A kukoricatermesztők szempontjából nem éppen kedvezően indult az idei termelői szezon – a vetés és a kelés időpontjában meglehetősen hűvös időjárás uralkodott, ami negatívan befolyásolta a kukorica kelését és kezdeti növekedését, amelynek következtében a növény vegetációjának beindulása az egyes régiókban 10-15 nappal későbbre tolódott – kezdte a délnyugat-szlovákiai térségbe ajánlott Pioneer kukorica hibridek bemutatóját Zoltán Apacs, a Corteva Agriscience vetőmag-nemesítő és forgalmazó cég termékmenedzsere a lúcsi szövetkezet kísérleti parcelláján tartott nyilvános betakarítással és hozamméréssel egybekötött szakmai bemutatón. Hozzátette, hogy a Pioneer kukorica hibridek vetőmagjainak védelmére alkalmazott növekedést serkentő mikroelemeket is tartalmazó Lumigen csávázószer az említett vegetációs feltételek között is igazolta kedvező hatásait, a fiatal növények könnyebben viselték a kezdeti stresszt, az állományok kedvezőbb állapotban indulhattak a vegetációba.. A vetőmagok rovarölő szerekkel való csávázása tekintetében jelezte, hogy a Lumiposa néven engedélyezésre bejelentett készítményük közeljövőben várható jóváhagyása után a jövő évi vetőmagot már ezzel is kezelni tudják. A vegetáció későbbi időszakában is meglehetősen rapszodikus környezeti feltételekhez kellett alkalmazkodniuk a növényállományoknak, különösen a beporzás és a szemkitöltődés időszakában tapasztalt száraz melegnek, ugyanakkor az esetenkénti szárazságok ellenére az állományok végülis jól alkalmazkodtak a környezeti feltételekhez.
Író István a cég területi képviselője az itteni hozamkísérletbe bevont 17 hibrid (többségük magas szintű szárazságtűrő és vízfelhasználó képességgel bíró Aquamax minősítésű – AQ) bemutatását a P8834 AQ (FAO 300) korai érésidejű hibriddel kezdte. Két éve van a piacon, eddigi eredményei alapján (Bősön pl. tavaly 12 tonna feletti hozamot produkált) a korai éréscsoport egyik sikeres hibridje lehet. Már szeptemberben betakarítható, így a búza kedvező előnövénye lehet. A P9363 (FAO 320) éréscsoportjában az egyik legnagyobb hozamképességgel rendelkezik, a kísérletekben 110 %-os hozamnövekedést mutatott a vizsgált hibridek átlagához képest. Közepesen magas szára van a csövei henger alakúak, nagyon jó a vízleadása is. A P9300 (FAO 330) a jövő évi szezon újdonsága. Zoltán Apacs szerint az eddigi eredmények alapján elsősorban a nagyszombati tábla térségeiben ajánlott, itt tudja legjobban érvényesíteni terméspotenciálját és kiváló beporzási, illetve vízleadó képességét. A P9610 (FAO 330) kettős hasznosítású univerzális hibrid, a déli térségekben szemesnek, az északabbra fekvő területeken silónak termeszthető. Kifejezetten kontinentális feltételek közé lett kinemesítve, hosszantartó zöld száron érés (stay-green efekt) jellemzi.
P9241 AQ (FAO 350) régebbi jól ismert és bevált hibrid, amelyet az elképzelések szerint a P9415 AQ (FAO 340) ugyancsak Aquamax minősítéssel rendelkező új hibrid válthat a kínálatban. Tulajdonságai és eredményei alapján ebben joggal reménykedik a forgalmazója. Magyarországi kísérletekben az átlagnál 1 tonnával magasabb hozamokat ért el. Vastag hengeres csövei vannak, nagyon jó a szárazságtűrése, ami főleg a beporzás és a szemkitöltődés időszakában érzékelhető, ugyanakkor vízleadó képessége is rendkívül gyors. Vastag hengeres csövein 18-22 szemsor biztosítja a magas terméshozamot.
A FAO 350 feletti éréscsoportban két hibrid került bemutatásra, a P9757 (FAO 380) és a P9537 (FAO 390). A P9757 két évvel ezelőtti újdonság, s noha nincs Aquamax minősítése, ennek ellenére alkalmazkodó képessége révén nagyon jól teljesít az adott térség termesztési feltételei között, az ismert M01-es hibrid utóda lehet. Hozamképesség tekintetében meghaladja a versenytársait, közepesen magas szára van hengeres csövei nagyon jó vízleadó képességgel rendelkezik. A P9537 az egykori PR37N01 hibridet válthatja, tulajdonságai közül főleg hozam- és alkalmazkodó képessége emelhető ki.
A FAO 400-as éréscsoportba tartozik a P9903 AQ (FAO 400), amely szárazságtűrő képessége mellett csúcshozamokra képes, és kifejezetten a kukoricatermesztő körzetekbe ajánlott. A P9874 AQ (FAO 390) valamivel korábbi, de hozamképesség tekintetében ugyancsak csúcsteljesítményre beállított immár újabb nemesítésű hibrid, amely termőképessége mellett a kedvezőtlenebb feltételek között is hozza a hozamstabilitását. 2018-ban Magyarországon vettek nyilvántartásba, ahol az ezt megelőző két évben az eredményei a legstabilabb képet mutatták, s ezt a képességét különösen a szárazabb feltételek között bizonyította. A kontinentális feltételek közötti termesztésre nemesítették, nagyon jó a vízleadása is. Közepesen magas erős szárán a csövek kissé alacsonyabban helyezkednek el, hozamképesség tekintetében felveszi a versenyt a magasabb éréscsoportba tartozó hibridekkel is. A P9978 (FAO 400) kettős hasznosítású, ún. univerzális hibrid, tehát szemesnek és silónak is termeszthető. Tulajdonságai közül elsősorban a kiváló alkalmazkodó képessége emelhető ki, amelynek eredményeként a különböző termesztési feltételek között is megbízhatóan teljesít. Kiváló egészségi állapota, szárának stabilitása és a belőle készült siló magas energia-tartalma a tejtermelő gazdaságok számára kínál kiváló takarmányt, ugyanakkor gyors és erőteljes vízleadó képessége révén szemesként is jól teljesít. A P9960 egyelőre még csak a fajtavizsgálatokban szerepel, de eddigi eredményei alapján nagyon jó hozamképességgel kecsegtet. A P0023 AQ (FAO 420) a P9903 ikertestvérének is nevezhető, hiszen az egyik szülőpárjuk ugyanaz, az itteni termelők körében közkedvelt és elismert hibrid.
A P0217 AQ (FAO 440) ugyancsak új nemesítés, 2019-ben került a nyilvántartásba, kiváló terméspotenciálja mellett elsősorban a különböző feltételekhez való kiemelt alkalmazkodó képessége és szárazságtűrése emelhető ki, ami különösen a beporzás és a szemkitöltődés időszakában tapasztalt extrém hőmérsékletek esetén érvényesül. Magas termőképességéhez kiváló hozamstabilitás is társul. Fenti tulajdonságai alapján kifejezetten a déli kukoricatermesztő térségekbe ajánlott. Az ismert P0216 AQ „javított” változata.
A szemesek számára legkésőbbi éréscsoportban két hibrid, a P9911 AQ (FAO 480) és a P0216 AQ (FAO 490) szerepel a kínálatban. Mindkét hibrid kiváló hozamképességgel rendelkezik, nagyméretű akár 30 cm hosszú hengeres csöveket nevel, amelyeken 18-22 szemsor található. Annak ellenére, hogy a térség egyes termelői ezeket a hibrideket túl későn érőnek tartják, Író István kiemelte, hogy kiváló vízleadó képességüknek köszönhetően ezen a területen a 420-430-as éréscsoport hibridjeivel is felveszik a versenyt.
A rendezvény keretében zajló nyilvános méréssel egybekötött betakarítás során rangsorolták az egyes hibridek által elért hozamokat 14 százalékos nedvességtartalomra átszámítva. A lúcsi parcellán a legjobb eredményt a P9874 AQ hibrid érte el 13,83 tonnás hozammal. A második helyen a P9960 végzett 12,28 tonnával, a harmadik helyet pedig a P9903 AQ szerezte meg 12,67 tonnás teljesítménnyel.
Kép és szöveg: szilvássy