A harmadik X

Hát ezt is megértük… Lehet, hogy sokan észre sem veszik, s az ünnepek előtti lapzárta forgatagában mi is csak a címlap ellenőrzésekor tudatosítottuk, hogy lapunk e havi, 2020. januári számának fejlécében a folyamatosság bizonyítékaként immár megjelent a harmadik X, a lap évfolyamszámát jelölve.  Ami annyit jelent, hogy már harmincadik éve lapunk hasábjain keresztül juttatjuk el hűséges olvasóinkhoz a zöldség- és gyümölcs- valamint a virágtermesztéssel, a növények védelmével, a szántóföldi mezőgazdasági termeléssel, az állattartással és az agrárpolitikával kapcsolatos időszerű információkat.

Jóérzéssel tölt el a tudat, hogy munkatársaink közreműködésével több, mint egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy a JÓ GAZDA hasábjairól kaphattak kihasználható, a munkájukat, érdeklődési körüket megbízhatóan kiszolgáló szakmailag megalapozott ismereteket. A rendszerváltás után leépülő pályára került ágazatot szorító gondok és problémák taglalása mellett az általánosan uralkodó pesszimista közhangulat ellenére mindig Igyekeztünk megtalálni és bemutatni azokat a sikeres gazdákat, vállalkozókat is, akik hozzáállásukkal és munkájukkal igazolták, hogy a kétségtelenül szorító nehézségek, a gyakran bántó módon alamizsnaként juttatott támogatások ellenére az emberek hite a földben és az abból való tisztességes megélhetésben rendszerektől és változásoktól függetlenül olyan erő, amelyre mindig támaszkodni lehet.

Ebben az erőben bízva, annak további információs igényeinek kiszolgálására tett szerkesztőségi ígéretünkkel kívánunk a munkatársak nevében is áldott, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és sikeres új esztendőt minden kedves olvasónknak.

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …