végérvényesen veszendőbe megy, visszavonhatatlanul elveszik. S habár nem kétséges, hogy az új fajták kinemesítése sehol nem rövidtávú sprinthez, hanem inkább gyakran kétes kimenetelű távgyalogláshoz hasonlít, és a hazai vállalkozások lehetőségei illetve a rendelkezésükre álló források már régóta jelzik, hogy nem vehetik fel a versenyt a multinacionális konglomerátumokkal, érdemes lenne központi szinten is megfontolni, vajon a piaci versengés farkastörvényei közé kényszerített szellemi értékeink megbecsülése, illetve megvédése érdekében mit lehetne tenni. Amíg még van mit menteni…
Szilvássy László