A kihívásokra reagálni kell

Folyamatosan változó trendek a holland és belga zöldség-, illetve gyümölcspiacon

Miközben a hazai zöldség- és gyümölcstermesztők számára legtöbbször a holland zöldség- és gyümölcspiac szervezettségével és erejével példálózgatunk, általában nem is tudatosítjuk, hogy ez a szervezett erő nem istenadta tulajdonság, hanem évtizedek óta a piaci nyomás hatására és közepette kiépített működő rendszer, amely a versenyképesség fenntartása érdekében folyamatosan reagál a területet érintő változásokra. Ennek kulisszatitkaival is megismerkedhettek az uniós tagországok e témával foglalkozó szakírói, akiket az EU mezőgazdasági bizottságának sajtóosztálya a holland és a belga zöldségtermesztés mikrokeresztmetszetét bemutató szakmai tanulmányútra hívta. Ennek keretében tájékoztatást kaptak az említett két ország zöldségtermesztésének termelői és piaci struktúrájáról a szabadföldi őstermelőktől kezdve a hajtatott üvegházi termesztésen át a termékeket értékesítő szövetkezet formájában piacra vivő termelői szervezetekig. Beszámolónk első részében egy termelői szervezetben összegyűjtött ismereteket foglaljuk össze.

A szakmai bemutató ebben az esetben nem az alapoknál, hanem a termelői lánc csúcsát képező értékesítő szervezetben kezdődött. A hollandiai Venloban székel a „ZON fruit and vegetables” nemzetközi  érdekeltségű termelői szervezet, amely a maga nemében az egyik legnagyobb szövetkezeti formában működő termelői csoportosulás, amelynek gyökerei egészen 1915-ig nyúlnak vissza. Azóta számtalan fúzió és szerkezeti átalakulás nyomán alakult ki a mai formája, amely alapjában véve három önálló divízió keretében a következő tevékenységekkel foglalkozik:

– A ZON fruit & vegetables a termelőik által megtermelt zöldség és gyümölcs értékesítését, marketingjét, logisztikáját és minőségbiztosítását végzi. Ennek keretében hangolja össze a termelők és a különböző kereskedők valamint az élelmiszerpiac igényeit és érdekeit.

– A ZON Zachtfruit (Blue Berry World) az aprógyümölcsök csomagolásával és értékesítésével foglalkozik.

– A Fresh Park Venlo pedig egy 130 hektáron elterülő üzleti park, amely kifejezetten friss termékeket és élelmiszereket készítő vállalkozásként a friss, hűtött termékek forgalmazásával kapcsolatos tevékenységekre koncentrál. Az ország legnagyobb ilyen jellegű „fresh park”-jaként 30 millió fogyasztót ér el kínálatával.

Mindezt első látogatásunk színhelyén, a cég központjában Richard Schoutentől, a termelői szervezet igazgatójától tudhattuk meg, aki részletes tájékoztatást nyújtott a társaság tevékenységéről. A termelői szervezet tavaly például 295 millió euró értékű terméket forgalmazott, alkalmazottaik száma 125, tagjaik létszáma jelenleg 220. Termékskálájuk széles, ezen belül paprikából, uborkából, spárgából és paradicsomból a holland piacon vezető pozíciót töltenek be. Kereskedelmi forgalmuk meghatározó részét is ezen termékek teszik ki.

A termelői szervezet tavaly 295 millió euró értékű terméket forgalmazott, alkalmazottaik száma 125, tagjaik létszáma jelenleg 220 − tájékoztatott Richard Schouten igazgató.
A termelői szervezet tavaly 295 millió euró értékű terméket forgalmazott, alkalmazottaik
száma 125, tagjaik létszáma jelenleg 220 − tájékoztatott Richard Schouten igazgató.

Mondhatnánk, könnyű nekik, hiszen több mint százéves múlttal és tapasztalatokkal rendelkeznek, a fejlett hollandiai piaci viszonyokkal a hátuk mögött minden bizonnyal jól bejáratott értékesítési láncokkal szorosan együttműködve tudják mindezt elérni. Ehhez természetesen folyamatos és innovatív beruházások is kellettek, amelyek képesek reagálni a változó igényekre.  Ma már ott tartanak, hogy a zöldséget és a gyümölcsöt képesek a változó piaci igények szerinti csomagolásban, a fogyasztói elvárásoknak megfelelő adagokban és választékban a piacra és a fogyasztókhoz eljuttatni, legyen szó akár közvetlenül a termelőknél levő berendezéseken történő csomagolásról, vagy a saját csomagolási részlegükről piacra vitt termékekről.  A szervezet csomagolási részlegén tett látogatásunk során meggyőződhettünk róla, hogy a beszállított zöldséget, gyümölcsöt valóban közvetlenül az üzletek polcaira kirakható fogyasztói igényekre széles választékkal reagáló csomagolásban készítik elő.

Természetesen mindennek az alapja a minőség, amelyet a termelői szervezetbe tömörült tagok önkéntes vállalása mellett a szövetkezet által működtetett ellenőrzési rendszer szinte naponta nemcsak ellenőriz, hanem a termelőket segíti az egyes fellépő problémák megoldásában is. A minőséggel szembeni elvárások magasak, de nincs kivétel. Ebben fontos szerepe van a termékek nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartási rendszernek, amelyből naprakészen kiolvasható, hogy az adott termék melyik termelőtől, melyik parcelláról, vagy üvegházból, mikor került csomagolásba. Ennek alapján bármilyen hiba, vagy reklamáció esetén a termelői szervezet azonnal ki tudja vonni a forgalomból az érintett terméket.

DSCN4974 DSCN4976

A rövid ismertető keretében áttekintést kaptunk a Hollandiában ezen a területen működő termelői szervezetekről is. A hollandiai zöldségpiac évente 7,1 milliárd euró értékben exportál zöldséget és gyümölcsöt a világ 150 országába, egyúttal 4,7 milliárd euró értékben importál 107 országból. A piacon a hagyományos kereskedelmi szervezetek és a termelői szervezetek versenyeznek egymással. Zöldséggel, gyümölccsel több, mint egy tucat termelői szervezet foglalkozik, vannak köztük olyanok, amelyek csak zöldséget, illetve csak gyümölcsöt forgalmaznak, de vannak olyanok is, amelyeknek kínálatában mindkét termékcsoport megtalálható. Összességében ezek a termelői szervezetek mintegy 2 ezer termelőt tartanak nyilván tagjaik sorában, ezen belül a meghatározónak tartott paradicsom, uborka és paprikatermesztők száma 500.

A holland zöldség-gyümölcspiac termelői előtt új kihívások állnak, amelyek a fogyasztókat foglalkoztató témák felmérése alapján nyújtanak kiindulási pontokat a fejlesztési stratégiák kidolgozásához. Annak ellenére, hogy a zöldség és a gyümölcs fogyasztása az utóbbi időben csökkenő tendenciát mutat, a zöldség és a gyümölcsfélékkel szembeni fogyasztói igények az ízek és a színek valamint a termesztési mód tekintetében is folyamatosan változnak. Ennek eredményeként jelennek meg például a különböző színű (sárga, barna), illetve ízű paradicsomok, egyértelmű a környezetbarát, másnéven ökológiai módszerrel termesztett termékek iránti érdeklődés fokozódása, ami kifejezetten az egészséges életmóddal kapcsolatos fogyasztói igények növekedésének a következménye. Ugyanakkor egyre nagyobb szerepet kapnak itt is a helyi piacokról származó közvetlenül értékesített termékek. A kiskereskedelmi forgalom is folyamatosan változik, egyre több a piaci szereplő és a termékértékesítésben összemosódik a hagyományos és az online értékesítések közti különbség. A termékek feldolgozottsági szintje is változik, egyre nagyobb az igény a magas szinten feldolgozott, közvetlen fogyasztásra azonnal kész termékek iránt.

DSCN4998 DSCN4962 DSCN4966

Mindezekre az életmódváltozással és a fogyasztói igényekkel kapcsolatos kihívásokra a hollandiai termesztőknek is reagálniuk kell. Előnyük, hogy nem egyedül, hanem erős piaci jelenléttel rendelkező csoportosulások tagjaként tudják megtenni a szükséges lépéseket.

A konklúzió egyértelmű, a piaci versenyképesség megőrzése érdekében a lehető legapróbb részletekig fel kell tárni és meg kell ismerni a fogyasztói szokásokat, egyúttal azok várható alakulását, erre időben és ésszerű beruházásokkal felkészülni, hogy a termékek úgy jussanak el a fogyasztókhoz, ahogyan ezt elvárják. (folytatás a köv. számban)

Kép és szöveg: Szilvássy

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Talajjavításnak indult, de aztán felülmúlta a várakozásainkat

PR CIKK Mennyi kén kell a növényeknek? Sokéves munkám után – most azt kell mondjam …