
15 levél – 1 gyümölcs
[dropcaps]Azt a műveletet, amikor a termés egy részét eltávolítjuk, leszedjük a fáról, gyümölcsritkításnak nevezzük. Nálunk ezt leggyakrabban az ún. júniusi természetes hullás után (az alma esetében) végezzük.[/dropcaps] Újabb tapasztalatok alapján azonban a gyümölcsritkítás időpontjának megválasztására egyre nagyobb figyelmet kell fordítani. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen időszaktól kezdve nevel bizonyos számú levél, gyümölcsöt. A megfigyelések azt mutatják, hogy pl. az alma esetében az optimális 40 levél/1 gyümölcs arány csak akkor kedvez a gyümölcs fejlődésének, ha a végleges arány kialakulása előtt is, így a sziromhullás után, már 2–4 levél, s a júniusi hullás előtt 10–15 levél táplál egy-egy gyümölcsöt. Csak a kellő időben végzett gyümölcsritkítás teszi tehát lehetővé a fennmaradt gyümölcsök folyamatos, megfelelő értékű táplálását, fejlődését. Az idejében végzett ritkítás a termőrügy-indukciót is előmozdítja. Még előnyösebb volna, ha már virágritkítást is végeznénk, de ez az utófagyok miatt rendkívül kockázatos. A júniusi hullás utáni ritkítás kedvező hatása valamivel kisebb ugyan, mintha a ritkítást a termés korábbi fejlődési állapotában végeznénk el (pl. a júniusi gyümölcshullás előtt), viszont az adott év termésbiztonságát növeli. Ilyenkor a végleges kötődés mértéke már tisztázódott, és így csak a fölösleges gyümölcsöket távolítjuk el. A gyümölcsritkítás segítségével megakadályozzuk a fa túlterhelését, mérsékeljük a gyümölcsök egymás közötti versengését, így biztosítva megfelelő méretük és színeződésük kialakulását. Utána a fán kevesebb beteg és korcs gyümölcs marad, a fa évről évre rendszeresen terem. A beavatkozás növényvédelmi szempontból is hasznos, mert a ritkábban álló termések közé könnyebben behatol a permetlé, s így hatékonyabb a védekezés. Ügyeljünk arra, hogy a ritkítást részletekben, néhány napos időközökben végezzük. Általános szabály, hogy minden meghagyott gyümölcs között (elvben) elférjen egy kifejlett harmadik. Ezért a gyümölcsöket átlagosan 8–10 cm-re hagyjuk egymástól. A gyümölcsritkításnál figyelembe kell venni a fa korát, fajtáját, egészségi állapotát és a kötődött gyümölcs mennyiségét is. A természetes hullást követően szinte minden évben ritkítani kell az almát, őszibarackot, körtét. Ezt végezhetjük ollóval, keskeny pengéjű késsel, de kézzel is, ha óvatosan távolítjuk el a gyümölcsöt a termővesszőről.