[dropcaps]Még ma is a rózsa az egyik legkedveltebb dísznövény a kertekben, színe és illata is felemelő. Ha rózsát szeretnénk ültetni kertünkbe, tavasszal vagy ősszel telepítsük a töveket. Ma már igen széles a fajtaválaszték, legyen szó bokor, futó, vagy törzses rózsáról.[/dropcaps]
Mielőtt megvásároljuk a rózsát, vizsgáljuk meg alaposan, mert a kiszáradt gyökerű tő már soha nem fog kihajtani. Az egészséges rózsatő tavasszal már hajtásnak indult, ha a csomagban semmi friss hajtást nem látunk, lehet hogy a rózsa már egy éve csomagolt állapotban van.
Ha valahol rábukkanunk egy különleges rózsafajtára, kérjünk el belőle egy szép hajtást és akár mi magunk is szaporíthatjuk, dugványozással. Vágjunk le egy 15 cm darabot a növényből, majd az aljáról 10 cm magasságig szedjük le a leveleket, a felső részen hagyjunk meg 2 levélpárt. Ezután dugjuk le a földbe a dugványt, majd egy befőttes üveggel takarjuk be, és öntözzük rendszeresen.
Ha azt szeretnénk, hogy rózsánk egész nyáron át szépen virágozzon, ne feledkezzünk meg a tavaszi és őszi metszésről, és ha az első virágok tavasszal még nem túl szépek, vágjuk le őket így máris újabb virágzásra serkentjük a növényt.
Hogyan ültessük?
A legmegfelelőbb időszak október végétől a fagyokig tart, illetve a fagyok elmúltával áprilisig. Olyan mély és széles gödröt ássunk, hogy a gyökérzet jól elférjen benne, és a szemzés helye 2-3 cm-rel a talajszint alá kerülhessen. A gödröt humusszal kevert kerti földdel töltsük fel. Ültetés után alaposan locsoljuk meg a töveket. Miután a víz felszikkadt, gyengén tömörítsük a földet majd újra iszapoljunk! Miután ismét felszikkadt a talaj, még egyszer tömörítsük a földet alaposabban és ezután 15-20 cm magasan földdel töltsük fel a rózsákat. Csak akkor kell kitakarni, amikor a rügyek már duzzadnak, kb. április vége felé.
Ápolása
Mindenekelőtt a talajnedvességet kell biztosítani.
Szárazság esetén hetenként legalább egyszer bőségesen kell öntözni, lehetőleg délelőtt, hogy a levelek estére leszáradjanak. Mivel a rózsa virágainak nem kedvez a nedves levegő, napfényes, meleg nap után ajánlatos a talajt vízzel átnedvesíteni. A leveleket lehetőleg ne nedvesítsük be, hogy a gombabetegség meg ne támadja. A fiatal rózsatövek vízigénye nagyobb, mint a már jól begyökeresedetteké.
Ha a rózsák közé levendulát, büdöskét vagy körömvirágot ültetünk, távol tartjuk a levéltetveket és a hangyákat. Az elnyílt rózsákat érdemes azonnal levágni, mert így máris az új virágra összpontosít a növény. A futórózsát nem szabad túl erősen metszeni, elég, ha ősszel az elöregedett részeket kivágjuk.[/information]
Tápanyagigénye
Évente, kétévente ajánlatos szárított marhatrágyát szórni a rózsatövek köré, majd azt bekapálni, illetve földdel takarni. Fejtrágyázás után mindig öntözzünk, hogy a tápanyagok bemosódjanak, de a túlöntözést kerüljük.
Az elnyílt virágokat azonnal, egy-két lomblevéllel vágjuk le, hogy megelőzzük a termésképződést és az ezzel járó nem kívánatos gyengülést.
Az egészséges, sokvirágú rózsákról hetenként egy csokorral a vázába vághatunk. Az alaphoz közel legalább egy nagy levelet meg kell hagynunk, hogy új virághajtás fejlődhessen.
Metszése
A rózsa metszése szinte folyamatos virágzásra kényszeríthetjük rózsáinkat. Az első virágzás után különböző fejlettségű szemre metsszük vissza a hajtásokat.
Nyáron 5-6 hetente nézzük meg, hogy van-e vadhajtás a töveken. Ezeket a hajtás közepéig vágjuk vissza.
A szobarózsa vagy mini rózsa az utóbbi évek kedvelt cserepes dísznövénye lett. Maga a növény akár 1 méteres bokorrá is fejlődhet, amely minden nyáron apró színes virágokkal ajándékozz meg minket. Már igen nagy színválasztékban kapható nálunk is ez kedves növény. Tartásának egyetlen nagy titka, hogy metsszük vissza a növényt. Minden elnyílt virágot azonnal távolítsunk el a növényről, és magát a szárakat is érdemes folyamatosan metszeni. Sajnos a szobarózsa nevével ellentétben nem szobanövény, így a legjobb, ha vásárlás után sürgősen kiültetjük a növényt a kertbe vagy az erkélyre! Ha rajta hagyjuk az elnyílt elszáradt virágokat, nem fog újra virágot hozni. Nyáron öntözzük bőven a földjét, a nagy melegben akár naponta kétszer is, és hetente egyszer adjunk neki tápoldatos vizet. A kiszáradás, de a túlöntözés is végzetes lehet a növénynek, ezért nyáron a vízhiányra, télen pedig a túlöntözésre figyeljünk oda. Télen elég a tövét betakarni az erősebb fagyok ellen, és kint hagyhatjuk a hideg téli hónapokban is, hiszen ez a növény évelő.[/information]