A száraz tengeri

Nem titok, hogy ebben az évben a csapadékviszonyok és a hőmérséklet alakulása főleg az érésidőben nem kifejezetten kedveztek a kukorica optimális fejlődésének, és az idei terméshozamokra egyértelműen rányomja a bélyegét az aszályos időszak. Sokan a 2012-ben tapasztalt szárazsághoz hasonlítják, s van is benne valami, hiszen voltak olyan térségek, ahol júniustól szeptember elejéig alig esett néhány mm csapadék. Az előzetes számítások szerint ennek is köszönhetően átlagosan 30–40 százalékkal alacsonyabb hozamokkal kell számolniuk a termelőknek.

Az ország déli területein a kukoricaparcellákat és a termesztési szaknapokat járva gyakran szembesülhettünk a hirtelen leszáradt növényállományokkal, amelyek vegetációs idejüket korábban befejezve sok esetben már szeptemberben csontszárazon várták a kombájnokat. Úgy értek be, hogy a szárazság és a nagy meleg miatt nagy valószínűséggel nem lesznek képesek százszázalékosan kihozni magukból a bennük rejlő terméspotenciált. Ezzel összefüggésben egyes szakemberek véleménye szerint érdemes számba venni, vajon a magasabb hozamok reményében a hazai termesztők körében egyre nagyobb teret hódító 400 feletti éréscsoportba tartozó középkései-kései zöld száron érő kukoricafajták beváltják-e a termesztői reményeket, vajon az egyre gyakrabban jelentkező aszályos időszakokban a hosszabb érésidejű fajták mennyire tudnak ellenállni a száraz és meleg idő korábbi érést kiváltó hatásainak.

Az idei tapasztalatok azt sugallják, hogy a korábbi érésidejű fajták és hibridek nemcsak a terméspotenciáljuk kihasználásában, hanem a termesztés, a betakarítás és szárítás gazdaságosságában is jobban tudnak alkalmazkodni a nagy melegekhez. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a gazdának, aki várhatóan 110–120 euróra számíthat a kukorica tonnájáért, ne 140 euróba kerüljön ennek a mennyiségnek az előállítása a magas szárítási költségek miatt.

Szilvássy László

About Szilvássy László

Cikkajánló

Talajjavításnak indult, de aztán felülmúlta a várakozásainkat

PR CIKK Mennyi kén kell a növényeknek? Sokéves munkám után – most azt kell mondjam …