Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A dióban a legnagyobb károkat a betegségek okozzák. A dió gnomóniás betegségét gomba, a xantomónászos feketedést (1. sz. kép) baktérium okozza. Főleg nedves időjárás esetén fertőznek, a leggyakrabban együtt mind a kettő. A leveleken és a dióburkon fekete foltokat okoznak.
A dióburok légy hallatán a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa Cresson) jutott mindjárt eszembe, hisz már 5-6 évvel ezelőtt jött a figyelmeztetés, hogy ez a nálunk nem honos faj megjelent Európában. Jelentős károkat okoz, veszélyes, ezért a karantén listán szerepel. Az Unióban az egyes országok kötelesek figyelmeztetni a többieket az ilyen veszélyes károkozók megjelenéséről. Magyarországon a jelenlétét 2012 nyarán igazolták. A kártevő Észak-Amerikában, Mexikóban őshonos, a dió (Juglans spp) zöld termésburkában károsít és erős fertőzésnél akár 50%-os kártételt okozhat a dióültetvényeinkben.
A nevéből – Rhagoletis – látható, hogy a nálunk jól ismert cseresznyelégy rokona, külalakban is nagyon hasonlít hozzá ( 2. sz. kép). A kifejlett egyedek szárnyainak fesztávolsága 8-10 mm, barna alapszínű, feje sárga, tora sötét, egy sárga félkör alakú folttal a pajzsocskán. Szárnyán tipikus sötét csíkok vannak, ezek alapján lehet az egyes fajokat elkülönböztetni. A légy lárvái piszkosfehérek, kifejletten 6 mm hosszúságúak.
A nyugati dióburok-fúrólégy kártétele a még zöld színű termésburkon jól látható. Az imágó július elejétől szeptember közepéig rajzik, amely időszak alatt folyamatos a tojásrakás. A termés felületén kezdetben apró, tojásrakáshoz készített szúrásnyomok vannak. Az első stádiumú lárvák augusztus elején jelennek meg, a termésburok a benne fejlődő lárvák táplálkozása nyomán megbarnul, megfeketedik. A lárvák 30-35 napig táplálkoznak a dió zöld burkában, amely fokozatosan barnul (3. sz. kép), majd a dió lehull a fáról, a lárvák pedig a talajba húzódnak bábázódni, ahol áttelelnek. Egy termésben több lárva is fejlődik (4. sz. kép), a dió belső héja is megbarnul, a dióbél pedig használhatatlan lesz. Amerikai megfigyelések alapján a korai diófajtákat kedveli jobban, és a fa belső, árnyékos részein fejlődő terméseket részesíti előnyben.
A védekezés ellene komoly gondot okoz, hisz a lárvák a dió zöld héjában fejlődnek, ahol vegyszerrel nem érhetők el. Amerikában rendszeresen permeteznek a legyek ellen. Az imágók július elejétől szeptember közepéig, tehát hosszú ideig rajzanak, amely időszak alatt folyamatos a tojásrakás. Főleg a rajzás első időszakában fontos a megfigyelésük és a védekezés. Sárga ragacslappal lehet figyelni a legyek aktivitását. Mivel nálunk még nincs vegyszer regisztrálva ellene, a vegyszeres védekezés nem aktuális. A védekezés másik módja a diófák alatt a talaj takarása fóliával, és a lehullott károsított dió megsemmisítése, ezzel tudjuk megakadályozni a bábozódását és áttelelését. A gondot azonban az okozza a nyugati országokban, és persze nálunk is, hogy a dió vadon, a szabad természetben nagyon elterjedt, tehát a kártevő ezeken a fákon akadálytalanul szaporodik. Amerikában a védekezés egyik módja a vadon élő, szórvány diófák kivágása. A kórokozó megjelenése tehát nálunk is sok bosszúságot fog okozni, a szórvány diófák kivágását pedig elképzelni sem tudom.
A rádióban elhangzott hírekben gabonalegyeket is említettek, ami bevallom, nagyon meglepett, mivel a diót károsító almamolyról igen, de gabonalegyekről még nem hallottam. Ez a kártevő pedig a gabonalegyekhez tartozó, nálunk őshonos Fekete dióburoklégy – Polyodaspis ruficornis. A légy kicsi 2,5-3 mm, erősen szőrözött fekete színű. A legyek már márciusban megjelennek, a rajzáscsúcs júliusban van, de rajzó legyet találni augusztusban és még szeptemberben is lehet. A legyek a tojásaikat a már sérült dióburokba rakják. Ez a tény azt jelenti, hogy a beteg és más kártevőtől megtámadt terméseket keresik. Egy dióban több nyű is károsít, ürülékükkel elszínezik a dió csonthéját. A kifejlett lárvák 3-4 mm-ek, a fejlődésük helyén a burokban, vagy a dió belsejében bábozódnak be. A bábok barnák 3 mm nagyságúak.
Az almamoly régen ismert kártevője a diónak és komoly károkat okoz. Míg a dióburoklegyek csak a zöld héjban rágnak, és egy dión több is előfordulhat, az almamoly a dióbélben él. Az is tipikus rá, hogy mindig csak egy van egy dióban, ugyanis ha másik lárva is berág, az idősebb azt elpusztítja. Az almamolynak a dióban egy nemzedéke fejlődik ki. A lepkék a kicsi, mogyoró nagyságú dióra rakják le petéiket. A kikelt kis hernyók berágják magukat a fejlődő dió belsejébe, itt három hét alatt kifejlődnek, majd a kocsány nyílását kiszélesítve elhagyják a diót (5. sz. kép). A károsított dió az ürülékükkel szennyezett és használhatatlan (6. sz. kép). A hernyók a fa kérgének repedéseiben gubót készítenek maguknak, ebben telelnek, és bábozódnak be.
Az idei évben, ahogy ezt megtapasztaltuk, a diótermés igencsak szegényes. A rádióban elhangzottak alapján, a fagyon és a betegségeken kívül ebben a dióburok legyek és az almamoly jelenléte is szerepet játszott. Nincs tudomásom róla, hogy nálunk, Szlovákiában jelen van-e a nyugati dióburok-fúrólégy, de a következő években nagy a valószínűsége, hogy megjelenik. Erősebb fertőzés esetén számolnunk kell a diófák vegyszeres védelmével is, ahogy az már Amerikában, az ültetvényeken elengedhetetlen. A nyugati dióburok-fúrólégyről a KMEMI (ÚKSÚP) oldalán is találhatók információk.
Sedliakné György Ilona
