A saját házikert tervezése során az egyik legfontosabb tényező annak eldöntése, hogy a kerthez építünk-e lugast, vagy sem, mivel több funkciót is betölthet (pl. árnyékoló), illetve térelválasztó is lehet a terasz és a kert között, vagy a kert két részében. Ha a lugast a családi ház bejáratánál, a kapunál helyezzük el, ügyelni kell arra, hogy az újonnan kialakított szőlőlugas megfelelő szélességű legyen. Ha a háznak nagy kertje van, több lugast is készíthetünk, amelyek akár egymással szervesen is kapcsolódhatnak.
Lugast a hátsó udvar bejárataként is építhetünk, illetve ha van sövény a kertben, akkor az új lugas kerülhet a sövény vonalába, megtörve a sövény folytonosságát. Pergolával pedig egész útvonalat is bevethetünk, gyönyörű, a növények fejlődésévelhűs sétánnyá alakul. A kerti lugas ideális pihenőhely, de tehetjük a kert hangsúlyosabb helyére is, a lugas alatti területet paddal, kerti bútorokkal berendezve, és természetesen a kerti járdák mentén akár összefüggő, hosszabb változatban, akár elszórtan (pl. egyszerű lugasállvány) rendkívül mutatósak lehetnek.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a házikert legcélszerűbb szőlőművelési módja a lugasművelés, mert ezáltal a termőfelületet magasságban növeljük, ezzel jobban ki tudjuk használnia rendelkezésünkre álló területet. További előnye a lugasművelésnek, hogy a késő tavaszi fagy csak a talaj közelében levő hajtásokat károsítja, azonkívül télen a nagyobb hideget is tűrik a takaratlan lugas magasabb részeinek rügyei, mint a földközelben levők. Egyedüli hátránya, hogy a szőlő általában valamivel később érik be rajta, ezért az október elején, közepén érő fajtákat csak hideg szelektől védett helyen, déli fekvésű falak mellett ajánlatos telepíteni, különben hűvösebb évjáratban nem érnek be jól.
Lugast készíthetünk frissen telepített szőlőből vagy a már meglevő szőlőtőkéket is felhasználhatjuk. Legkönnyebben fej- illetve bakművelésű szőlőtőkéket lehet lugassá átalakítani. A lugas alakját és nagyságát elsősorban a lugasváz, illetve a rendelkezésünkre álló hely határozza meg. A lugas alakító metszése és nevelése kissé bonyolult feladat, nem kevés szaktudást igényel a szép kordonkarok kialakítása. A termés minősége és mennyisége nem a lugas alakjától, hanem a szakszerű neveléstől és ápolástól függ. Végleges kialakítási ideje a befuttatni szándékozott felülettől és a fejlődés erősségétől függően három-hat év. Termést azonban már a második-harmadik évtől kezdve hoz, és a hozam évről évre nő.
A lugaskarok helyes kialakítása természetesen nemcsak a szépséget szolgálja. A helytelenül kialakított tőke nem ad kellő nagyságú termőfelületet, ezért kevesebbet szüretelhetünk róla. A felnyurgult karokon csak a támberendezés tetején nevelhetünk hajtást, és ezt is idejekorán le kell csonkázni. A szőlő könnyen alakítható növény, és megfelelő formára nevelve olyan helyeket is hasznosíthatunk vele a házikertben, ahová különben nem tudnák gyümölcsöt telepíteni. Ebből kifolyólag elengedhetetlen a megfelelő metszés, illetve ezen kívül érdemes elsajátítani a helyes lugasnevelés szakmai fogásait is. A tőkéket napos helyre kell ültetni a hajtások és a levelek fényellátása miatt. A fürtöket félárnyékban vagy árnyékban, a levegőbe lógva érdemes nevelni. Fönt a levelek fényben fürödhetnek, lefelé és oldalra árnyékolnak.
A szőlőlugas hátrányai
Nagyon fontos tudatosítani, hogy nem kevés elméleti tudásra és szakmai gyakorlatra van szükségünk ahhoz, hogy egy szép elrendezésű, kinézetű, illetve termő szőlőlugast tudjuk kialakítani, ami akár évtizedekig is terem. A növény nevelése során sok esetben eltérően kell eljárnunk, mint egy hagyományos szőlőművelésnél. Ezen különbségek nemcsak az adott művelésmód kialakítása, hanem annak fenntartása, ápolása során is jelentkezhetnek. Továbbá tudatosítanunk kell azt is, hogy a legtöbb esetben annyira egyéni a lugas nevelés, hogy többéves tapasztalat szükséges a megfelelő cél eléréséhez. A szőlőlugasnál feltétlenül ismernünk kell a szőlő helyes telepítésének menetét, a szőlőmetszés alapszabályait, a különböző tőkeformák kialakítását és metszését, az alakító metszés változatait, a lugasformák helyes felhasználását, illetve a lugasok tápanyagellátását és öntözését.
A szőlőlugasnak sajnos számos további hátrányai vannak az egyéb futónövényekkel befuttatott lugassal szemben. Az egyik ilyen nagyon fontos szempont, amit már a tervezéskor tudatosítani kell, hogy egy szépen elrendezett termőlugas egész évi ápolása akár ötször annyi időbe és energiába kerülhet, mint más növényé, amit a lugas támrendszerének bonyolultsága még tovább növelhet. Ráadásul jóval erősebb és stabilabb támrendszer kiépítését is igényli, mivel más növényfajokkal ellentétben a lugasnak még a szőlőfürtök súlyát is el kell bírnia. Nagy kiterjedésű lugasokon az egyes növényápolási munkák (pl. metszés, növényvédelem) elvégzése sokkal nehezebb is, mint alacsonyabb szőlőtőkeművelési módoknál. A metszés a legtöbb esetben egyedi, mivel rendszerint többféle metszésmódot alkalmazunk egyszerre. A sűrű lomb, amit elsősorban árnyékolásra használunk, rendkívül megnöveli a kórokozók és kártevők megjelenésének veszélyét, ezért a növényápolási munkák nemcsak energiát és időt igényelnek, hanem többletköltséggel is járhatnak. További feladat az ősz végi lombok eltakarítása, főleg ha a lugas járda vagy egyéb kerti utak felett helyezkedik el.
(Folytatás a köv. számban)
Összeállította: Baltazár Tivadar