Szilvássy László felvétele

A konzervuborka megelőző védelme a peronoszpóra ellen

Az eltevésre szánt ún. konzervuborkát általában heti két-három alkalommal kell szedni, emiatt a növény betegségekkel szembeni védelme az élelmezési várakozási idő miatt is meglehetősen korlátozott. A termő állományokat júniusban és júliusban leggyakrabban a peronoszpóra veszélyezteti, amely meleg (250C feletti) időjárás és magas páratartalom mellett károsítja a növényzetet, főleg abban az esetben, ha a levél felülte is hosszabb ideig nedves marad, így a betegséget okozó gombáknak van lehetőségük megtelepedni és terjedni.

A peronoszpóra meglehetősen gyors lefolyású betegség. Tünetei a levél felszínén megjelenő (erek által nem határolt!), pár milliméter nagyságú világossárga foltok formájában jelentkeznek, amelyek gyorsan növekszenek. A levelek a fonákjáni lilásbarna sporangium szőnyeg képződik. Ezt követően a tünetek viszonylag gyorsan megszűnnek, a levél elszárad, lehullik, s a jelentős lombvesztés miatt a termésképzés is visszaesik.

Szabadföldön az első tünetek már júniusban jelentkezhetnek. A fertőzésre a növény főleg a virágzáskor a legfogékonyabb, ezért már június elején érdemes elindítani a megelőző védekezést, például a kontakt vagy a felszívódó hatású gombaölő szerek alkalmazásával. A kezeléseket a virágzás kezdetéig 8–10 naponként meg kell ismételni. Ezután még 8–12 napos időközönként 2–3 alkalommal végzett kezelés ajánlott.

A fertőzés kialakulását és elterjedését további megelőző intézkedésekkel csökkenthetjük. Mivel az uborka folyamatosan jelentős víz- és tápanyagellátást igényel, nemcsak a korszerű ültetvényeken, hanem a háztáji kertekben is alkalmazható a csepegtető öntözőrendszer, vagy a tömlős megoldás, mely során a rendszeres öntözés és a fejtrágyázás is lehetséges. A szórófejes öntözés ugyanakkor a gombás betegségek miatt kifejezetten nem javasolt a betegségeknek táptalajt biztosító hosszan tartó nedvesség fenntartása miatt a levelek felületén.

Noha a levél a fertőzés következtében elszárad és lehullik, de az inda megmarad, ami egy újabb védekezési megoldást jelenthet. Az egészséges inda alkalmas arra, hogy megfelelő tápanyagokkal újabb hajtások képzésére ösztönözzük. A kálium, mint fontos növényi tápanyag a hajtásképzést generálja, hasonló módon a bór is. Ezt a két tápelemet kombinálva a nitrogénnal, amelynek köztudottan nagyon jó a lombképző hatása, gyors javító hatást érhetünk el a lombozat újrafejlesztésében. Ilyen célra alkalmasak a káliumnitrát alapanyagú műtrágyák, amelyek jól oldódnak, a nitrát miatt gyorsan felvehetők és rövid idő alatt hasznosulnak. Bórtartalmú készítménnyel, ami lehet akár lombtrágya is, augusztusra visszaállítják az egészséges lombozatot, ezzel együtt a termésképzést is. Körülbelül két héten keresztül, heti kétszeri 1-1,5 dkg/m2 káliumnitrát tápoldatként kijuttatva az egyébként jó kondícióban lévő növény lombképződését helyreállítja. (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

A sóska teleltetése

Annak ellenére, hogy a sóska szintén a hidegtűrő növények közé tartozik, téli vagy tél alá …